Lengyel vélemény: A Jobbik lenyúlta a Fidesz szavazóit
A Rzeczpospolita című konzervatív lengyel lap beszámolt a legújabb magyar közvélemény-kutatásról, amely azt mutatja, hogy a szélsőségesen jobboldali párt szisztematikusan erősödik, s így a Jobbik a második párttá nőtte ki magát Magyarországon – írja a .
Az Ipsos felmérése szerint minden felnőtt magyar választó közül 18 százalék választaná a radikális pártot, amelyet csak a kormányzó Fidesz előz meg – alig 21 százalékos támogatottsággal, ami azt jelenti, hogy ha figyelembe vesszük a bizonytalan szavazókat is, a Fidesz 37 százalékot érne el, a Jobbik pedig 28-at, szemben a szocialisták 19 százalékával. Egyébként is a legmeglepőbb a szocialisták támogatottságának hirtelen esése – írja Jaroslaw Gizinski –, akik csupán 12 százalékot kapnának.
Mindez azt jelenti, hogy a 10 milliós országban a Fideszt 1,7 millióan, a Jobbikot 1,5 millióan, az MSZP-t egymillióan támogatják. A maradék pártok összehasonlíthatatlanul gyengébbek, pl. a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció 300 ezer szavazóra számíthat csupán.
Ugyanakkor a felmérés eredménye a kormánypárt mellett voksolók szisztematikus csökkenését mutatja, amely második kormányzása alatt nem képes semmit se nyújtani a már elhasznált jelszavakon kívül – véli a jobboldali lap.
A Fidesz népszerűsége a változatlanul magas szinten levő szegénység, a belső megosztottság és konfliktusok, illetve néhány magas beosztású politikus botránya miatt csökken. Sok magyar nem érti Orbán Viktor Putyin melletti elkötelezettségét sem – írja a szerző.
A baloldali liberális ellenzék szétvert, nem tud semmilyen hatásos politikai akciót sem megszervezni, ráadásul emlékeznek a 2006 előtti tehetségtelen kormányok idejére. Ebben a helyzetben sok magyar a „kormányzás által el nem használódott” politikai erő felé fordul, és ennek Vona Gábor, a Jobbik vezetője tudatában van, és úgy mutatja be magát, mint egy gondviselő férjet, aki majd a csapatával megjavítja az államot.
Az utóbbi időben a Jobbik, amely magát radikális-nemzetinek nevezi, nagyon felerősítette az antikorrupciós hangvételt, ugyanakkor lecsendesített olyan megnyilvánulásait, amelyeket antiszemita jelenségeknek lehet nevezni – értékeli Gizinski. 2014-ben a 200 fős parlamentben a Jobbik az elért 20,3 százalékának köszönhetően 23 mandátumot szerzett.
(Forrás:
Lengyelnet.hu.)