„Kell egy adagnyi populizmus" – állítja Heiko Kretschmer német kampányguru a magyar baloldal esélyeiről

– Mennyire ismeri a magyar belpolitikát?

– Nem vagyok szakértő, de az elmúlt hetekben, hónapokban megpróbáltam megismerni a magyar társadalom hangulatát, és felmérni, hogy ez a tavaszi választáson miként fog testet ölteni.

– Mire jutott, lehet még kormányváltó hangulat?

– Sok minden lehetséges még. Főként azért, mert a kormányoldal táborában is lehetnek, sőt vannak eltérő vélemények aktuálpolitikai vagy társadalmi kérdésekben. Ilyen értelemben a kiindulási helyzet kevésbé stabil, mint amennyire azt Orbán Viktornak és pártjának jelenlegi parlamenti többsége mutatná. Komoly társadalmi feszültségek feszíthetik ezt a tábort.

– Mondjon egy példát!

– Ha a közvélemény-kutatásokat és a hangulati képeket figyeli valaki, nem csak azokat az eredményeket kell fókuszba helyezni, amelyek szerint a Fideszre szavaz a voksolni akarók többsége. Ezek a szavazók ugyanis más válaszokat is adnak a felmérésekben. Én két területen tapasztalom egyértelműen az elégedetlenségüket: az egészségügy állapota, illetve az oktatás fokozatosan romló helyzete miatt. Mindehhez társul az is, hogy a legutóbbi választáson – függetlenül a kétharmados eredménytől, amely az alacsony részvétel és a szisztéma együttes következménye – a Fidesznek nem sikerült nagy tömegeket mozgósítania. Pusztán a magyar választási rendszerből profitált. A társadalomban azonban érzékelhető valamiféle elbizonytalanodás, ami azt eredményezheti, hogy meglepetésszerűen gyorsan és jelentősen megváltozhat a helyzet.

Fotó: Bazánth Ivola

– Az egészségügy és az oktatás lehet tehát egy ellenzéki kampány két sarokpontja?

– Túl korai lenne, és nem is szeretnék az ellenzék kampányának konkrét tartalmi elemeiről beszélni. A kérdés, ami eldöntendő és amiről jövő áprilisig beszélni kellene, az, hogy a jelenlegi magyarországi gazdasági keretek közt helyreállíthatjuk-e a szociális békét, áthidalhatjuk-e a társadalmi szakadékokat, valamint hogy ezek a keretek alkalmasak-e arra, hogy hozzásegítsük az embereket egy humánus egészségügyhöz, versenyképes oktatási rendszerhez és olyan bérekhez, amelyekből meg is lehet élni.

– Erről próbálja elterelni a figyelmet az Orbán-kormány a gyűlöletkampányokkal?

– Magyarországon az elmúlt években nagyon sokan elbizonytalanodtak a jövőjüket illetően, miként az ország kulturális-társadalmi átalakulása miatt is. És vagy belevágunk abba a munkába, hogy ezekről a problémákról beszélgetünk az emberekkel, így más perspektívákat is felmutatunk, vagy lehet külső ellenséget kreálni. Azt hiszem, viszonylag egyértelmű, hogy Orbán Viktor melyik utat választotta.

– A negatív vagy a pozitív kampány a hatásosabb?

– A pozitív. A különböző tanulmányok sorra kimutatják, hogy az emberek Európában azért mennek el választani, mert a voksoláshoz bizonyos remények is társulnak. Ez lehet kirekesztő hozzáállás is persze, ezt láthatjuk néhány európai szélsőséges populista párt esetében, de tömegeket mozgósítani mindig a jövővel kapcsolatos reményekkel, várakozásokkal lehet. Éppen ezért Európában általában pozitív narratívával érdemes dolgozni. Ez jelentős különbség az Egyesült Államokhoz képest, ahol erőteljes hagyománya van a negatív kampánynak.

