Kényszerítő eszköz: sokkoló, tonfa, könnygáz
Egyre agresszívebbek a bűnözői csoportok. Az összevont adó- és vámhatóságnál is rendszeresített kényszerítő eszköz marad az elektromos sokkoló. A Magyar Közlönyben megjelent felsorolásban szerepel a könnygáz és a tonfa is.
A sokkoló a december 31-ével megszűnő Vám- és Pénzügyőrségnél is rendszeresített eszköz volt már, ahogy a rendőrségnél is az - számolt be a
hírTV.„Hogy egy szervezet, egy hatóság hatékonyan tudjon fellépni az ilyen bűnöző, bűnözői csoportok ellen, szükség van minden törvényes eszközre, amit az eljárások során felhasználhat. Az elmúlt évek azt igazolták számunkra, hogy egyre agresszívebbek, egyre keményebbek lettek ezek a bűnözői csoportok. És ahogy említettem, elsősorban külső határszakaszon, az ukránon, illetve a szerben találkoztunk olyan cselekményekkel, amikor csapaterővel kellett fellépni, illetve kényszerítőeszközöket kellett használni a vámosoknak az eljárásuk során” – fogalmazott Sipos Jenő, a VPOP szóvivője.
Az APEH és a VPOP összevonásából létrehozott Nemzeti Adó- és Vámhivatal január elsején kezdi meg munkáját.