Lengyel László: A lelkesedés már elfogyott, közöny van
A híres német származású amerikai filozófus, Hannah Arendt mondta: „A jóslás a jelen folyamatainak és eljárásmódjainak kivetítése a jövőbe. Azokról a történésekről szól, amelyek akkor következnek be, ha senki semmit nem tesz, és semmi váratlan dolog nem történik. Minden cselekedet – jó vagy rossz – szükségszerűen tönkreteszi a sémát.” Jóslásokra tehát nagyon is szükségünk van. Már csak azért is, hogy pontosabban lássuk: mit kell tennünk, hogy megtörjük a séma hatalmát. Idén arra kértük barátainkat, hogy mondják el, mit gondolnak saját jóslataikról és persze az előttünk álló évről. Lengyel Lászlót Krug Emília kérdezte.
Tavaly ilyenkor ismert politikai elemzőket kértünk arra: mondják el nekünk, mit várnak 2010-től. Sok mindenben igazuk lett. Előre látták, hogy alapvetően átalakulnak Magyarországon a pártpolitikai viszonyok, értelmüket vesztik megszokott fogalmak: a két nagy párt, a jobb- és baloldal. Tudták, hogy a szocialisták távoznak a hatalomból, és hogy végképp leáldozik az SZDSZ napja. Gyanították azt is, hogy a Fidesz kétharmadot szerez. Alapvetően helyesek voltak a jóslatok? Csak amennyire alapvetően tévesek is, hiszen azt, hogy a Fidesz mit kezd a kétharmaddal, senki sem tudta előre. Érthető: máig is új és új meglepetések érnek bennünket.
- Van idei mottója is? A tavalyi egy Kovács András Ferenc-vers volt: „Mennyi jelenmúlt! / Örök maholnap! / Éjben a vártán folytonosan csak / Csattog a jelszó... Oltsd el a lámpát! / Fúdd el a lelked! / Őrök csaholnak.”
– Most Kassák Lajos 17 című verséből idéznék: „Utak elbújtak az úttalanságba. / S valamelyik kapualjból kiröpült a halál.” Csupán remélni merem, hogy nem Magyarország, hanem csak kormányzata találkozik a kapualjból kiszökő halállal.
- Egy éve azt írta: 2010-ben Magyarországon bármi lehet. Akad, amire mégse számított?
– A várakozásaimhoz képest három dolog másképp alakult. Azt gondoltam, hogy a Fidesz – bár a szimbolikus politizálásban szélsőséges lesz – a gazdaságban felhagy a nacionalista, populista vonallal. Azt hittem, hatalomra kerülve azt mondja: kénytelen vagyok csökkenteni a hiányt, szerződést kötni a Valutaalappal, de emellett lesz Trianon-törvény, kettős állampolgárság, születnek szimbolikus döntések. Tévedtem akkor is, amikor átmeneti, „tavaszi” betegségnek tekintettem a magyar választó nacionalista, populista hangulatát. Azt reméltem, a választás után a nép kijózanodik, és inkább együtt akar működni Európával. Egyelőre nem akar. Harmadszor: tudtam, hogy az intézményeink törékenyek, de meglepett, hogy egyik napról a másikra szinte bármelyiket le lehet venni a pályáról – apelláta nélkül. Ebből látszik, milyen sekély a társadalmi beágyazottságuk.
- Van még mihez hozzányúlni?
– Persze. Egyelőre az Alkotmánybíróság sincs eltörölve. Továbbra is léteznek a bíróságok, s az ügyészségnek, bár őrült világgá változott, egészét tekintve a törvényesség mellé kell állnia. Nem hiszek abban sem, hogy a jegybankot tartósan sikerülne lemészárolni – ez ellen külföldről is harcolni fognak. Az Állami Számvevőszékben máris belső küzdelmet folytat a politikai vezetés és a szakembergárda. Azt várom, hogy a harcok áttevődnek az intézményeken belülre, s civil hivatali ellenállások alakulnak ki, mint a Kádár-korban.
- Elsöprő társadalmi támogatottság, felzúdulás nélkül hiába.
– Valóban, a legfontosabb, hogy a társadalom kétharmada mikor ébred rá: rossz a mostani irány. Szerintem a társadalmat nem érdekli a jogállam, nem tudja, mire jó az Alkotmánybíróság. Igazán akkor szembesül a döntésekkel...
- ...amikor a zsebén érzi a következményeket.
– Úgy van. Mindenki azt várja: Orbán Robin Hoodként hozzányúl a multikhoz, levetkőzteti az erdőben a gazdagokat, és a pénzt kiosztja a népnek. Addig mindenki tapsol, amíg másoktól vesznek el. Csakhogy most kiderül, a pénzt nem osztják ki a szegények között. Sőt: az óvónő rájön, a fizetése nemhogy nő, de csökken. A köztisztviselők azzal szembesülnek: indoklás nélkül kirúghatók, a végkielégítésük meg a nullával egyenlő. A felismerésig eltelhet néhány hónap, fél vagy egy év.
- Vagyis 2011-ben lejár a kegyelmi idő.
– A miniszterelnököt idézte. Ő is tudja, hogy ennyi idejük van. Azért rohamoz, hogy mire lejár az idő, ne maradjon senki lábon. Nem hiszek abban, hogy előre megfontolt szándékból akarja megsemmisíteni az alkotmányos jogállamot. Pénzt kell szereznie, s aki ellenáll vagy kritizál, azt vágja le. Csakhogy a pénz el fog fogyni – szerintem már itt tartunk –, ezért legalább azt el akarja érni, hogy ne legyen vele ellentétes politikai erő, neki ellentmondó intézmény, a társadalom némuljon el. Ha másfél évig kihúzza – abban bízik –, jön a gazdasági fellendülés, az kihúz a bajból.
