Kormányinfó: 2027-re egymillió forint lehet a pedagógusok átlagbére

Uniós migránsgettókól tart a kormány, csökkent a fogyasztás, de a pedagógusok jelentős béremelésben reménykedhetnek  – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón.

2023. július 6., 10:50

Szerző:

Továbbra is úgy látjuk, hogy az miniszterek tanácsában megszületett döntést nem fogadhatjuk el – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón arra vonatkozóan, hogy a kötelező uniós migránskvóta és az áttelepítések mellett évente minimum 10 ezer menekültkérelmet kellene elbírálnia Magyarországnak és ehhez befogadó táborokat létrehozni.

Nyitott menekülttáborokat kellene létrehozni Magyarországon

Ezek a táborok „migránsgettókká” válnának, melyek nem lehetnek zártak, ami szinté aggályos, közbiztonsági és közegészségügyi problémákat vet fel – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy ez egyenlő lenne a kerítés lebontásával. Ezzel a döntéssel az Unió meghívót küld több százezer és több millió migránsnak, ez egy teljesen értelmetlen és őrült szabályozás – tette hozzá. 

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy újabb, sok milliós befizetést kért az Unió a tagországoktól, a kért összeg pedig tizenötszöröse az éves magyar szja bevételnek. A miniszter szerint előbb az Uniónak kellene olyan kérdéseket megválaszolnia, hogy hová tűnt a pénz, miért van szükség újabb befizetésekre. Szintén aggályosnak nevezte, hogy újabb jelentős uniós támogatást kapna Ukrajna. 

Gazdasági területen az Európai Bizottság újabb és újabb elvárásokkal jelentkezik – mondta Gulyás Gergely, egyebek mellett a rezsicsökkentés megszüntetését. „Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy ezt nem teheti kötelezővé az Unió és nem is tervezi családtámogatások vagy a rezsicsökkentés megszüntetését a kormány.”

Egymilliós bér a pedagógusoknak

Az oktatásban is szeretnénk gyors és jelentős béremelést biztosítani – hangsúlyozta Gulyás Gergely. Ehhez az kell, hogy a magyar baloldali képviselőket is meggyőzzük erről és se ők, se az európai frakcióik ne akadályozzák meg a pedagógusok béremelését. 2025 január elsejére bruttó 800 ezer forint lehet a pedagógusok átlagbére, a ciklus végére, 2027-re pedig 1 millió forint – mondta a miniszter.

Budapest csődbe ment, Karácsony hazudik?

Budapest a nyár végér csődbe mehet, a Magyar Nemzet kérdésére Gulyás feltette a kérdést, „Nem járna-e jobban Budapest, ha új csődgondnokot keresne?” A miniszter kitért arra is, hogy „Van a hazugságnak egy egészen balkáni módja, de nem szeretném megsérteni a balkáni országokat”. Ezt arra vonatkozóan mondta, hogy Karácsony Gergely korábban azt állította, adománygyűjtő ládákon keresztül jutott el a jelöltségét támogató mozgalomhoz 506 millió forint.

Karácsony Gergely neve többször elhangzott a Kormányinfón, melyekkel kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, hogy alaposan ki kell vizsgálni, kapott-e külföldről forrást a főpolgármester és történt-e bűncselekmény a pénzügyi támogatás során.

Dráguló tápszerek

Az újszülött és bébi tápszerek jelentősen megdrágultak, a támogatás azonban csökkent. Az ATV újságírója azt mondta, hogy emiatt az anyák Pintér Sándorhoz címzett levélben kérnek segítséget. Ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, hogy tervezik a támogatás emelését, de még nem született döntés.

Csökkent a fogyasztás

Csökkent a kiskereskedelmi forgalom a KSH adatai szerint, ezzel kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy az egy évvel ezelőtti számok igen magasak, rekordév volt. Ennek ellenére elismerte, szerényebb csökkenést várt a kormány. 

