Kiakadt a részegséggel vádolt Gyurcsány Ferenc: A gatyátokat is leperelem

A DK-elnökénél elszakadt a cérna: médiaszajhának nevezi a minden lépését követő kormánypárti sajtómunkásokat.

2021. július 8., 17:17

Szerző:

Gyurcsány Ferencet a Ripost.hu csütörtökön azzal gyanúsította meg, hogy egy kampányrendezvényén részeg volt. A hírportál szerint a DK elnökének ittasságát egy videó bizonyítja, amelyen megbillen egy pillanatra. A DK elnöke heves Facebook-posztban reagált, amiben leírta, be fogja perelni azokat, akik azt állítják, részegen tart utcai fórumokat.

„Nekem minden lépésemet kormánypárti médiaszajhák kísérik.”

– fogalmazott a politikus. Azt írja, vidéki fórumaira mindenhova ő vezet, több száz kilométert, és mindenhol rendőrök veszik körül. Szerinte éppen azt a három másodpercet vágták ki egy szerepléséből, amikor szelfizés közben megbillent, és ez alapján írják róla, hogy részegen járja az országot. 

A DK elnöke bejegyzésében közölte, bepereli azokat, akik részegséggel vádolják:

„Bíróság elé is fogom idézni őket. Micsoda rohadék dolog ez!? [...] Hazug gazemberek vagytok, és ekként fogjátok végezni. Én meg eszerint fogok veletek szemben eljárni. A gatyátokat is leperelem rólatok.”

(Kiemelt kép: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.