Eddig egyetlen kínai rendőr sem érkezett hazánkba

A Belügyminisztérium közlése szerint hiába van rá lehetőség, eddig egyetlen kínai rendőr sem érkezett Magyarországra.

2024. szeptember 24., 11:53

Szerző:

Idáig egyetlen kínai rendőr sem érkezett járőrszolgálat ellátása céljából Magyarországra – válaszolta a 444 kérdésére a Belügyminisztérium.

Mint ismert, Pintér Sándor belügyminiszter még februárban állapodott meg a kínai közbiztonsági miniszterrel arról, hogy közös járőrszolgálatot láthatnak el a magyar és a kínai rendőrök Magyarországon.

A Belügyminisztérium a lap kérdéseire azt válaszolta: „A Belügyminisztérium és a Kínai Népköztársaság Közbiztonsági Minisztériuma között létrejött, közös járőrszolgálat ellátásának elvi lehetőségét megteremtő együttműködési megállapodás 2024. február 16-án történt hatályba lépése óta, Kínából nem érkeztek rendőrök járőrszolgálat ellátása céljából Magyarországra. A nemzetközi kapcsolatokban alkalmazott diplomáciai szokásjog alapján, valamint a megállapodások jellegéből adódóan az együttműködési megállapodás határozatlan időre szól, módosítható, kiegészíthető és felmondható.”

A kínai rendőrök Magyarországra történő telepítéséről először a német Welt írt. A német napilap szerint a nemrég kötött kínai-magyar megállapodás hasonlít arra, amit Kína a még nem EU-tag Szerbiával kötött. Ott a kínai rendőrök hivatalosan is felhatalmazást kaptak arra, hogy járőrözzenek a szerb városokban – írja az Euronews. A német napilap emlékeztet arra, hogy az EU- és NATO-tag Magyarország évek óta keresi Oroszország és Kína közelségét. Eddig elsősorban a gazdasági kapcsolatokról volt szó, így Magyarország volt az első uniós tagállam, amely csatlakozott a kínai „Új Selyemút” kezdeményezéshez, amelyen keresztül Peking külföldi befektetésekkel kívánja növelni befolyását.

Az Orbán Viktor miniszterelnöknek február közepén ajánlotta fel Kína közbiztonsági minisztere, hogy a kereskedelmi és befektetési kapcsolatokon túlmenően közbiztonsági kérdésekben is támogatná régi stratégiai partnerét, Magyarországot – írja a Reuters a kínai Hszinhua hírügynökség tudósítása nyomán. Kína reméli, hogy elmélyítheti rendészeti és biztonsági kapcsolatait Magyarországgal – jelentette ki a tárgyalás után a kínai közbiztonsági miniszter Budapesten.

A kínai rendőrökről megállapodás is született 

A két ország diplomáciai kapcsolatainak 75. évfordulóján Kína kifejezte reményét, hogy a bűnüldözés és biztonsági kapcsolatok terén is elmélyítheti kapcsolatait Magyarországgal. Ekkor Vang Hsziahong közbiztonsági miniszter elmondta, hogy, ezek az erőfeszítések „a kétoldalú kapcsolatok új csúcspontját” jelentik majd olyan területeken, mint a terrorizmus és a nemzetközi bűnözés elleni küzdelem. Vang tárgyalt Pintér Sándor belügyminiszterrel is, és aláírt a bűnüldözési és biztonsági együttműködésről szóló dokumentumokat – jelentette a Hszinhua, de részleteket nem közölt – írja az Euronews.

A Welt szerint számos jel arra utal, hogy hasonló megállapodás született, mint amit Kína kötött Szerbiával. Ott a kínai rendőrök már hivatalosan is felhatalmazást kaptak arra, hogy járőrözzenek szerb városokban, a kínai turisták által kedvelt területek ellenőrzése érdekében. A megállapodás kritikusai attól tartanak, hogy a jövőben Magyarországon is lesznek ilyen ellenőrzések. „A kínai befektetésekkel sok kínai állampolgár is érkezik Magyarországra. A kínai állam szempontjából ezeket az embereket ellenőrizni kell” – mondta Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a német lapnak, szerinte nyilvánvaló, hogy Kína meg akarja teremteni ennek a kereteit.

(Kiemelt kép: (Wang Wei/Xinhua/AFP)