Varga Judit önként távozott

„Varga Juditot én kértem fel igazságügyi miniszternek és már akkor kijelentette, hogy legkésőbb 2024-ig marad a pozícióban” – mondta újságírói kérdésre Gulyás, hozzátéve, hogy szerették volna, ha marad még, de július 1-jével Varga Judit lemondott és ezt a Orbán Viktor elfogadta. 

Orbán Viktor augusztusban szabadságra megy

A miniszterelnök „későn megy" szabadságra, legalábbis a többi képviselőhöz képest, de a pontos dátumot maga Orbán Viktor fogja bejelenteni – válaszolta újságírói kérdésre a miniszter, csendesebben hozzátéve: augusztusban.

 

Siralmas állapotban a hazai vonatok

Vitézy Dávid egykori BKK vezérigazgató azt nyilatkozta, hogy a siralmas állapotban vannak a vonatok Magyarországon. Ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, hogy új vonatokat vásárolt nemrég a kormány és síneket újítottak fel, példaként a Vác-Budapest vonalat említette, amelyen nőtt is a forgalom. „A régi vonatokat is le kell cserélni, de bízunk benne, hogy néhány évig még ki fogják bírni” – tett hozzá. Gulyás szerint álhír, hogy a Balatonon 30-40%-os lenne a turizmus visszaesése a Balatonon. „Ha ez így lenne”, az persze rossz lenne az országnak, tette hozzá a miniszter.

Nincs még végleges döntés a CSOK-kérdésben

A CSOK-kal kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, hogy tovább változhat még a tervezet, van egy egyeztetés, hogy szélesebb körre is kiterjesszék, erről két hét múlva fog beszámolni. A legutolsó hírek szerint csak a falusi CSOK marad, azaz az 5000 főnél nagyobb lélekszámú településen élők nem élhetnek ezután a lehetőséggel.

„Össznépi jóslás” a tömeges felmondás

A pedagógusok tömeges felmondásáról a miniszter azt mondta, hogy az „össznépi jóslások” helyett érdemes kivárni ennek a folyamatnak a végét. A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy emelje a béreket, emiatt arra számítanak, hogy a tanárok maradni fognak az iskolákban. Gulyás Gergely a téma kapcsán az RTL újságíróját kérdezte meg, hogy szerinte mi a probléma a státusztörvénnyel. A felsorolás után az órakerettel kapcsolatban a miniszter azt mondta, hogy egyeztetések alapján, méltányos döntés született, ami a pedagógusok érdekeit képviseli.

Az Európai Bizottság előtt a státusztörvény angol fordítása

A státusztörvény kapcsán az Európai Bizottsággal is egyeztetett a kormány, Donáth Annát azonban semmi nem teszi boldogabbá, mintha feljelentheti a hazáját az Unióban – mondta Gulyás, azzal kapcsolatban, hogy Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője elküldte a státusztörvény angol szövegét az Európai Bizottságnak, hogy kivizsgáltassa azt.

Az üdülők kiutalása helyett pénzt ad a kormány

Gulyás szerint mindenki jobban jár azzal, ha elengedi a szocializmusból hozott vállalati üdülési megszokásokat. A sokszor lerobbant üdülőkben való nyaralási lehetőség helyett a kormány inkább pénzt ad a dolgozóknak, ezt támogatja a megemelt SZÉP-kártya keret. Ezzel indokolta a miniszter azt is, hogy a kormány több üdülőt eladna, gyermeküdülők mellett a mentősök, a NAV és a honvédség nyaralóit is.

Orosz miniszterrel egyeztetett Szijjártó Péter

Oroszország civileket és gyerekeket is lebombázott egy pizzériában a napokban, majd ideutazott az orosz egészségügyi miniszter és tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. Ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, nemzetközi WHO egyeztetés volt, emiatt utazott Magyarországra az orosz szakember. Ha Ukrajnából érkezne valaki, őt is fogadnánk – tette hozzá a miniszter.

 

Lesz-e nyugdíjkorrekció?

Éves adatok alapján kell megállapítani, hogy szükség van-e korrekcióra, ehhez az kell, hogy pontosan meg tudja becsülni a kormány, mennyi lesz az átlaginfláció. Legkésőbb szeptemberben dönt ebben a kérdésben a kormány Gulyás Gergely szerint.