– Akkor miért tűnik úgy, hogy Magyarországon beváltak az IMF-, az Európai Unió-, avagy Brüsszel-, a menekült-, ma pedig már a Soros György-ellenes, démonizáló kampányok?

– A külső ellenség kreálása nem jelenti azt, hogy külföldről, fizikai értelemben határokon túli ellenségről van szó. Ez adott esetben lehet például egy azon kívüli személy, kör vagy ideológia, amit vagy akit a kampányoló a magyar társadalom problémájaként értelmez és láttat. Erre is jó néhány példa volt már a kormányzó párt esetében. Ennek a gyakorlatnak szintén vannak európai hagyományai azokkal az áldatlan, védhetetlen jelmondatokkal és kommunikációs fogásokkal, amelyek az antiszemita kampányokban jelentek és jelennek meg ma is.

– Igen, de a pozitív ígéret, amit a kampánysiker zálogaként említ, a félelem- és gyűlöletkeltő kampányokban kevéssé jelenik meg.

– Az ígéret ebben az esetben az, hogy „mi a fenyegetettséget távol tartjuk”. Amikor azzal állnak elő, hogy vita van arról, hány millió menekült jöjjön Európába, s hogy szerintük emögött meghúzódik egy titkos terv, az éppen azoknak a félelmeire próbál hatni, akik szociális bizonytalanságban vannak, és akiknek a jövedelme nem elég ahhoz, hogy biztonságosan megéljenek belőle. A kampány egyfajta versenytársként, veszélyforrásként festi le a menekülteket, akik e retorikában közvetlenül veszélyeztetik az életüket, megélhetésüket. Az új osztrák kormányt például azért választották meg, mert megígérte, hogy ezt a fenyegetést távol tartja.

– Mostanában sokan mondják, hogy a magyar idegengyűlölő nép, de az egzisztenciális félelemkeltés, úgy tűnik, nem csak nálunk működik.

– Én nem mondanám, hogy a magyar idegengyűlölő nép lenne. Európában is látjuk az elmúlt tíz-tizenöt év politikai történéseit: a globalizáció részben egyfajta szociális dömpinget váltott ki, miközben a digitalizáció révén alapvetően változnak meg a munkahelyek, méghozzá nagyon rövid idő alatt. Ezek súlyos feszültségforrások, ráadásul a társadalmi változások Európában nagyon gyorsak, sok esetben akár néhány hónap alatt bekövetkeznek. Ez jelentős elbizonytalanodással jár, az emberek nem érzik magukat biztonságban. Az elmúlt hónapok empirikus tapasztalatai és tanulmányai azt mutatják, hogy a jobboldali populisták akkor voltak és ott lehettek sikeresek Európában, amikor és ahol a jövőt illetően tömegessé vált az elbizonytalanodás.

– Van sikeres szociáldemokrata válasz a populizmusra?

– Vannak ilyenek. Portugáliában például nagyon sikeres a szociáldemokrácia, mert ott az igazságosság kérdésére – ami a társadalmi elbizonytalanodás jelentős eleme – modern, valódi választ tudott adni a politikai baloldal. Persze ez minden országban más, de két alapvető kérdés kiemelhető. Egyrészt azok az emberek, akik mindennap dolgoznak és teljesítenek a munkájukban, elvárják, hogy meg is tudjanak ebből élni. Másrészt az igazságosság érzetét hozzá kell kapcsolni a közszolgáltatásokhoz is. Az elmúlt évek világpolitikai és gazdasági folyamatainak eredményeképp a nagyvárosokban elérhető a jó egészségügyi szolgáltatás, a sikeres iskola, ma már gyors internetezési lehetőséget és más hasonló szolgáltatásokat is megkapnak az állampolgárok. A kisebb városokban vagy falvakban azonban egészen más a helyzet. Donald Trump választási eredményei ott voltak a legjobbak, ahol nincs gyors internet. A forráselosztás és a szociális szakadékok kérdése egyre jelentősebb. Persze országonként eltérnek a problémakörök, de ahol a szociáldemokraták megfelelő választ tudnak adni a társadalmi feszültségekre, ott sikeresek.

