Ugye nem nő fel egy generáció abban a hitben, hogy a jogvédelem ármánykodás?
– Jogmorzsáink maradtak?
– Az emberek jogait nem az állam adja és nem is veheti el. Alapvető jogaink születésünktől fogva megilletnek mindannyiunkat. De az, hogy ezeket mennyire tartja tiszteletben az állam, mindig kérdés. A Helsinki Bizottság részben azért jött létre, hogy azokat az alapvető emberi jogokat, amelyek születésünktől fogva megilletnek bennünket, kikényszerítsük. Azért vagyunk, hogy meg tudjuk védeni azt, akit jogsérelem ér.
– Sokakat ér?
– Az elmúlt évek során azt látjuk, hogy bizonyos területeken nagyobb szükség van a munkánkra. Itt van csak a legutóbbi, a diáktüntetőket és a sajtó munkatársait sújtó ötvenezer forintos pénzbírság ügye, ami nonszensz. Tömegdemonstrációk esetén az újságírók munkavégzése nem akadályozható: lehet egy tüntetés nem bejelentett, akár illegális is, de a sajtó munkatársainak a tudósítás a feladatuk. Őket azért megbüntetni, mert ellátják a kötelezettségüket, abszurd. Ráadásul 2007 novemberében készült egy ORFK-ajánlás arról, hogy azon újságírókkal szemben, akik igazolni tudják magukat, még törvénytelen demonstrációk alkalmával sem intézkednek.
– Ez az eset nyilván nem szerepel az ENSZ emberi jogi bizottságának jelentésében, pedig érdekes volna, hogy viszonyul a nemzetközi joghoz.
– Ez egy rendszeres vizsgálat és egy időszakos jelentés Magyarországról, a legváltozatosabb emberi jogi témákban. Az utolsó ilyen 2010-ben készült, és nagyrészt az azt megelőző időszak szintén nagyon széles spektrumát vizsgálta: az oktatási jogok érvényesülésétől a nőjogokon, a vallási szabadságjogokon át az etnikai kisebbségek jogaiig. De abban a jelentésben is szó volt már menekültügyről, rendőri bántalmazásokról, túlzsúfolt büntetés-végrehajtási intézményekről. Tehát ez a vizsgálat folyamatos, nagyon széles palettán zajlik, nem véletlenszerű, nem motivált, hanem kifejezetten alapos megállapítások szerepelnek a dokumentumokban. Persze az sem véletlen, hogy minden vizsgált országban az ott működő civil szervezetek jelentésekkel járulnak hozzá a munkához, hiszen nekik vannak közvetlen tapasztalataik hatóságokkal, jogsérelmet elszenvedőkkel. Magyarországról nemcsak mi, hanem többek közt a TASZ, a NANE, az Amnesty, a Patent, LMBTQ-szervezetek vagy a gödi Topházban uralkodó áldatlan állapotokról elsőként beszámoló Validity is hozzájárult a munkához, tehát az emberijog-védelem minden területéről adtunk be jelentéseket.
– Ez a kör a kormánykommunikációban nyilván másként értelmeződik. Holott az emberi jogok védelme épp azért elengedhetetlen, mert a hatalom sajátjaként bánik az állampolgárok jogaival, és értelmezi azokat kénye-kedve szerint.
– Ami a hatalom természetéből fakad. Az állampolgároknak folyamatosan emlékeztetniük kell a mindenkori hatalmat arra, hogy ezeket a jogokat nem kegyből, ő maga adja, s nem is veheti el kedvére. Nem diszkriminálhat csoportokat az alapjogok szempontjából, sem nőket, sem romákat, sem vallási felekezeteket, de politikai véleményeket sem diszkriminálhat. Az utóbbi időben valószínűleg gyakrabban szorult erre az emlékeztetésre a kormány, mint azt bárki is szeretné. De attól még nekünk az a dolgunk, hogy emlékeztessük.
– Akkor ma nagyobb szükség van jogvédőkre?
