Kishajó, kisrepülő, még négy autó – Újabb lefoglalások Schadl járműparkjából

A Schadl-ügyben kishajó, kisrepülő után újabb autók lefoglalását rendelték el csütörtökön.

2023. november 2., 12:05

Szerző:

A bíróság csütörtöki tárgyalásán elrendelte, hogy lefoglalják azokat a járműveket, amiket az elmúlt hónapokban találtak a letartóztatásban lévő Schadl György további tulajdonaként. Az ügyészség előzőleg már kérvényezte négy személyautó, egy kishajó s egy kisrepülőgép lefoglalását, amit most a bíróság elrendelt.  

Az eljárásban már korábban lefoglalták a Schadl házaspár több milliárd forintnyi közös vagyonát, a bankszámláikat zárolták, az ingatlanokat pedig zár alá vették – közli a Telex.

A következő héten a korrupciós ügy egyik mellékszálát, Schadl vízi találmányát tárgyalja a bíróság. Ekkor hallgatják meg tanúként Süli Jánost, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős egykori tárca nélküli minisztert is.

A vád szerint ugyanis 2018-ban Völner Pál megkereste Sülit, hogy bemutassa neki Schadl találmányát, egy vízüzemű motort. Schadl a találmányra egymilliárd forint pályázati pénzt akart szerezni, ehhez akarta megszerezni Süli segítségét – idézi a vádiratot a portál.

(Kiemelt kép: Schadl György. Fotó: Miskolci Egyetem)