Királyi média: újabb fekete hét jön
Újabb fekete hét jön a közmédiában - Megkezdik a hét elején a második körös kirúgásokat a közmédiában, a nyári ötszáz fős elbocsátás után most újabb négyszáz emberrel közlik, hogy nem tartanak igényt a munkájukra.
A Médiaszolgáltatást-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) október közepén jelentette be az újabb csoportos létszámleépítést, akkor még 414 dolgozó kirúgását tervezték, de ez, információnk szerint, a szakszervezetekkel és az üzemi tanácsokkal történt egyezetés során novemberre 404-re csökkent. Közülük 380 személyt a budapesti, a többieket a vidéki stúdiókból rakják ki - írta a
NOL.Az alap és a közmédiumok központi üzemi tanácsa péntek éjjel megállapodott az elbocsátás részleteiről. A megállapodás értelmében az MTVA 33 millió forintos segélyalapot hoz létre, amelyet a leépítésben érintett munkavállalók szociális rászorultsági alapon, illetve elhelyezkedésüket támogatandó vehetnek majd igénybe.
A létszámleépítésben érintett, nyugdíjazást igénybe venni nem tudó 55 év feletti munkavállalók, az 51-54 év közötti dolgozók, a havi bruttó 220 ezer forint alatti átlagkeresetűek, valamint a három vagy több kiskorú gyermeket nevelők – ha elfogadják, hogy munkaviszonyuk közös megegyezéssel szűnik meg – plusz egyhavi átlagkeresetüket kapják meg. Az alap vállalta, hogy a megszűnő vidéki stúdiókban dolgozó, a mostani csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalókat a helyi televíziós társaságokkal tervezett szerződések megkötésekor a partnerek figyelmébe ajánlja majd. A törvényi előírásoknak megfelelően a kirúgottakkal a héten azt közlik, hogy harminc nap múlva felmondják a munkaviszonyukat. Addig állományban maradnak, de mentesítik őket a munka. Újabb 30 nap elteltével kapják meg az elbocsátásról szóló végső értesítést.
Megszűnnek a vidéki stúdiók
Az alap közleményéből világossá vált, hogy megszűnnek a vidéki stúdiók, információink szerint csak néhány helyi tudósítót tartanak meg a hírműsorok számára. Jelenleg Szegeden, Pécsett és Miskolcon van regionális tévéstúdió, ezeken kívül több vidéki városban közszolgálati rádiós szerkesztőség. A tévéstúdiók sorsa már szeptember elején megpecsételődött, amikor megszüntették a regionális híradókat és magazinokat.
Közmédia: újra nyitnak
A Népszabadság úgy tudja, most is jelentős számban küldenek majd el műsorkészítőket. A nyári elbocsátásokat inkább tisztogatásnak lehet nevezni, mint racionális leépítésnek, mert többségében szakmailag felkészült, a közönség által ismert és kedvelt kollégákat távolítottak el. Az M1 Híradójának több megbecsült munkatársát, Az Este című háttérműsor, a Parlamenti napló és az egykori Kultúrház szinte teljes stábját kirakták.
A legismertebb személyiségek közül elküldték Siklós Andrást, a Híradó egyik arcát, Benda László vezető külpolitikai szerkesztőt, Mészáros Antóniát, Az Este egykori műsorvezetőjét, Winkler Nórát és Galambos Pétert, a Kultúrház műsorvezetőit, a Roma Magazinból Daróczi János főszerkesztőt. A rádiósok közül elbocsátották a háromszoros Pulitzer-díjas Nej Györgyöt és Urbán Szabolcsot, a Petőfi rádió főszerkesztőjét, valamint olyan ismert újságírókat, mint Szente László, Szénási Sándor, Nánási Gabriella, Érczfalvi András, Rovó Attila, Rábai Balázs, Nagy Emese, Udvarhelyi Szabolcs, Hatvani-Tóth Erika, László Judit.
Jáksó sorozata a legdrágább
Az MTVA az idei üzleti tervében 1000 fő elbocsátásával (a két körös kirúgás valójában 900 főt érint – a szerk.), ebből adódóan 2012-től közel hétmilliárd forintos bérmegtakarítással számol. Ezzel együtt is az alap jövő évi gazdálkodása rendkívül feszített lesz. A 2012-es költségvetésben ugyan jelentősen emelik – a 2011-es 58,5 milliárdról 64,8 milliárdra – az alap állami támogatását, de ebből kell rendeznie a közszolgálati médiumoktól megörökölt húszmilliárdos adósság egy jelentős részét, a Kunigunda utcai székház vásárlására felveendő 36 milliárdos hitel törlesztését is, illetve finanszírozni az október elsejétől elindított, saját gyártású szórakoztató műsorokat, vetélkedőket, talkshow-kat, saját gyártású, illetve a nagy amerikai stúdióktól vásárolt filmeket, sorozatokat.
Ezekből az egyik legnagyobb tétel a Marslakók című szappanopera – a Jáksó László cége által gyártandó, jövő tavasszal induló napi filmsorozat éves költsége megközelíti az egymilliárd forintot - írta a Népszabadság.