Kóka: Orbán végre színt vall
Akár 2010-ig is működhet a kisebbségi kormány, az előrehozott választások elkerülésének lehetősége az MSZP kezében van - mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke, a Népszavában szombaton megjelent interjújában.
Akár 2010-ig is működhet a kisebbségi kormány, az előrehozott választások elkerülésének lehetősége az MSZP kezében van - mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke, a Népszavában szombaton megjelent interjújában. "Ma a Fidesz és az SZDSZ között nagyobb a távolság, mint az SZDSZ és a kormányzó MSZP között. Ez a helyzet elvben lehetővé teszi egy kisebbségi kormány működését akár 2010-ig is. Két év telt el a ciklusból, és ugyanennyi van hátra. Súlyos hiba lenne félidőben feladni" - hangsúlyozta Kóka János. A pártelnök szerint a kormánynak akkor van esélye és joga Magyarországon 2010-ig kormányozni, ha megoldást talál a gazdasági bajokra - írta az MTI.
Az előrehozott választások elkerülésének a felelőssége így a szocialisták kezében van - húzta alá.
Adócsökkentés jövőre?
Kóka János kiemelte, hogy Magyarország két-három éve még a térség megbecsült állama volt: négy-öt százalék közötti növekedéssel, gyorsuló exporttal és nagy tőkebeáramlással. Mára minden versenyelőny elszállt - mondta.
A politikus épp ezért a korábbinál nagyobb esélyét lát arra, hogy az adócsökkentésről megállapodás szülessen. Egy 500 milliárd forintos költség- és adócsökkentés már januártól megvalósítható - tette hozzá.
Kóka János elmondta: vannak olyanok az SZDSZ-ben, akik azt gondolják, hogy vissza kellene menni a koalícióba, ő azonban ezt nem látja "politikailag reálisnak". Az SZDSZ most elkészült belső felmérés szerint csak minden ötödik liberális gondolkodik új koalícióban, a jelentős többség pedig határozottan pártolja a koalíció felbontását. Az SZDSZ-esek több mint hatvan százaléka szerint a kilépéssel javultak a párt esélyei - tette hozzá.
Orbán elindult egy úton
A Népszavának a pártelnök úgy fogalmazott: "Az SZDSZ kiszállása új lehetőségeket nyitott meg. A Fidesznek például ki kell mozdulnia a mindent tagadás retorikájából. Véletlen vagy sem, de Orbán meglehetősen sajátos körülmények között elindult ezen az úton. Mára kiderülni látszik, hogy a Fidesz elnöke hol venne vissza az állam költségeiből."