Kikérem magamnak!

- Miben méri a kármentés sikerét?

– Valóban kármentés zajlik, de nem a magunk okozta károk miatt kell menteni, ami óriási különbség. A médiatörvényről szóló vita kapcsán megtapasztaltuk, hogy vélelmek, tudatos ferdítések és hazugságok befolyásolták azt a nemzetközi közvéleményt, amely kígyót-békát kiabált a kormányra. Eredménynek tekintem, ha a vitatott kérdésekben párbeszédet lehet folytatni, mert abban a pillanatban kiderülnek a mögöttes motivációk. De a rombolást a felszín alatt sajnos nagyon hosszú ideig tart majd helyrehozni.

- Ha vannak is mögöttes motivációk, csak azt kapjuk, amit adtunk. Idehaza is érzelmektől, belpolitikai megfontolásoktól motivált fideszes szövegeket hallottunk az unióról.

– Éltem, tanultam eleget Nyugat-Európában. Ennek az országnak semmilyen szégyenkezni valója nincs, kikérem magamnak, hogy demokráciából bárki kioktasson minket. Az ellenünk alkalmazott sztereotípiákat mesterségesen, két-háromszáz évvel ezelőtt alakította ki a magát felsőbbrendűnek tekintő Nyugat-Európa. Belpolitikában pedig eddig a baloldaliak és a liberálisok vindikálták maguknak a jogot: egyedül ők a letéteményesei a nyugati, felvilágosult gondolkodásmódnak. Ennek egyszer s mindenkorra vége.

- Másról beszélek. Zokon vesszük uniós képviselők részéről a politikailag motivált, érzelmektől fűtött megjegyzéseket, miközben sokáig Orbán és emberei is hasonlókkal operáltak. Egy éve még megüzentük: nekünk se Bécs, se Moszkva, se Brüsszel ne diktáljon, kokikat és sallereket osztogattunk, büszkén jelentettük, hogy kipateroltuk az IMF-et és ellene hangoljuk a gazdaságpolitikát.

– Most is érvényes, hogy senki ne diktáljon nekünk.

- Nem is diktál. Csak a szabályokat kérik rajtunk számon.

– Nézze meg a túlzottdeficit-eljárás körül kialakuló vitát. Most már a Wall Street Journal és a New York Times véd bennünket. Nem mi mondjuk, hogy kettős mérce van.

- De vajon miért? Politikailag sikerült teljesen elszigetelődnünk. Ha számon kérjük az unión a kettős mércét, a Fidesz uniós kettős beszédét se felejtsük.

– Komoly erők dolgoztak azon, hogy az országot elszigeteljék. A magyar baloldal két évtizedes módszere, hogy megmondja, mit jelent, ha a jobboldal mond valamit – ezután arra, ami valójában elhangzott, már senki sem kíváncsi. Az alapvetően torz, balos interpretáció végighullámzik a külföldi sajtón, aztán a kormány magyarázhat olyan dolgokat, amelyeknek sokszor a tényekhez van a legkevesebb közük.

- Azt azért nem mondja komolyan, hogy amióta pénzt kérünk, nem változott látványosan a kormány uniós és az IMF-ről szóló kommunikációja?

– Valóban megváltozott a magyar kormány viszonya Európához: olyan lett, amilyennek rég lennie kellett volna.

- Az új viszonyban kokikat kell osztogatni?

– Mindig ez kerül elő.

- Nyilván nem véletlenül szerepelt ilyen erős kép Orbán beszédében.

– A retorika és a valós tartalom között feszülő ellentmondások ne tévesszék meg.

- Ez a kettős beszéd.

– Ön is tudja, hogy amikor az ember retorikai elemeket használ, hajlamos túlzásokba esni. De a lényeg: húsz éven keresztül Magyarország mindig feltartott kézzel igazodott a Nyugathoz. Ebben következett be markáns változás. Amióta az unió tagja vagyunk, nem folyt meghatározó nemzeti érdekérvényesítés. Ez nem azt jelenti, hogy nacionalisták volnánk. Csak elmegyünk addig, ameddig bármelyik nyugat-európai állam elmenne a saját érdekeiért.

- Lehet, hogy túlságosan simulékonyak voltunk, de most a nagy kuruckodással átestünk a ló másik oldalára. Nincs középút?

– Az unió jövője kapcsán arról hallani a legtöbbet: a mostani körülmények között épp a félmegoldásoknak nincs helyük. Ez Magyarországra hatványozottan igaz. Persze az átalakítások rengeteg konfliktussal járnak, miközben a töredezett, gyenge ellenzék azt teszi, amire megmaradt a képessége: hangosan kiabál, és nemzetközi kapcsolatrendszerét használja belpolitikai célokra.

- Ellenzékből a Fidesz is ugyanúgy kiabált a kormány ellen, például a Kereszténydemokrata Internacionálé előtt és a Néppártban.

– Hatásmechanizmusában különböző dolgokról beszélünk. Ami 2006 és 2010 között történt – az emberi jogok lábbal tiprásától, a hamis költségvetési számokkal való visszaélésen át a gazdaság tönkretételéig –, annak sokkal inkább ki kellett volna vernie a biztosítékot minden uniós intézménynél, mint amit az elmúlt másfél évben tettünk. Mégsem fogalmazódott meg még csak hasonló kritika sem. Ellenzékből a Fidesz érdekképviseleti fórumokon járt el, és nem kürtölte tele a világsajtót hazugságokkal.

- Orbán Viktor nem tegnap lépett a politika mezejére, sem a Fidesz vezérkara. Hol van az ő kapcsolatrendszerük, hol a diplomácia? Vajon mitől lettek ilyen gyengék?

– Ez nem gyengeség. Egyensúlytalanság.

