Kétszáz részes sorozat indul a Kossuth Rádióban a határon túli magyar örökségről, a Nélküled című NER-himnusz lesz a főcímzenéje
Hiszek egy hazában címmel a határon túli magyar örökséget, a magyar kultúra évezredes értékeit, a külhoni magyarság szellemi és anyagi alkotásait bemutató új, 200 részes sorozat indul a Kossuth rádióban – jelentette be a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Németh Zsolt közölte: az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával megvalósuló sorozat apropója, hogy 2020-at az Országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította, emlékezve a trianoni békediktátum 100. évfordulójára.
Ebben az évben számot vetünk a békediktátum által okozott gazdasági politikai és lelki problémák megoldatlanságával, de még inkább cél, hogy erőt merítsünk a külhoni magyarság megmaradásba vetett hitéből –hangsúlyozta V. Németh Zsolt, aki leszögezte: az Országgyűlés nem gyászévet hirdetett idénre.

Az új műsor kifejezetten az elcsatolt nemzetrészek magyarságának értékeit mutatja be; azt, hogy Kárpátalja, Erdély, a horvátországi magyarság, Muravidék, Őrvidék és Felvidék mivel gazdagította az egyetemes magyar kultúrát - mondta.
Megjelenik mások mellett Kós Károly erdélyi magyar építész, író, valamint Zala György alsólendvai születésű szobrászművész munkássága és a többi közt a vajdasági magyar tamburamuzsika, az Őrvidékről a Rongyos Gárda önszerveződő fegyveres csoport, a drávaszögi kisszerszámos halászat, a Felvidékről pedig a selmeci diákhagyományok - sorolta a miniszteri biztos.
A közelmúltban létrejött értékekre utalva jelezte, hogy a műsorban szintén
szerepelni fog Tusványos, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, tovább a profán zarándokhellyé váló dunaszerdahelyi futballstadion is.
A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, a félhetes hírek előtt elhangzó kétperces műsorrészekből sajátos magyar életmód, életforma is körvonalazódik, amelynek megvédését, megóvását a Hungarikum Bizottság és az agrártárca is feladatának tekinti - közölte a kormánypárti politikus.
A sorozatnak az Ismerős Arcok Nélküled című dalát megidéző főcímzenéjéről V. Németh Zsolt elmondta, hogy „friss, mai muzsikát akartak választani", a dalt a magyar emberek új magyar indulóvá emelték.