- És jön?
– Szerintem most aprítja fel az alapjait. A napi pénzügyi lyukak betömése, a szuverenitás megőrzése érdekében elvette a fejlesztés forrásait, a fejlesztőkkel pedig rossz kapcsolatot alakított ki.
- A gazdasági szereplők mégis csöndben vannak és fizetnek.
– Mit tehetnek? Ők tiszteletben tartják a jogállam szabályait. Igazán kivonulni senki nem akar, nincs hová, másutt is baj van. De a többség befagyasztja a forrásokat. Fejleszteni akarsz? Én nem fejlesztek. Hitelt szeretnél a vállalkozásodhoz? Nincs hitel. Inkább elbocsátás van. De ez csak a felszín. A nagyvállalatok és a bankok, a nyugati politikusok is tudják: egy kormányt megbuktatni könnyű. Két nap elég, mert ha az unió azt mondja, semmilyen felelősséget nem vállalok Magyarországért, és szabadjára engedi a piaci szereplőket – nyugodtan szórakoztassák magukat 315 forintos euróárfolyamon –, a kormánynak vége. De mi lesz azután? Lehet, hogy káosz vagy még ésszerűtlenebb rendszer következne, s nem kijózanodás. A magyar társadalom úgy látja, most legalább nem a nyugdíjasoktól, a tanároktól vettek el. Az ország kétharmada azt gondolja, a bank-, a multi- és az unióellenes intézkedések helyes döntések. A Nyugatnak, az uniónak meg kell várnia, hogy a kétharmad ráébredjen, éppen most öli meg a saját jövőjét. De van ellenpélda. Görögországban a megszorításokra irdatlan felháborodás lett a válasz, ám a szigorú intézkedéseket bevezető szocialisták egy éven belül megnyerték a helyhatósági választást. Mert a görögök rájöttek: őrültség gyújtogatni, szakítani Európával, hiszen az menti meg őket. Ezt kellene a magyar társadalommal is elfogadtatni.
- A jogállamot féltők közül sokan az unióban reménykednek, de úgy fest, azt csak a három százalék alatti hiány érdekli.
– Bezártak minket a kamrába, s nem érdekli őket, hogy belül mi történik. Mi, odabent, az erősebb elve alapján megöljük egymást. Ami Európában nem szokás.
- Miközben Európát elnököljük!
– Ne túlozzuk el a jelentőségét. Utoljára Sarkozy volt valódi elnöke az uniónak, konkrét előterjesztésekkel a 2008-as válság idején. A cseheknek a harmadik hónapban már nem volt kormányuk, a belgák is hasonlóan jártak. Senki nem várja tőlünk, hogy bármit is tegyünk. Viszont kapunk három-hat hónap laufot, az unió tűzszünetet hirdet. El akarják kerülni, hogy Európa buktassa be az európai elnököt. Ám eközben abban reménykednek, hogy mi is békében maradunk. Kínos ilyenkor megsemmisíteni mondjuk az Alkotmánybíróságot. Az, hogy jogállami szempontból mi történik, tényleg nem érdekli őket, de a gazdasági hatások annál inkább. A jogbiztonság a befektetőket is érinti. Itt lehetséges visszamenőlegesen törvénykezni? Akkor másutt fektetek be. Ám a választókat egyelőre mindig sikerül új határidőkkel elvarázsolni.
- Most például februártól jönnek a reformok.
– Ha tényleg előadnak valamit, azt is csak 2012 januártól lehet bevezetni, vagyis a kormány elvesztegetett jó másfél évet. De inkább attól tartok, hogy nem csinálják meg. S bár a társadalom nacionalista-populista láza súlyosabb, mint gondoltam, hiszek abban, hogy le fog csillapodni. A lelkesedés már elfogyott, közöny van.
- Attól még a kétharmados parlamenti többség megmarad 2014-ig.
– Szerintem az első váltás a Fideszen belül fog bekövetkezni. Most úgy néz ki, mindenki Orbán híve. Pedig ő naponta sért meg komoly érdekcsoportokat, ugraszt össze politikusokat. Minisztereit kizárta a stratégiai döntésekből. Az önkormányzatokat adósságaikkal magukra hagyta. Tarlós már felkiáltott: kiszúrták a szemét egy négymilliárdos Moszkva tér-felújítással. Dunántúlon sorban állnak az eladósodott városok: Győr, Pécs, Székesfehérvár, Veszprém, Dunaújváros – és semmit nem kaptak. 2006-tól 2009-ig a szocialisták is hallgattak, nem láttam hősöket. Érdekcsoportok voltak, csak nem kerültek címlapra. A Fidesznél ugyanez van. Csányi Sándor örömteli arccal veszi tudomásul, hogy már a negyedik pofont kapja.
- Meddig?
– Amíg nem tudja, hova menjen át. Egyelőre a Fideszben keresik azokat a szereplőket, akik hosszabb távon, egy középjobb párt színeiben partnerek lehetnek. Erős csoportok vannak a párton belül, amelyek az Orbán-féle világból köszönik, de nem kérnek. A gazdasági szereplők nem született jobboldaliak. Pár éve még Gyurcsánnyal alkudoztak. A pénznek nincs pártállása.