Köves Slomó: remélem nem egy hanyag szövegíró által cedált Raspail idézet határozza meg a holnapunkat

Köves Slomó a Neokohnon tett közzé egy cikket, amelyben leírta, hogy a „faj” szó használata emberek, embercsoportok kapcsán joggal okoz sokunkban erős diszkomfort érzést, de ezt nem csupán a tagadhatatlan történelmi áthallások indokolják. A rabbi szerint ez a rossz érzés a darwinista, biologizáló asszociációból fakad, ugyanis az az emlősök egy fajára alacsonyítja az embert. 

„Egy szöveg értése és értékelése azonban nem kizárólag, sőt általában nem egy-egy szó által keltett asszociációk mentén történik, a kontextus legalább ilyen lényeges. A mai, túlfűtött diskurzusban is érdemes a kontextust megvizsgálni. Különösen azért, mert jelen esetben a kontextusnak van valódi tétje” – írta ezzel utlava Orbán tusványosi beszédére.

Köves szerint Európában két szellemi megközelítés áll egymással szemben: egy a kulturális és vallási értékek köré épülő közösségekben, nemzetekben és nemzetállamokban hívő, és egy, a civilizációk és kultúrák homogenizációját célzó, a nemzetállamok létjogosultságát megkérdőjelező radikális globalista álláspont. A zsidóságnak a vázolt problémából az a releváns kérdés a rabbi szerint, hogy melyik világnézet illeszthető hozzájuk inkább.

„A zsidóság minden alapja tekintetében megkérdőjelezhetetlenül vallási identitás, és eköré nemzeti közösséget is formál, valamint képes volt a legújabb korban mindannyiunk számára fontos nemzetállamot is életre hívni, nem kérdéses, hogy zsidókként a kulturális, civilizációs különbségeket elrendelt adottságnak és értéknek tekintő, nemzetállamokban gondolkodó irányzat áll hozzánk közelebb” – írta. Szerinte ugyanis

a radikális globalista, határok nélküli világban a zsidó államnak nincs helye.

Ez volt az elvi megközelítés – fűzte hozzá. Folytatta, hogy viszont egy sokkal kézzelfoghatóbb probléma a semlegességet hirdető, „nemzetek fölötti” álláspont. Köves szerint az értéksemlegesség bázisán olyan más (pl. muzulmán) civilizációkból érkező közösségeknek enged jelentős teret, amelyek nem csak unikálisnak tekintik saját vallásukat és kultúrájukat, hanem jelentős részük saját világának – akár – erőszak általi kiterjesztését is kultúrája sajátjának, sőt vallási kötelességének tekinti. Majd rámutatott, hogy az ilyen erőszaknak pedig megint a zsidó közösség tagjai lennének a célpontjai.

Majd kijelenti, hogy a probléma háromoldalú, ugyanis a vallási szokásaikhoz ragaszkodó, nemzeti létükre büszke zsidók közvetlen célpontjai (1) a neomarxista progresszivisták vallási szokásokat (pl. kóser vágás, körülmetélés) korlátozó, Izraelt fasiszta, apartheid államnak bélyegző politikai aktivitásának; (2) a fundamentalista iszlám antiszemita terrorjának; és (3) a fundamentalista iszlám által felkavart társadalmi nyugtalanság talaján burjánzó neonáci agressziónak.

„Ha ebből a szemszögből nézzük kijelenthetjük: az a szuverenista, nemzetállami álláspont áll a zsidó értékvilághoz közelebb, amelybe illeszthetők a magyar miniszterelnök tusdnádfürdői beszédének egyes elemei is.”

A rabbi felvezeti, hogy zsidó vezetőként itt a kontextus tétje mégis nagyobb:

Az európai – és benne a magyar – zsidóság jövője, valamint Izrael szempontjából valódi tétje a fentebb vázolt szellemi és politikai vitának van.

Majd hozzátette: reméli, hogy nem egy hanyag szövegíró által cedált Raspail idézet határozza meg a holnapunkat. Szerinte az a tét, hogy a fundamentalista iszlám és az értéksemlegességet erőszakkal is követelő neomarxisták malomkövei között őrlődő zsidóságnak lesz-e módja biztonságban és vallását szabadon gyakorolva élni, Izraelnek pedig fennmaradni.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)