– Igen. Azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb számban jönnek olyan megkeresések, segítségkérések is, amelyek igaziból nem is a mi szakterületeinket érintik. Ezek mindegyike azt mutatja, hogy az emberek egyre kiszolgáltatottabbak.
– Ha az Alaptörvény garantál alkotmányos jogokat, akkor mitől válik mégis kiszolgáltatottá az ember?
– Részben, mert nem tud hova fordulni: az állam nem segíti a jog gyakorlását, hanem korlátozza. Gyakorlati kérdések ezek. Mint hogy például valaki, aki egész életében fizette az egészségbiztosítást, de olyan településen él, ahol nem elérhetők bizonyos ellátások, és nem telik benzinre, hogy másik városba vigye a rákbeteg feleségét, mit tegyen? Hogy lehet azt kikényszeríteni, hogy ne haljon meg valaki csak azért, mert nem telik a kezeléshez szükséges útiköltségre? Sajnos ezen a téren mi nem tudunk tenni, hiszen a Helsinki bizottság részben rendőri túlkapások esetében, részben fogvatartottaknak, illetve menekülteknek, menedékkérőknek nyújt ingyenes jogi segítséget. Az emberi jogi tanácsadó irodánkat is sok olyan, kétségtelenül konkrét, életbevágó problémával keresik meg, amelyekben, akármennyire szeretnénk, nem tudunk segíteni.
– Azért fordulnak a Helsinkihez, mert nincs más, aki védené a jogaikat, vagy azért, mert nem tudják, hova kell fordulniuk?
– Előfordul ilyen is, olyan is. De az igazi ok részben máshol keresendő. Ha sokáig hagyom, hogy megsértsék a jogaimat, soha nem próbálok fellépni ez ellen, akkor egy idő után csak az állam jóindulatára hagyatkozhatok. Kell, aki szól, azaz mindenkinek szólnia kell, hogy világos legyen, mit lehet s mit nem. Mi ebben igyekszünk segíteni. Persze ebből adódóan állandóan lehet egyfajta feszültség az állam intézményei és azok között, akik ingyenesen nyújtanak jogi segítséget a jogsértések áldozatainak. Ez egyfajta kontrollfunkció: arról szól, hogy az állampolgárok ellenőrizni tudják a hatalmat, tudjanak arról, mit lehet s mit nem lehet velük megtenni. A baj ott van, amikor az állam nem úgy reagál az állampolgárai jogainak védelmére, hogy betartja a törvényeket, hanem azt mondja: ezeket a szervezeteket ki kell söpörni. Ez történt tavaly. Mára pedig eljutottunk oda, hogy azt mondják, a működésüket be kell tiltani. Mert mindenki útban van, aki szól. Ez azért súlyosan káros folyamat, mert azt mutatja mindenkinek, hogy nagy bajba kerülsz, ha megpróbálod kinyitni a szád, mert jogsértés történt veled. Erről szólt a miniszterelnök március 15-i fenyegetése is: elégtételt vesznek azokon, akik nem támogatják őket. Ez az az út, amin elindulni sem szabad.
– Tehát nem a jogsértést követi retorzió, hanem a jogvédelmet?
– Ha a jogvédők működését ennyire nyíltan és egyértelműen szeretné ellehetetleníteni, akár betiltani a hatalom, az, eltekintve az érintett szervezetektől, az állampolgárokat is súlyosan érinti. Azt üzeni: ne ugrálj, ne beszélj, ne akarj segítséget kérni, ne akard a jogaidat érvényesíteni.
– Móra Veronikát 2014 nyarán vették őrizetbe, az eljárás megbukott, a civilek vegzálása folytatódott. Volt olyan felmérés, amely szerint a gyűlöletkampánynak mégsem a civilektől való elfordulás lett az eredménye, sőt jobban megismerte a társadalom a munkájukat.
– Nem hiszem, hogy ilyen árat kellene fizetniük a szervezeteknek, hogy széles körben megismerjék tevékenységüket.
– Ártott a civilellenes kormányzati kommunikáció?
– Természetesen.
– Ez mit jelent?