– Ha már említette a Trump-kampányt, mi a helyzet az olyan kampányerőforrásokkal, mint például a média? Mekkora a befolyásoló ereje a társadalom tájékozottságának? Meglehet, Trump szavazóinak internetelérése korlátozott volt, de van tévéjük, s azon a Fox News. Magyarországon pedig a társadalom többsége kizárólag a kormánypárt által befolyásolt hírekhez jut hozzá.

– Nagyon izgalmas ez a kérdés, mert első ránézésre lehet, hogy azt mondanánk, igen, így van, akié a média, azé a hatalom. De ha alaposabban megvizsgáljuk, megállapítható, hogy éppen az elektronikus médiumok – az internet és a televízió – hatására a személyes beszéd még fontosabbá vált a választók körében. A fejlődés két vágányon fut, aminek hatására a médiumok véleményalkotó jellege viszonylagossá válik. Talán emlékszik rá, Németországban a 2002-es szövetségi parlamenti választásokon, amikor Gerhard Schröder volt és lett is a kancellár, az iraki háború kapcsán konfliktushelyzetbe került az Egyesült Államokkal. A német médiumok 95 százaléka kritizálta ezért. De valójában emiatt nyerte meg a választásokat, mert a közhangulatot teljesen más irányba vitte. Éppen olyankor, amikor a politika iránti érdeklődés fokozódik, a média jelentősége csökkenhet. A személyes kommunikáció, az emberek – barátok, kollégák – közötti beszélgetések például fontosabbá válnak, mint az, amit az újságokban olvasnak vagy a rádióban hallanak a választók.

– Közben a közösségi média és az utcai kampány is felértékelődik. Ezért is akartam önnek megmutatni néhány fideszes jelölt kampányeszközeit, erőteljes Facebook-kommunikációját. Adományokat osztanak, személyes konzultációkat folytatnak, elhitetik, hogy ők és pártjuk garantálja a biztonságot. A 106 kormánypárti jelölt hónapok óta ezt csinálja. Hogyan hozza be ezt az ellenzék?

– Nézze, tanácsadó vagyok ugyan, és hiszek a kommunikáció erejében, de a kommunikáció sem képes arra, hogy a társadalmi valóságot megváltoztassa. A társadalmi valóságra adott válaszok akkor erőteljesek, ha ezekkel a választók kérdéseire is felelünk. Csak valós ajánlattal tudjuk a választókat megnyerni. Nem tagadom, ha vannak anyagi eszközök a kommunikációs felületek megvásárlására, akkor az esélyek is jobbak, de ha az ellenzék bizalomgerjesztő, megfelelő személyi ajánlattal társított, valódi válaszokat ajánl a fő társadalmi kérdésekre, és ezeket megfelelő módon tálalja, akkor a hátrányokból valamennyit le tud dolgozni.

– Az ételt, például krumplit vagy adományokat osztó fideszes politikusok naponta büszkélkednek azzal, hogy felszámolták Magyarországon a szegénységet. Egy ellenzéki politikust sem hallottam, aki megkérdezte volna, miért osztanak ételt, ha nincsenek rászorulók.

– Értem, és ez baj. Miközben például a kormány Erzsébet-utalványokat oszt, amivel elismeri, sőt nyilvánvalóvá teszi, hogy komoly szociális probléma van. A magyar kormány a helyzetet alamizsnaosztással kezeli, nem pedig azzal, hogy jobb szociális rendszert dolgoz ki például a nyugdíjasok számára. Ezek olyan ellentmondások, amelyeket az emberek is megélnek.

– Tehát tanácsadóként azt javasolja megbízóinak, hogy ezekre az ellentmondásokra hívják fel a figyelmet?

