Lecsapnak az automatákra a revizorok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtöktől fokozottan ellenőrzi a kezelőszemélyzet nélküli automatákat – közölte a NAV.

2023. június 1., 20:06

Szerző:

A revizorok bármelyik automatát vizsgálhatják, de főként azokat fogják, amelyek megszüntetését vagy szüneteltetését bejelentette az üzemeltető. Kiemelt ellenőrzésekre számíthatnak azok is, akik nem tettek eleget az üzembehelyezéssel kapcsolatos kötelezettségeiknek, tehát nem jelentették be az automatájukat, nem kértek hozzá regisztrációs számot vagy azt nem helyezték ki – írták. 

A bejelentési kötelezettség 2019 óta kiterjed minden kezelőszemélyzet nélküli berendezésre, amely termék vagy szolgáltatás pénzbeli ellenértékének helyben történő megtérítésére szolgál. A revizorok ezt követően is vettek észre hiányosságokat, a NAV korábbi közleménye szerint az automaták üzemeltetőinek jelentős része nem tüntette föl a regisztrációs számot a berendezéseken.

Az adóhatóság honlapján is olvasható közlemény a korábbi ellenőrzések tapasztalataival indokolta a bejelentést.

(Kiemelt képünk: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Irányítás cégtáblája a VIII. kerületi Delej utca 20-ban. MTVA/Bizományosi: Róka László)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.