Kiderült, valóban bevezeti-e a kötelező szűrővizsgálatokat a Belügyminisztérium januártól
A kötelező szűrővizsgálatok megosztónak számítanak a lakosság és az orvosok körében is.
Nyáron merült fel, hogy a Belügyminisztérium kötelező szűrővizsgálatok bevezetését tervezi, ám akkor még kérdéses volt, hogy mindez megvalósul-e 2025-től. Most új információkat közöltek a tervezettel kapcsolatban – írta meg a Telex a 24.hu értesülései alapján.
A daganatos betegségek a szűrővizsgálatok segítségével már korai fázisban is felismerhetőek, és kétségtelen, hogy az időfaktor nagyon lényeges a kezelés sikerességének szempontjából. Ugyanakkor a kötelező rákszűrés bevezetésének lehetősége sokakban rossz érzéseket keltett, és a szakmai szervezetek sem feltétlenül értettek egyet ezzel.
Ahogyan arról a 168.hu is beszámolt, a kötelező szűrővizsgálatok bevezetésének ötletéről a kormány nem tárgyalt a Magyar Orvosi Kamarával (MOK) sem. Bár a MOK véleményét kikérték, de nem egyeztettek a kamarával.
A kötelező szűrővizsgálatok helyett prevencióra lenne szükség
A Magyar Orvosi Kamara a kerettervezet alapján úgy vélte, nagy infrastrukturális fejlesztésekre lenne szükség ahhoz, hogy ezek a vizsgálatok elvégezhetőek legyenek mindenkinél. Többek között szűrőközpontok létrehozása szükséges, és az egészségügyi szolgáltatók megerősítése is nélkülözhetetlen lenne. A MOK szerint a kényszerítés nem célravezető, ehelyett az információátadásra és a megelőzésre helyeznének nagyobb hangsúlyt.
A kormány egy salátatörvényben tett említést arról még júniusban, hogy a szűrővizsgálatok kötelezővé válhatnak, ám bővebben nem fejtették ki, hogy ez mit jelent valójában. Az sem derült ki, hogy mely szűrővizsgálatok válnának kötelezővé.
Miután a tervezet nagy felháborodást váltott ki, hiszen korhatártól függetlenül lehetőséget teremtett volna a vizsgálatok elvégzésére, augusztusban Takács Péter egészségügyi államtitkár már úgy nyilatkozott, hogy invazív beavatkozássokkal vagy sugárterheléssel járó vizsgálatok nem válhatnak kötelező. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például a mammográfia vagy a vastagbélrák-szűrés nem lenne elvégezhető kötelező jelleggel. A Belügyminisztérium a sajtó megkeresésére korábban úgy reagált, hogy ez a tervezet csak lehetőséget teremtene a vizsgálatok elrendelésére, ám arról a kormány nem döntött.
A mostani információk alapján a tervezetet nem vetették el teljesen, a szűrővizsgálatokat továbbra fontosnak tartják, és dolgoznak azon, hogy ezek rendszeres elvégzésére lehetőséget teremtsenek. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint azonban ez januártól sem kötelező, a szűrővizsgálatokon való részvétel továbbra is önkéntes alapon történik.
Magyarországon egyébként még mindig kevesen vesznek részt a szűrővizsgálatokon. Jelenleg az ajánlások alapján a méhnyakrákszűrés háromévente indokolt a 25 és 64 év közötti nőknek, az emlőszűrés pedig kétévente esedékes a 45 és 65 év közötti nők körében. A vastag- és végbélrákszűrés kétévente szükséges az 50 és 70 év közötti lakosság számára. Ezekre a vizsgálatokra az érintetteknek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ postai úton meghívót is kiküld, de sokan nem veszik igénybe ezt a lehetőséget.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)