Egymillió forintért árulják a Lánchíd kandelábereit, bárki megveheti

A Fővárosi Önkormányzat nyílt árverésen hirdette meg 14 darab oszlop és lámpatest árverésre bocsátását 1,1 millió forintos kikiáltási áron.

2023. július 5., 14:51

Szerző:

Bárki megveheti a Lánchíd régi kandelábereit, mivel Budapest Főváros Önkormányzata nyilvános, egyfordulós árverésen adja el a 14 darab lámpatestet és oszlopot, amiket még a felújítás előtt távolítottak el a hídról, vette észre az Építészfórum.

A különös hírt az epiteszforum.hu szúrta ki. A kiírás szerint a Budapest Főváros Vagyonkezelő Zrt. árverésén az vehet részt, aki július 31-én 15 óráig kiveszi az árverési dokumentációt, elfogadja a feltételeket, augusztus 2-ig beadja a regisztrációs dokumentációt és megfizeti a 200 ezer forint összegű árverési biztosítékot.

A hirdetményben szereplő tételek között vannak lámpatestből, oszlopból és talapzatból álló, komplett, hosszú kandeláberek, valamint csak lámpatestből és oszlopból álló, rövid darabok is, a kandeláberek árát pedig az befolyásolja, hogy megvan-e a díszítésük. Ennek alapján a legolcsóbb 675 ezer plusz áfa, a legdrágább 1,1 millió forint plusz áfa kikiáltási árról indul majd az árverésen.

(Kiemelt kép: árverésre bocsátott lámpatestek a Lánchídról. Forrás: bfvk.hu)

 

 

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) tájékoztatása alapján október 2-től (hétfőtől) október 26-ig, a hegyeshalmi fővonalon végzett felújítás jelenlegi fázisához igazodva több Budapestről induló és Bécsen túl közlekedő railjet xpress rövidebb útvonalon, csak Bécsig közlekedik. Az utazóközönség számára tehát továbbra is elérhetőek maradnak a railjet szerelvények mind belföldön, mind a külföldi szakaszon, de bizonyos járatoknál Bécsben másik vonatra kell átszállni.

Pert nyert a Greenpeace a Fertő tavi beruházásra 2023. májusában kiadott környezetvédelmi működési engedély ügyében. Az UNESCO október 2-án tart vizsgálatot a helyszínen és dönt a világörökségi terület veszélyes listára kerüléséről is.

2023. szeptember 29., 18:02

A megbízólevél átadása Alekszandr Lukasenko államfővé választásának törvényesként való elismerését jelenti, miközben az Európai Unió nem fogadja el törvényesnek a három évvel ezelőtti választások eredményét.