Kövér: Az EU jövőjéről zajló vita arról szól, hogyan legyünk az USA csicskásai

Amit az európai politika ma művel, az teljesen valóságidegen politika, olyan politika, amely teljesen figyelmen kívül hagyja a saját választópolgárainak a legalapvetőbb exisztenciális érdekeit is - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felvidéki Martoson, ahol részt vett az Esterházy Közéleti Tábor nyitó fórumán szerdán.

2022. július 7., 07:00

Szerző:

 Az Országgyűlés elnöke a fórumon a nemzetpolitika alapértékeiről, majd az Európai Unió (EU) jövőjéről Brüsszelben zajló vitáról, illetve az Ukrajnában zajló háború hátteréről beszélt.   Kövér László az EU jövőjéről zajló európai vitáról azt mondta: nem arról szólnak az e vita mögötti törekvések, hogy mi legyen az EU szerkezete vagy, hogy miképpen tudjon Európa megfelelni a kihívásoknak, hanem arról, hogyan helyezkedjen el Európa úgy, hogy az Amerikának megfeleljen.

„(A vita arról szól) Hogy hogyan legyünk csicskásai, kisegítő hadai annak az Egyesült Államoknak, amely azzal a kihívással küszködik, hogy nem lesz a világ egypólusú, hanem abba az irányba halad, hogy több hatalmi központ alakul ki”

– jelentette ki Kövér László. Hozzátette: a kérdés, ami majd az emberiség jövőjét is el fogja dönti, az lesz, hogy ezek között a hatalmi központok között a kooperáció vagy a versengés dominál majd.  A házelnök kijelentette: a Ferenc pápa által is kiprovokáltnak minősített ukrajnai háborúnak a valódi oka nem Donbaszban, nem az Ukrajna és Oroszország közötti feszültségekben keresendő, hanem abban a második világháború után kimondott amerikai stratégiában, miszerint

„Amerikát benn, Oroszországot kinn, Németországot pedig lent kell tartani”.

Rámutatott: az előállt helyzetnek az az oka, hogy az Egyesült Államok vészesen közeledik ahhoz, hogy elveszíti a világ első számú hatalma címet, mivel Kína belátható időn belül gazdasági értelemben is lekörözi.

 Kövér László elmondta: van egy amerikai rémálom, amely az, hogy Portugáliától Kelet-Ázsiáig egy egységes gazdasági térség jön létre, ahol a benne lévők szabadkereskedelmi térségként létrehozzák a világ gazdasági központját. „A szándék kétségkívül az, hogy Európát le lehessen választani erről a gazdasági térségről, amelynek a törésvonala Oroszország és a tőle nyugatabbra eső területek között húzódik” – szögezte le Kövér László.     

(Fotó: MTI/Komka Péter)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.