Kiengedték Donáth Annát, akit rendőrök vittek el a Kossuth térről egy partikellék miatt
Csütörtök este a Kossuth téren a rendőrök könnygázzal lefújták, a földre teperték, aztán a X. kerületi rendőrkapitányságon előállították Donáth Annát, a Momentum Mozgalom alelnökét egy játékboltban is kapható füstbomba meggyújtása miatt. A politikus péntek reggel nyilatkozott a Klubrádiónak. Elmondta, hogy fáradt, fél órája – reggel hat óra körül – engedték el, amúgy minden a legnagyobb rendben van. Ő, a maga részéről még füstbombának sem nevezné, amit a Kossuth téren meggyújtott, szerinte csak egy partikellékről van szó. Valójában egy füstképzőnek nevezett eszközről van szó – a szerk.) Ezt – fűzte hozzá – láthatták a rendőrök is, és bár tény, hogy a tüntetők akkor már órák óta dobálták őket,
az az állításuk viszont, hogy azért kellett felszólítás nélkül cselekedniük, mert ő olyan mozdulatot tett, amely azt sugallta, hogy támadni akar, teljes mértékben hazugság.
Donáth Anna beszélt arról is, hogy nem fogadta el a tényállást, amellyel gyanúsítják, mert még csak pirotechnikai eszköznek sem tartja azt, ami a kezében volt. Hét-nyolc órát töltött a X. kerületi rendőrkapitányság fogdájában, amely a hatvanas-hetvenes évek filmjeit idézte fel benne.
– Nem tudom, hogyan létezhetnek még ilyen épületek Magyarországon
– mondta. Ami a rendőröket illeti, különbséget tenne a rohamosztagosok és a rendőrkapitányság munkatársai között, de alapvetően mindenki körültekintően és udvariasan járt el.
A Népszavának az ellenzéki politikus már azt mesélte, olyan állítást is talált a dokumentumban, hogy direkt vetette magát a földre és a testi épségét akarták csak óvni a berántással. A jegyzőkönyv Donáth elmondása szerint az ügyvédénél van, de már helyben is jelezték, nem értenek egyet a tartalmával, ha kell videóval is bizonyítják állításaikat.
– Amikor valaki hátulról elkap és felhúz a lépcsőn, kevéssé lehet körültekintő, de utána is folyamatosan vigyáztak a testi épségemre, kérdezték hogy vagyok
– mesélte. A rendőrök egyébként engedékenyek voltak, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes bevihette hozzá a táskáját, amelyben a mobiltelefonja és az iratai voltak.
– Először hazamegyek, megmosom a fogamat és felhívom az édesanyámat, hogy ne aggódjon. Aztán megkérdezem a többieket, hogy mit terveznek
– zárta a beszélgetést, amit később a Népszava kérdésére, hogy ezek után péntek este is tüntetni fog-e, azzal egészített ki:
– Megteheti az ember, hogy ne menjen ki?