Komoly ellentmondások a bőnyi rendőrgyilkos tárgyalásán
A Nemzeti Nyomozó Iroda civil nyomozói tavaly októberben tartottak házkutatást a Győrhöz közeli Bőnyön, Győrkös István családi házánál. Tudomásukra jutott ugyanis, hogy a ház tulajdonosa engedély nélküli lőfegyvereket tart. Eddig arra senki nem adott elfogadható választ, hogy a rendőrség által jól ismert, s nyilván a titkosszolgálatoknak is régóta a látókörébe került szervezet és régi vezetője házkutatását miért nem a terrorelhárítók végeztek, e helyett csupán pisztollyal felszerelt négy nyomozó és három tűzszerész ment arra a helyszínre, ahol tudomásuk szerint lőfegyverek lehettek. Erre Varga Roland bíró rá is kérdezett a tűzszerészek osztályvezetőjétől, aki úgy válaszolt: nem mi döntünk, mi csak kiszolgálók vagyunk.
A vád – melyet Kovács Sándor ügyész képviselt a tárgyaláson – szerint a nyomozók dudáltak, Győrkös a kutyájával kiment az udvari kapuhoz, de nem engedte be őket, azt mondta előbb hívja telefonon az ügyvédjét a házból, s csak utána intézkedhetnek a hatóságok. A nyomozók azonban bementek a gépkocsi bejáraton, a teraszon Győrkös felesége fogadta őket, majd némi szóváltást követően be is kísérte a négy rendőrt az épületbe.
A vádhatóság úgy írja le a történteket: Győrkös ekkor magához vett egy gépkarabélyt, ezt a nyomozók észrevették, rákiáltottak, hogy tegye le, erre ő három lövésből álló sorozatot adott le, s a nyomozás vezetőjét harminc, legfeljebb nyolcvan centi távolságból el is találta. A nyomozó a helyszínen életét vesztette. A rendőrök ezután kilencszer lőttek be a szobába, egy lövedék eltalálta Győrköst, aki összecsuklott, majd haslövésével valahogy átment egy másik helyiségbe a gépkarabéllyal. A nyomozók megvárták a két óra múlva kiérkező terrorelhárítókat, a túsztárgyaló beszélt Győrkössel, aki letette a fegyvert, s a meglőtt, már elhunyt rendőrt ekkor vitték ki a mentőbe.
Györkös István nem tett vallomást, de visszautasította, hogy ő lőtte le a rendőrt. Azt ígérte, hogy egy helyszíni tárgyaláson – melyet a védők, Deák Andrea és Takács Zoltán indítványozták is, hiszen szerintük csak a házban lehet pontosan rekonstruálni a történteket – részletes vallomást tesz. Korábbi, felolvasott vallomásában azt állította: a rendőrök hasba lőtték, hátratántorodott, akkor sült el a nála lévő gépkarabély, amit valóban engedély nélkül birtokolt, de nem talált el vele senkit.
Az intézkedő nyomozók hölgy tagja tanúskodott elsőként. Ő azt állította, először a gépkarabély hangját hallotta, mégpedig egyértelműen sorozatlövést adott le vele Győrkös, s csak utána lőttek a rendőrök. A harmadik tanú – aki korábban hivatásos katona is volt – viszont első tanúvallomásaiban egyes lövésekről beszélt, igaz, ezt később úgy módosította, ahogy az a vádiratban szerepel. Utána még két tűzszerész is úgy nyilatkozott: zárt térben nem tudtak különbséget tenni azok hangja között, s ők is inkább egyes lövésekről beszéltek.
A nyomozónő azt is elmondta: félhomály volt abban a szobában, ahol Győrkös tartózkodott, ezért fölkapcsolta a villanyt. (Ezt az első vallomásaiban nem említette.) Ő csak Győrköst látta, a rendőr jelenlétére nem emlékszik. Ez azért is furcsa, mert a fegyverszakértők azt állítják, a vádlott igen közelről, harminc, legfeljebb nyolcvan centiről lőtte le a nyomozók intézkedő vezetőjét. Ha így történt, akkor a vádlott és a rendőr rendkívül közel kellett álljon egymáshoz.
A második rendőrtanú legelső vallomásaiban még arról beszélt, először azt hitte, hogy nem Györkös, hanem ő lőtte le a rendőrtársát, de másnap már mondták neki, hogy Győrkös volt a tettes. A védők megkérdezték tőle, honnan gondolta másnap, hogy nem ő találta el a rendőrt, amikor a szakértői vélemények jóval később készültek el. A tanú azt felelte, a rendőrök már másnap közölték vele, hogy Győrkös lőtte agyon a bajtársát.
Azt a tanú sem tagadta, hogy nem célzottan, hanem „csípőből” lőtt oda, ahol Győrköst sejtette. Harmadik társa pedig kintről lőtt be a házba. Egyébként pedig azt, hogy Győrkös lelőtte a rendőrt, egyik tanú sem látta.
A tanúk többsége a vádirattal, egymással, de saját korábbi vallomásaival is rendre ellentmondásba került. Ismertetett, régebbi vallomásaikat nem egyszer módosították. Az is kiderült, hogy a rendőrök a különböző akciók alkalmával önhatalmúlag, saját kedvük, szokásuk szerint tárazzák be fegyvereiket. Van, aki úgy gondolja, viszi a teljes tárat, más hét helyett öt lőszert szokott, társa meg eggyel mindig kevesebbet, mint amennyi elfér a tárban. Állításuk szerint ezt rendőrségi előírások nem szabályozzák.
A töltényeknek még lesz szerepük a tárgyaláson, többek között azért is, mert –b mint azt a védők már több sajtóorgánumban elmondták – furcsa módon azon a lőszeren, mely a vádirat szerint a rendőr életét kioltotta, DNS-nyomot nem találtak a szakértők.