Brüsszel belvárosában vett ingatlant az Orbán-kormány

Mint azt megírtuk, mintegy kétmilliárd forintért vásárolhatott ingatlant a kormány Brüsszelben. Nem irodaként fog szolgálni az épület, és később egy magyar kulturális házként funkcionálhat a miniszter szerint. „Ilyen jó helyen, ilyen jó áron nagyon ritkán lehet ingatlanhoz jutni” – hangsúlyozta. A pontos eladási árat nem tudta megmondani Gulyás Gergely, de azt ígérte, hogy nyilvánosságra fogja hozni a Kormányinfó után.

Nem tudni, hol vannak a kiszabadított ukránok

Magyarországon csak olyan menekültek kaptak menekült státuszt, akik az ukrajnai háború miatt lépték át a határt? – tette fel a kérdést a Telex. Ezt 100 százalékban nem kehet kijelenteni – válaszolta Gulyás.

A miniszter beszélt arról is, hogy az orosz-ukrán háborúból megmentett 11 hadifogollyal kapcsolatos tárgyalásokban a kormány nem vett részt. „Az biztos, hogy őket szabadították, korábban az ukrán hadseregben szolgáltak, nem orosz hadifoglyokról van szó, akik most már szabad emberek”. A miniszter nem tudta megmondani, hogy jelenleg hol tartózkodnak ezek az emberek, információi szerint vannak, akik hazamentek Ukrajnába, míg mások az országban maradtak vagy más uniós országokba távoztak.

Idősödik a pedagógus szakma

Évekkel ezelőtt ismert volt már a tény, hogy öregszik a szakma – mondta Gulyás, kiemelve, hogy a radikális fizetésemelés az egyetlen megoldás, ami arra késztetheti a tanárokat, hogy ne mondjanak fel és minél több fiatal válassza a jövőben a pedagóguspályát. Akkor is fogunk bért emelni, ha nem jönnek az uniós források, de ebben az esetben lassabban – tette hozzá.

Budapest, 2023. július 1. Összeroncsolódott kerékpár és személygépkocsi darabjai az Árpád hídon 2023. július 1-jén. Eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó elütött egy kerékpárost, majd összeütközött egy másik a

 

Gulyás akár örökre is elvenné a gyorshajtók jogosítványát

Hétvégén gyorshajtó autós miatt halt meg egy kerékpáros az Árpád hídon. Mint kiderült, legalább 130 km/h-s sebességgel hajtott az elkövető. Gulyás ezzel kapcsolatban azt mondta, elsősorban a felelősség a gyorshajtóé, de nagy többségben normálisan vezetik az autókat. A miniszter viszont nagyon támogatná, hogy a jogosítványokat könnyebben elvegyék a gyorshajtóktól, akár örökre is.

Nem minden területe biztonságos Franciaországnak Gulyás szerint

A francia zavargások kapcsán Gulyás azt mondta, hogy nem beszélne le senkit arról, hogy Franciaországba utazzon nyaralni, de tudna olyan városrészeket mondani, ahová azt javasolja, hogy semmiképpen ne tegye be a lábát magyar turista. Ezt azzal indokolta a miniszter, hogy Párizsban vannak bizonyos elővárosi részek, amelyekben a migránsok már nagy számban vannak jelen, ezek nem olyan biztonságosak, mint Párizs más részei.

(Kiemelt kép forrása: Facebook/Magyarország Kormánya)

 

Magnézium tablettát szinte mindenki szed, vagy önmagában, vagy valamilyen multivitamin részeként. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan visszük be a szervezetbe a magnéziumot, mert hiába szedi a legdrágább tablettát, nem fog felszívódni, ha ezt a néhány szabályt nem tartja be.

Újabb rekordot döntött meg Orbán Viktor. A miniszterelnök immáron (2024. október 21-én) 5259 napot töltött el összesen a miniszterelnöki székben.