– A legkirívóbb hazugságok esetén kénytelen vagyunk bírósághoz fordulni, legyen szó a tavalyi nemzeti konzultáció minket érintő állításáról, vagy arról, hogy a hazug állításokkal szemben minden tevékenységünk és működési adatunk nyilvános. Nem szívesen tesszük ezt, mert erőforrásokat von el ügyfeleinktől, ugyanakkor a legsértőbb, legalaptalanabb állításokat mégsem hagyhatjuk szó nélkül: az nem megy, hogy másokat az önmagukért való kiállásra buzdítunk, de amikor minket hurcolnak meg, azt nem tesszük szóvá.
– Atrocitás éri a szervezetet?
– Fizikai nem, verbális egyre gyakrabban, például a közösségi médiában vagy a kormányzati sajtótermékekben. Lehet azt mondani, hogy aki jogvédelemmel foglalkozik, annak kvázi a munkája része, hogy lesz, aki nem ért egyet az emberi jogok védelmével. Csakhogy a kritika nem ugyanaz, mint a háborús retorika, mert ami itt zajlik, az olyan, mintha háború dúlna. Ez nekünk, akik menekültekkel is foglalkoznak, még inkább megdöbbentő, mert mi tényleg olyanokkal dolgozunk, akik olyan helyről menekülnek, ahol halomra gyilkolnak embereket, s ahol tényleg polgárháború zajlik. Felfoghatatlan, miért akar bárki is úgy csinálni, mintha Magyarországon háború zajlana, és ellenségekkel lennénk körülvéve Európában.
– Már a menekültkrízis előtt megkezdte a civilellenes kommunikációt a kormány, de aztán valamiért ez teljesen összekapcsolódott a migránsozással. Kapóra jött nekik a válság?
– A Helsinki bizottság itt a csatatér mértani közepén találta magát. Annak idején minket is érintett ugyan a „piszkos tizenkettőzés” vagy a norvég civil alap ügye, de rajtunk kívül maroknyi olyan magyar civil szervezet van, amely menedékkérőkkel vagy nemzetközi védelemben részesített emberekkel foglalkozik.
– Nem a menekülthullám idején kezdték…
– Több mint húsz éve foglalkozik ezzel a Helsinki bizottság, eddig nem jelentett nemzetbiztonsági kockázatot a tevékenységünk. Viszont kaptunk elismerő oklevelet „a menekültek jogvédelme érdekében kifejtett kimagasló munkáért”, méghozzá 2009-ben, ugyanattól a főigazgatótól, aki ma is vezeti a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalt. De 2010 utánról is vannak mindenféle hivatalos levelek, dicsérő szavak és elismerések. Csakhogy az a drámai helyzet állt elő legkésőbb tavaly nyár végére, hogy minden együttműködési megállapodást felmondtak velünk a hivatalos állami szervek – először a bevándorlási hivatal, aztán a rendőrség, majd pedig a büntetés-végrehajtás.
– Most meg azzal vádolják a Helsinki bizottságot, hogy törvénytelenséget követ el.
– Ez is nonszensz. Nem tettünk, teszünk semmit, ami illegális. Még eljárás sem indult ellenünk, velünk kapcsolatban, nemhogy bármi azzal zárult volna, hogy minket bűncselekmény elkövetése miatt elítéltek volna. Ha bárki minket azzal gyanúsít, hogy a tevékenységünk bármely eleme illegális, akkor először nevezze meg, mi az a tevékenység, aztán tegyen feljelentést. Állunk elébe! Mert semmilyen törvénytelenséget nem követtünk el. A Helsinki munkatársainak döntő része jogvégzett, ügyvédeink közül többeket a Magyar Ügyvédi Kamara is kitüntetett. Éppen hogy mi állunk a jog oldalán. Nem véletlen, hogy egyetlen konkrétumot nem hoztak s nem hoznak ebben a hadjáratban, mert ilyet nem tudnának mondani.
– A Helsinki bizottság migránspárti, avagy bevándorlásszervező?
