Kocsis Máté magát juttathatja börtönbe az ellenzék szerint

Magas labdát adott Kocsis Máté józsefvárosi polgármester, a Fidesz hajléktalanügyi referense, amikor bejelentette, hogy büntetőjogi kategóriává tenné a kiszolgáltatott emberek – így például a hajléktalanok – megalázását. Az MSZP és az LMP is ugyanúgy reagált: Kocsis saját magát fenyegeti börtönnel.

2011. október 28., 19:10

Kocsis – aki nemrég neveztek ki a Fidesz-frakció hajléktalanügyi referensévé – kapcsolódó módosító indítványban javasolta: a büntető törvénykönyv mondja ki, hogy aki mást, annak kiszolgáltatott élethelyzetét kihasználva, arra bír rá, hogy magát megalázó magatartást tanúsítson, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Erre reagálva Nyakó István, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi parlamenti bizottság szocialista tagja az MTI-nek pénteken azt mondta, hogy Kocsis Máté javaslata voltaképpen fideszes politikusokat, köztük magát az előterjesztőt fenyegeti börtönnel. Az MSZP-s képviselő ezt azzal indokolta: éppen Kocsis Máté állította a hajléktalanokat célpontként a társadalom elé, amikor népszavazást kezdeményezett a VIII. kerületben a többi között a kukázást tiltó rendelet hatályban maradásáért, illetve a közterületen történő életvitelszerű lakhatás megtiltásáért.

Nyakó István szerint a javaslat alapján "lehet, hogy megérdemelne egy tárgyalást" Tarlós István főpolgármester és a Fidesz "embertelen, megalázó" hajléktalanpolitikája is.

Az MSZP-s képviselő hozzátette: a kormánypártok nemcsak a hajléktalanokat alázták meg az elmúlt másfél évben, hanem társadalmi csoportok sorát a nyugdíjasoktól a rendvédelmi dolgozókon és a bírókon át a munkanélküliekig, a táppénzesekig és a közalkalmazottakig.

LMP: Kocsis Máténak lelkiismeret-furdalása támadt?

A Lehet Más a Politika közölte, nagy érdeklődéssel figyelik, hogy Kocsis Máté börtönbe juttatja saját magát. Nem végződhet ugyanis másképp legújabb kezdeményezése, amelynek értelmében a jog szigorával csapna le azokra, akik a kiszolgáltatottakat megalázzák, emberi méltóságukban megsértik. A VIII. kerületi Fideszes polgármester hajléktalanokkal kapcsolatos tevékenysége eddig szinte másról sem szólt – írta közleményében a párt.

A kormánypárti polgármester és honatya büntetőjogi kategóriává tenné a szegények megalázását, és ezt szabadságvesztéssel büntetné. Az LMP szerint nem kizárt, hogy Kocsis Máténak lelkiismeret-furdalása támadt, ezért akarja saját magát akarja rács mögé juttatni. Hiszen ő volt az, aki saját kerületéből rendészeti eszközökkel űzi ki a szélsőséges kiszolgáltatottságban, szegénységben élő hajléktalanokat, kukázásra kényszerülő embertársait – emlékeztetett a közlemény.

Az LMP szerint nincs csodálkoznivaló azon, ha a Fidesznek minden probléma kezelése kapcsán a rendészeti megközelítés jut eszébe, mert már régen letettek arról, hogy a problémák okát kezeljék, a szegénység, hajléktalanság kialakulása ellen tegyenek, valamint a szegénységben élők helyzetét jobbá tegyék.

Elég csak megnézni a 2012-es költségvetési javaslatot – írta az LMP –, ahol jól látszik, hogy a szociális ágazatot milyen újabb súlyos megszorítások érik. Nem kivétel ez alól a hajléktalan-ellátás sem. Jövőre kevesebb forrás jut az utcai szociális munkára, ráadásul az nem is lesz már kötelező önkormányzati feladat. Több hajléktalan-ellátással foglalkozó közalapítvány költségvetési támogatása is megszűnik.

Az LMP szerint a Fidesznek és Kocsis Máténak inkább azzal kéne foglalkoznia, hogy megakadályozzák az ilyen kiszolgáltatott élethelyzetek kialakulását. A párt újra azt üzeni a Fidesznek, hogy hagyja abba a szociális ágazatból történő forráskivonását, és kezdjen el végre egy igazságosabb lakástámogatási rendszert kialakítani. Kezdjen el végre foglalkozni a valódi lakáspolitika kialakításával, építsen ki végre egy erős bérlakás-rendszert.