Lemondott Tarlós István

Döntését magánéleti okokkal magyarázza. Tarlós szerint nincs összefüggés a lemondása és aközött, hogy Lázár Jánoshoz kerül a közlekedési portfólió. 

2022. november 15., 13:35

Szerző:

Mivel néhány hete kapta meg Tarlós István újabb öt évre a MÁV vezető testületébe szóló kinevezését, váratlannak tűnik a távozása, különösképpen azért, mert a most kezdődő minisztériumi átrendeződéssel egyidejűleg került napvilágra – írja a Blikk. Tarlós a Telexnek családi okokkal indokolta a lemondását, és azt mondta, távozásának semmi köze a miniszteri változáshoz, valamint ahhoz, hogy Lázár Jánoshoz kerül a közlekedési portfólió. Mint a lappal közölte, már november 3-án beadta lemondását, ami az év végével lép majd életbe.

Tarlós hozzátette: már a választások után fontolgatta a lépést, amire végül november 3-án szánta el magát. Közölte, hogy a miniszterelnöki tanácsadói poszton – amire az önkormányzati választások után, 2019-ben nevezték ki – marad, vagyis a tanácsaival továbbra is segíti Orbán Viktort.

(Kiemelt képünk: Tarlós István. MTI/Mónus Márton)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.