Lejtőre került a Fidesz
Fidesz 26, MSZP 12 százalék - A választásra jogosultak harmadának van csak elképzelése, kire szavazna, fele el sem menne - távolodik a politika az emberektől.
A Fideszt a népesség 26 százaléka támogatja, az MSZP mögött 12 százalék áll. A Jobbik mögé 8, az LMP-hez 4 százaléknyi választó sorakozik fel. Az emberek csaknem fele távolságot tart a politika szereplőitől – ezt tartalmazza az Ipsos áprilisi kutatása, amely szerint a magas fokú passzivitás és tanácstalanság következménye, hogy csak minden harmadik szavazásra jogosult tekinthető biztos pártválasztónak.
E csoportban a Fidesz 54, az MSZP 20, a Jobbik 17, az LMP 5 százalékon áll. A Fidesz beágyazottsága a középrétegekben a legerősebb, de afölött is az átlagosnál kedvezőbbek a pozíciói - adta íhrül a
Népszabadság. <br />A nyugdíjukból élők, a munkaerő piac rosszul fizetett állásaiba kényszerülők körében viszont érzékeny veszteségeket szenvedett a kormánypárt. Ennek ellenére azonban még az említett csoportokban is vezet. Nem úgy a 60 év felettiek körében, ahol az MSZP mögött már a múlt hónapban is a második helyre szorult – e körben 21-13-ra vezetnek a szocialisták.
A társadalmi rétegek többségében a Fidesz a legerősebb, az MSZP követi, s a Jobbik a harmadik. Kivéve a 30 év alattiak köré ben, ahol a Jobbik veri az MSZP-t (12, illetve 6 százalék). A kivételek közé tartozik a fővárosiak és a diplomások csoportja, amelyekben az ökopárt megelőzi a Jobbikot. Az LMP-re a budapestiek 8, a felsőfokú végzettségűek 12 százaléka szavazna, a Jobbikra e csoportokban 4, illetve 5 százaléknyian voksolnának.