Kepes András békét kötött a Librivel

Újra kapható lesz az író-tévés könyve volt kiadója boltjaiban.

2021. január 31., 19:12

Szerző:

Már a jövő héttől ismét kapható lesz Kepes András A boldog hülye és az okos depressziós című könyve a Libri boltjaiban. Kepes állítása szerint délelőtti séta közben állapodott meg volt kiadójával.

 

Mint azt az Indexnek küldött levelében írja, egy kulturált, kellemes beszélgetés keretében "sikerült rendezni a konfliktusokat". Hozzátette, örül, hogy a kiadó a probléma megoldására koncentrálva állt hozzá az ügyhöz. 

 

Mint ahogy arról a Pesti Hírlap is beszámolt, Kepes András és a tulajdonost váltott Libri kiadó korábban összekülönbözött, ezért a szerző könyvei eltűntek a boltok polcairól, e-könyv formátumban azonban továbbra is elérhető volt. Kepes nemtetszését a közösségi oldalon fejtette ki, amit a konfliktus rendezése után vasárnap délután törölt. 

 

 

 

 

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.