Kihívás vagy áldozat?

- Egész pályáján olyan helyeken dolgozott, ahol közvetlenül megmutatkoznak az eredmények, és ahol a kutatónak, az egyetemi professzornak kevésbé kötött az élete, mint az államigazgatásban tevékenykedőnek. Kihívást jelent ez a mostani választása, vagy áldozatot hoz a felsőoktatás közösségeinek érdekében?

– Olyan munka ez, amire éppen a felsőoktatási, ipari és akadémiai-kutatási ismereteim és kapcsolataim alapján kértek föl. Szakmai feladatnak tekintem. Ám ha a kérdés arra vonatkozik, hogy a jövőmet is politikai pályán képzelem-e el, most azt gondolom, nem. Államtitkárnak lenni az eddigiekhez képest más típusú feladat. Nyilván nem vállaltam volna, ha nem látnám a felsőoktatási rendszernek azokat a hiányosságait, működési problémáit, amelyek az elmúlt időszakban kialakultak, és ha nem bíznék abban, hogy ezeken lehet változtatni. Vannak határozott elképzeléseim arról, hogy mit és hogyan akarok tenni, még a bölcsészképzés területén is.

– Még ki sem nevezték államtitkárnak, máris több ponton módosította a parlament a felsőoktatási törvényt. Kettő különösen felbolygatta a közvéleményt, és nem csak a felsőoktatás köreiben. Az egyik a kancellárok kinevezése az egyetemekre, a másik a neves kézilabdaedző lehetséges rektori megbízásával függ össze.

– A felsőoktatási törvény módosítása független volt a kinevezésemtől. Nyilván adtam hozzá véleményt, de nem az államtitkári székből. A kancellári kinevezéssel kapcsolatban nem értem a felzúdulást, mert főtitkár és főigazgató eddig is volt. Arról, hogy a felsőoktatási intézményben legyen egy professzionális menedzser, akit a tulajdonos juttat be, kár is beszélni, mert ez szíve joga a tulajdonosnak. Ha megnézzük a magánintézményeket, ezeknél ez a kancellári típusú funkció már létezik, legfeljebb igazgatónak vagy vezérigazgatónak hívják.

– A világban persze elég sokféle változata van. Mégis lényeges, hogy az új államtitkár ezt a megoldást hogyan fogadja.

– Én igent mondok rá, ugyanis nem az a lényeg, hogy mennyire jó vagy nem jó ez az intézmény, inkább az, hogyan valósítjuk meg. Nagyon fontos, hogy a rektor szerepe nem változott, mert ezentúl is ő az intézménynek a felsőoktatási törvény által megerősített, első számú vezetője, nem pedig a kancellár. Az utóbbi egy részterületért felelős, és ez az egyetem működtetése, gazdálkodása, irányítása.

– Számomra érdektelen egy edző esetleges rektori kinevezése, ez inkább zsurnalisztikai szenzáció. Fontos viszont maga a szisztéma, amely a tudományos eredmények értékének degradálását jelenti. Van itt egy másik kérdés is, amire ön már többször felhívta a figyelmet: a felsőoktatásban túl magas a választható szakok száma; érdemes felülvizsgálni a lehetséges redukálásukat.

– Valóban, ez lényeges kérdés. Magyarországon ebben a pillanatban 10 800 szakra lehet jelentkezni. Az egymástól különböző alapszakok száma megközelíti a nyolcszázat. Mármost ha ugyanazt a szakot több intézmény is meghirdeti, akkor több helyről választhat a hallgató, így lesz összesen 10 800. Ez nagyon magas szám! Kérdés, hogy az országnak szüksége van-e ennyi különböző oktatási formára. Vegyük figyelembe, hogy minden egyes forma egy struktúrát is jelent, tehát ha fenntartok egy szakot, akkor azt tanítani is kell tudni.

– De azt, hogy végül is mennyi kell, ki határozza meg és hogyan?

– Isten ments, hogy egy minisztérium határozza meg a szakokat, az állam csak koordináljon. Az, hogy az intézmények mit oktassanak, egyeztetés végeredménye kell hogy legyen. Meg kell nézni egyrészt, mit igényel a gazdaság, a társadalom, másrészt pedig, hogy az intézmény mit tud ténylegesen képezni, és az állam mit finanszíroz.

– A minisztérium által végzett koordinálás szép elképzelés, de a kormányzaton belül is van mit összehangolni. Eltérő államtitkársághoz tartozik ugyanis a közoktatás meg a felsőoktatás, másik minisztériumhoz a szakképzés, a felnőttképzés pedig lényegében mindenhová.

– Lehet egységesíteni, éppen ezt próbálja szinkronizálni a Magyar Képzési Keretrendszer, az MKKR.

– Rendben van, meglátjuk majd, hogyan lehet egy ilyen széttagolt rendszert egységben tartani, összehangolni. Mérnök létemre azonban nyugtalanítónak tartom az innováció helyzetét. Ez az egyetemi munka alapvető része kell hogy legyen a műszaki és természettudományi szakokon, de még a társadalomtudományiak egy részében is. Márpedig a jelenlegi struktúrában az innováció teljesen máshová, a Miniszterelnökség alá tartozik.

– Eddig az Emmi statútumában szerepelt a felsőoktatás és a tudománypolitika. A mostani kormányváltás után a tudománypolitikai koordináció, a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos stratégiai politika egy kormányhivatalhoz kerül, amelynek elnöke Pálinkás József akadémikus. Maga a tudománypolitika továbbra is benne van a statútumban. Mivel a magyar kutatás-fejlesztési kapacitás hetven százaléka az egyetemeken van, magam is feltétlen hangsúlyt szeretnék fektetni arra, hogy a felsőoktatás K+F-koordinációja az államtitkárságon belül kiemelt tevékenységként jelenjen meg akkor is, ha a forrásstratégia a Pálinkás professzor úr vezette hivatalnál lesz. A feladatunk az – gondolom, ebben Pálinkás professzor úrral egyetértünk –, hogy e tevékenységek eredményei egyértelműen mérhetők legyenek, és az adott terület természetének megfelelően hasznosuljanak.

– Ha már a pénzről beszéltünk, az elmúlt három-négy évben jelentősen, egyes helyeken tizenöt-húsz százalékkal is csökkentették a felsőoktatásra szánt állami pénzeket, bár kétségtelen, hogy közben apadt a létszám is.

– Az állami támogatás valóban csökkent, hiszen a hallgatói létszám is változott. Viszont az intézmények saját bevételei nőttek, részben közösségi, részben pedig közvetlenül a gazdaságból származó forrásokból. Tavaly a teljes felsőoktatási intézményi rendszer nyolcmilliárd forint pozitívummal zárt. Nem állítom, hogy a finanszírozás így jó, ahogy van, ám erről érdemben akkor lehet beszélni, ha megértjük a rendszerek működését. Az egyik eleme a struktúraátalakítási programnak éppen az lenne, hogy jó vállalat módjára értsük meg, hogyan működnek az intézményeink. Kinevezésem előtt részletes számokat kértem arról, hogy is néz ki a magyar felsőoktatási rendszer költségstruktúrája. Erre azt mondták, hogy ilyen számok olyan részletességben, ahogy kértem, nincsenek, mivel az intézmények különböző struktúrákban működnek.