Két hét alatt 3 milliárdot keresett Mészáros Lőrinc egyik cége

2018. augusztus 15., 12:52

Szerző:

Két hét alatt három milliárd forintos tendergyőzelem, csak a vízügy területén: ez  a Mészáros és Mészáros Kft. legfrissebb egyenlege – írja a hvg.hu.

A cég – amelyet egyébként a névadó június óta már nem közvetlenül, hanem egy holdingon keresztül birtokol – összesen 5 milliárd forintot nyert el önállóan, partner bevonása nélkül az Országos Vízügyi Főigazgatóságtól júliusban.

Ez azt jelenti, hogy ez a társaság rehabilitálhatja a Séd-Nádor-Gaja-vízrendszert, láthatja el árvíz-védelemmel a felső-dunai mellékág-rendszereket, és ő végezheti szűkebb pátriája, a Vál-völgy vízrendezési feladatait.

09:58

Meglepetésre egy hónap alatt 2,5 százalékkal, 701 forinttal lett olcsóbb a nyugdíjasok által legjellemzőbben vásárolt élelmiszerek alkotta árkosár, melyet a három nagy hazai hipermarketlánc, az Auchan, a Tesco és az Interspar által kínált termékek átlagárából számított ki a Mfor.

09:49

Noha a fővárosi Cseppkő Gyermekotthon pedofil nevelője két kislányt rendszeresen haza vitt, az ölébe ültette és szájon csókolta őket, együtt fürdött velük, bűncselekmény hiányában mégsem indult rendőrségi nyomozás ellene. Persze az intézményből a dolgozónak közös megegyezéssel távoznia kellett, de nincs priusza, jelenleg is bármilyen hasonló intézményben vállalhat munkát. S ha ez nem lenne elég, az állam az intézmény igazgatóját még ki is tüntette.