– A Helsinki bizottság az emberi jogok és méltóság pártján áll. Azt gondoljuk, hogy mindenkit megilletnek az alapvető emberi jogok, azokat is, akik Magyarország területére lépnek. És nem: nem szervezzük a bevándorlást. Mi ingyenes jogi segítséget nyújtunk magyar állampolgároknak, valamint menekülteknek, menedékkérőknek.
– Méghozzá az Alaptörvény, továbbá az abban nevesített, például az ENSZ által is vizsgált nemzetközi emberi jogi egyezmények alapján járó jogaik gyakorlásához.
– A magyar Alaptörvény, amelyet a mostani kormánypárt írt, majd többségével elfogadott és hatályba léptetett, szó szerint tartalmazza a genfi egyezmény szövegét arról, hogy ki az, aki menekültstátusra érdemes. Hogy lehet valami illegális, amit az Alaptörvény ír elő?
– De akkor miért van a kampány?
– Egyrészt a hatalmat zavarja, ha valaki szól, hogy jogszerűtlenül jár el. Másrészt az már a külföldi támogatásokat kriminalizáló tavalyi törvénymódosításnál is látszott: az még inkább zavaró számukra, ha valamit nem tudnak kontrollálni. A tavalyi törvény például azt mondja, egy, akár uniós támogatás akkor minősül külföldi pénznek, ha arról nem a magyar minisztérium dönt. Ha a magyar minisztérium osztja szét ugyanazt az uniós támogatási forrást, akkor minden rendben.
– Miért nem érdeke a kormánynak, hogy biztosítsa az embereknek járó jogokat?
– Úgy lehet engedelmes állampolgárokat kitenyészteni, ha mindenkihez eljut az üzenet: annyi a jogod, amit az állam odavet, ha pedig érvényesíteni akarod a születésedtől fogva létező jogaidat, akkor megleckéztetnek. Egy tudatos, jogaival tisztában lévő, azokkal élő állampolgárral szemben nem lehet mindenféle alapjogsértéseket elkövetni. A civil szervezetek elleni hadjáratot érdemes ilyen szemmel is nézni: függetlenül attól, melyik milyen tevékenységet folytat, jellemzően a legaktívabb állampolgárok közül kerülnek ki a munkatársaik. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy jogvédelemmel foglalkozol, korrupciót kutatsz, újságot írsz vagy egyszerűen kimész tüntetni valamilyen ügyben. Legyen szó egészségügyi demonstrációról, ahol amiatt szednek le valakit a színpadról, mert ki meri mondani Balog Zoltán nevét, vagy egy tüntető diákról, aki lelép a járdáról. Totál egyértelmű az irány. Ezért állítom: nem a civilekről van szó, hanem mindenkiről, túlmutat rajtunk ez az ügy. Világossá vált, hogy az újságírók, a megmaradt független nyilvánosság is képes korlátozni az autoriter törekvéseket, ezért tarthatunk attól, hogy a választás után a civilek mellett a sajtó lesz célkeresztben. Meddig lehet működtetni egy társadalmat emberi jogok nélkül? Ugye nem nő fel egy generáció abban a hitben, hogy a jogvédők árulók, az emberijog-védelem valami mesteri ármánykodás? Vannak, akik azt érzik, ezek távoli jogelvek, a hétköznapokhoz semmi közük. De mi képviseljük például Szert Boglárkát, az Antall József Tudásközpont volt munkatársát, akit az után rúgtak ki munkahelyéről, hogy szóvá tette, kollégáit politikai véleményükért éri hátrány. Ez nem távoli kérdés. Vagy beszélhetünk arról a diákról, akit az érettségije napján szerettek volna meghallgatni gyülekezési joggal való visszaélés miatt, mivel egy spontán tüntetésen a megafonba beszélt. Vagy mi fog történni azzal a gyerekkel, akit ötvenezer forintra bírságoltak, de a családja ezt nem tudja kifizetni? A szegény embereknek is ugyanazok az alkotmányos jogok járnak. Nem hihetjük azt, hogy itt csak menekültekről vagy csak börtönbe zárt bűnözőkről van szó: bárkit érhet jogsértés. És ér is. Ezért nagyon fontos, hogy legyenek jogvédők, hogy legyen civil kontroll.