- Ha akarja, hívja így.

– Nem ugyanaz a kettő. Utóbbi arról szól, hogy két fél nem egyenlő feltételekkel indul neki a küzdelemnek: érveinkre sokáig senki nem volt kíváncsi, meg sem hallgattak minket. A fals információk hógolyóként kelnek útra, s lavinaként végzik.

- A lavinához azért más is kell: az uniós jog szempontjából legalábbis vitatható törvények és a már említett politikai elszigeteltség.

– Tegyük hozzá, hogy olyan témákról beszélgetünk, amelyek mindenkit érzékenyen érintenek. A demokráciáról Európa-szerte mindenkinek határozott véleménye van, nekünk is. De egyenlőtlen vitában nagyon nehéz megelőzni és eloszlatni a gyanúkat, miközben az alapértékek szintjén semmiféle vitánk nincs. Persze tudtuk, hogy a figyelem középpontjába kerülünk, mert húsz éve várt változtatásokat viszünk végbe. Egy példa: másfél évig mást se hallottunk, mint hogy egyedül a szigorú fiskális politika jelentheti a kiutat. Ez az egyik eleme a magyar gazdaságpolitikának, de mi rögtön mellétettünk két másikat, amiről az unióban is egyre többet beszélnek: a munkahelyteremtést és a növekedésösztönzést.

- A célokat senki nem vitatja. Az eszközöket annál inkább.

– Német, francia, brit pénzügyminiszterektől tudjuk: a régen bevált eszközök ma már nem elegendőek.

- Attól még az újak sem feltétlenül jók. A 2010-ben bevezetett válságadókkal, a bankadóval vagy a végtörlesztéssel és azok diktátumszerű kommunikációjával sikeresen magunkra haragítottuk a nagy európai államokat, az unió hangadóit, például Németországot, Franciaországot, de még Ausztriát is. Nem lehetett volna okosabban szabadságharcolni?

– Válaszolja meg ön.

- Rendben. Európában nem berúgni szokás a kocsma ajtaját, hanem kopogtatni, betartani a klub szabályait. Ha meg változtatni akarunk, akkor tárgyalunk. Nem ez történt.

– Magyarországon bankot működtetni évekig jóval kifizetődőbb volt, mint Európa nyugati felében. És bár most formálisan veszteségeket írnak le a pénzintézetek, azzal mindenki tisztában van, hogy a pénzkivonás valójában nem a magyar intézkedéseknek, hanem az egész Európát érintő finanszírozási válságnak köszönhető. A szabálykövetést pedig az ügyfeleket érintő díjaktól a kockázatos devizahitelekig mindkét szereplőn számon kell kérni. Másrészt a nemzeti szempontváltás része, hogy azt mondjuk: ha a meghatározó részben állami tulajdonú külföldi cégeknek megéri részt venni Magyarországon a közszolgáltatások ellátásában, akkor ez miért lenne elképzelhetetlen magyar állami cégekről?

- Elképzelhető, de attól még nem biztonsági őrökkel kell kitenni a francia vízműcéget Pécsről.

– Más kérdés, hogy egy-egy konkrét esetben mi történik, én a szemléletváltásról beszélek.

- Én meg a stílusról. Nyilván nem véletlen, hogy Lázár János most végigródsózza Berlint és Párizst, hogy visszanyerje a bizalmat.

– A dolgát teszi, ahogy eddig is. Önök is azt a látszatot próbálják kelteni, hogy a konfliktusok konfliktusok nélkül is megoldhatók.

- Azt gondolja, hogy a tárgyalás, a másikat partnerszámba vevő mentalitás nem célravezető?

– Amikor döntéseket kell hozni, igazodni kell a körülményekhez.

- Most, hogy az unió „kimutatja a foga fehérjét”, mégis itt a konszolidáció, békülékeny a hangnem. Lásd: Lázár berlini nyilatkozatát arról, hogy „súlyosan hibáztunk, alábecsültük a nemzetközi erőtér jelentőségét”. Mondja ő, aki nemrég még az Erstét is megfenyegette, ha a bank nem vállal részt Hódmezővásárhely veszteségeiből.

– Még egyszer: vannak olyan helyzetek, amikor az embernek a konfliktusokat vállalnia kell. Az elmúlt másfél évben egy határozott mozdulattal az általunk helyesnek vélt pályára helyeztük a gazdaságot, az intézményrendszert. Azt gondolom, hogy Magyarországon továbbra is jó befektetni.

- A három bóvlival a zsákban.

– A bóvlit is túl szokták értékelni.

- Ellenzékből a Fidesz is „túlértékelte”.

– Magyarország besorolásának változása nem független Európa egészének helyzetétől, és persze a spekulatív elemektől. Az a célunk, hogy feljebb kerüljünk, oda, ahova a gazdaság alapszámai, állapota alapján tartoznunk kellene. Amúgy miért is csökkent volna az elmúlt két hónapban 200 ponttal az országkockázati felár? Változtattunk törvényt? Történt gazdaságpolitikai fordulat?

- Persze lehet bagatellizálni a szabadságharc feladását, de csak belátták, hogy kell az IMF, a kormány békülékenyebb az unióval, már most hoztak megszorító intézkedéseket: BKV, gyógyszerkassza. Ezek megnyugtatták a piacot.

– Meglehet, hogy ez is közrejátszik, de az is, hogy abban a felfokozott érzelmi állapotban, amelyben a nemzetközi közvélemény a rágalomhadjárat miatt leledzett, kicsit mindenki észbe kapott. Egy biztos, ami ellenünk zajlik, az nemcsak a kormánynak, de az ellenzéknek is rossz, és kiszolgáltatottá teszi az egész országot.