– Igen, azzal együtt, hogy más válaszokat is kell adni, mint amilyeneket a kormány ad.

– Ennek a másik válasznak egyszerűnek kell lennie, mint a populista kampányokban, vagy ebben is különbözni kell?

– Szívem szerint azt mondanám, hogy egy adagnyi populizmusra a politikai baloldalon is szükség van. Hiszen a populizmus nem feltétlenül azt jelenti, hogy szítani szeretnénk például az idegenektől való félelmet. Az én értelmezésemben inkább azt, hogy a társadalmi problémákra adott válaszainkat, az okokat és a politikai ajánlatunkat is mindenkivel egyformán meg kell értetnünk. Ilyen értelemben csak óvni tudom a politikai baloldalt attól, hogy a társadalmi összefüggéseket összetett módon magyarázza, és azokhoz sokrétű válaszokat társítson, mert ezeket akkor csak értelmiségi vagy még inkább csak az olyan választók fogják érteni, akik nap mint nap foglalkoznak politikával. Az európai társadalmak mindegyikére igaz, hogy a lakosságnak csak kisebb hányada foglalkozik napi szinten a politikával. Én például olyan ember vagyok, aki, amikor éppen Európa- vagy világbajnokság van, érdeklődöm az eredmények iránt, megnézek focimeccseket. De ez nem jelenti azt, hogy naponta szeretnék olvasni a futball világáról szóló híreket. A politikai kommunikáció művészi oldala éppen az, hogy ne azokat győzzük meg arról, melyik a legjobb focicsapat, akik amúgy is mindennap követik a labdarúgást, így képben vannak, hanem olyanokat, akik időnként érdeklődést tanúsítanak, alkalomadtán egy jó meccsért tudnak lelkesedni is, de nem szakértők.

Heiko Kretschmer

a Johanssen + Kretschmer alapítója és ügyvezető igazgatója. Több mint húszéves tapasztalata van különböző kommunikációs szervezetek és szövetségek irányításában. A Német Politikai Tanácsadói Szövetség (De’ge’pol) kincstárnoka és etikai tisztviselője, erőteljes támogatója a politikai lobbitevékenységek átláthatóvá tételének. A német Szociáldemokrata Párt több kampányát is támogatta tanácsaival, a legutóbbit azonban nem: blogján hosszasan és meglehetős kritikával elemezte a párt kudarcát.

– Magyarországon különösen nagy az apátia. Vajon a baloldal egy jó kampánnyal képes lehet ilyen rövid idő alatt a bizonytalanokat és a kiábrándultakat aktivizálni, vagy csak egymástól tudnak elvenni szavazókat?

– A magyar választási rendszernek éppen az a célkitűzése, hogy egymástól vegyenek el szavazókat a kisebb pártok. Éppen azokat az embereket kell rávezetni arra, hogy van alternatíva, akik nem követik szorosan az eseményeket, egyik csapatnak sem szurkolói. Azt kell megértetni, hogy ez az alternatíva változást hozna az ő életükben is.

– Úgy látja, az MSZP vagy Karácsony Gergely közös miniszterelnök-jelölt képes alternatívát állítani?

– Igen.

– Sokat kell rajtuk dolgozni?

– Ez közös munka. Itt nem arról van szó, hogy embereket mássá tegyünk, megváltoztassunk, hanem hogy hidat teremtsünk köztük és azok között, akik a politika kérdéseivel nem foglalkoznak mindennap.

– Ehhez új szerepet kell elsajátítaniuk a baloldal politikusainak?

– Talán fájdalmasan hangzik, de Donald Trump sikere azon is múlott, hogy sok választónak az volt az érzése, Hillary Clinton csak szerepet játszik, míg Trump önmagát adja. Az emberek képesek arra, hogy személyiségekben bízzanak, de nem képesek bízni puszta szerepekben.

– A bizalomépítés a következő négy hónap feladata?

– A bizalmat az építi, ha valós alternatívát tudunk felmutatni.