Karády vetkőzésétől Sisi önkielégítéséig

A film a konkrét valóságot reprodukálja a test ábrázolásában, s ez, a fotót követően, új távlatokat nyitott az erotika művészi megjelenítésében. Gelencsér Gábor filmtörténész, az ELTE BTK MMI Filmtudomány Tanszékének docense szerint a magyar filmek egyik izgalmas korszaka a melodrámák térhódítása. Alaptörténetük a férfi és nő szenvedélyes és beteljesületlen testi-lelki vonzódása, és az ebből fakadó dráma. „A Halálos tavasz című 1939-es filmben Karádyval láthattak a nézők egy vetkőzés jelenetet, amiben »színről színre« semmi sem volt kivehető, de már a sejtetés is hatalmas botrányt váltott ki. Főként, hogy Karády férfi partnere, Jávor Pál, egy aprócska mézeskalács homályos tükrében megleste őt. A néző nem látta a meztelen testet, de tudta, hogy a szereplő viszont igen, s ez elég volt az érzéki tartalom kifejezéséhez.” A magyar film nem volt különleges helyzetben az erotika ábrázolása terén, körülbelül ugyanabban a léptékben haladt, ahogy az egyetemes filmtörténet. Már az ’50-es, ’60-as évek fordulóján megjelentek erotikus képsorok. „A ’60-as években mintha felszabadult volna a világ e téren. A magyar film tekintetében megkerülhetetlen Jancsó Miklós, akinél nem a szexualizált test jelenik meg, hanem a politikai test, az elnyomásnak vagy éppen a szabadságnak a szimbólumaként.”

A hetvenes évektől a női testet díszítőelemként, a szépség megfogalmazásaként jelenítették meg. Ennek gyönyörű példája Huszárik Zoltán Szindbádja. Ugyanakkor az idealizált képsorok mellett ennek ellentéte is egyre többször teret kapott, s ez már inkább politikai, a társadalmi közérzetet fejezte ki. Az aktusábrázolásból minden szépség elveszett. „A szeretkezés jelenetek ezekben a magyar filmekben majdhogynem verekedésre vagy erőszakra emlékeztetnek. Sokszor a pozíciók is: hátulról, ami eltárgyiasítja a nőt, illetve egy animálisabb módját jeleníti meg a szexnek.”

A Kádár-kori pangásban a személyiség nem tudott szabad lenni, nem tudott feloldódni. Inkább küzdelem és kilátástalanság fogalmazódott meg – a szexben is. Kiüresedés a társadalomban és az erotikus jelenetekben egyaránt. Inkább viszolyogtató, taszító, erőszakos szexjeleneteket látunk, amik dramaturgiailag nincsenek előkészítve, sem levezetve. „Csak kitörésszerűen megtörténik, fizikai összecsattanásként. Nincs kontextusa. Talán nem erőltetett a megállapítás, miszerint a politikai közérzet teszi sokszor testidegenné a szexjeleneteket”, mondja Gelencsér.

Akár kritikával is illethetnénk a filmeseket, hogy sok esetben a női test a szexualitás alfája és ómegája, a férfi inkább mellékvágányon mozog. Varró Attila, a Filmvilág szerkesztője, az ELTE filmelmélet és filmtörténeti szak oktatója szerint a múlt században még túlnyomórészt férfi rendezők készítették a fősodorbeli filmeket, egyszerűen a nők kaptak nagyobb hangsúlyt a szexjelenetekben. „Izgalmasabbnak, szenvedélyesebbnek ábrázolták őket a férfinál, ezek a szubjektív jelenetek azonban egészen másról szóltak.” Inkább arról a titokról, aminek a férfi rendezők a női szexualitást látták: ha női szereplővel azonosultak, nem tudták olyan objektív, tárgyiasító módon láttatni a szexet, ezért nyúltak a fantáziák, víziók eszköztárához, ahol bátran élhettek expresszív, túlzott formai megoldásokkal is.

A kutatások szerint általában más izgatja a férfi és a női nézőt. Különféle szexuális tartalmú képsorokra eltérően reagálnak. Míg a nők számára fontos a kontextus, a helyszín, a szituáció, a felek közötti kapcsolat, és szívesebben néztek ugyanazoktól a szereplőktől különböző szexuális tevékenységeket, addig a férfi nézők sokkal inkább a nemi szervekre figyelnek. Számukra másodlagos a körülmény, és szívesebben nézik ugyanazt a néhány szexuális tevékenységet más-más szereplőkkel. „Filmes hasonlattal élve, a női vágy a totálképekben, a férfivágy a közelképekben ölt testet.” A mainstream filmvilág régebben jobban igazodott ehhez az ábrázoláshoz, láttatáshoz, az utóbbi évtizedekben, főleg mióta több női rendező jut szóhoz, elmosódnak ezek a határok. Egyre sokszínűbb a szexualitás ábrázolása a fősodorban is, nehéz már ilyen markáns, trendszerű különbségekről beszélni.

Ennek talán leglátványosabb példája az erőszak és brutalitás betörése a női alkotók filmjeinek szexjeleneteibe. „Míg a testhorror, a szex és kegyetlenség ábrázolása régen kifejezetten a férfinézőpontot jellemezte, ma már a nők előszeretettel ábrázolják saját szexualitásuk sötét oldalát.”

Varró szerint a mainstream közönségfilmekben a szexualitás nyíltabb ábrázolása még mindig nem természetes, ám a művészfilmek tekintetében már az ezredfordulón változást hozott a Dogma ’95 mozgalom és a francia extremizmus. Ezek után a merészebb szexuális ábrázolásmód, amelyet nem kísértek extrém szélsőségek, mint orgia vagy erőszak, már gond nélkül átcsúszott a különféle morális szűrőkön, és a nyílt, őszinte szexábrázolás megtalálta a maga természetes helyét a művészmozik kínálatában.

A ’20-as és a ’30-as évek elején a hollywoodi közönségfilmekben meglepően sok volt az erotika és meztelenség. A magyar tömegfilm még ma is meglehetősen konzervatív ezen a téren. Hollywood kevésbé, de a ’70-es évekhez képest visszafogottabb, amikor az ellenkultúra hatást gyakorolt a nézői elvárásokra is, és a szex eleve egyfajta fegyvernek számított a politikai konzervativizmus ellen. „A tendencia jelenleg erősödni látszik, amit minden Szürke ötven árnyalatánál ékesebben bizonyít a Deadpool szexjelenete – ha már egy szuperhősfilm is bevállalja a dolgot, az arra utal, hogy a stúdiók piacképesnek érzik a szexet a nagy vásznon is.” Az is jól látszik, hogy Magyarországon szinte mindig is beleszólt ebbe a politika, az Egyesült Államokban elsősorban a piac határoz.

Az Elemi ösztön és a Showgirls rendezője, Paul Verhoeven tavaly arról beszélt a New Yorkernek, hogy a korábbi szexuális szabatosság ismét háttérbe szorul, de nem csupán Hollywoodban, hanem a világban. A filmgyár csak reagál a történésekre. „A meztelenség és a szexualitás nemcsak a hollywoodi filmekből tűnt el, hanem általában véve is. Félünk a szexualitástól és a szexualitás ábrázolásától, bár tisztában vagyunk vele, hogy e nélkül nem létezne egyetlen faj sem.” Szakértők szerint mindez a #MeToo kampány miatt van, amit egyelőre nehezen tud a világ a helyén kezelni.

Az a jelenség, hogy a maszturbálásjelenet már összekapcsolódik valamiképpen a szexuális szabadsággal, a saját test felfedezésével, Hollywoodban a ’80-as évek második felétől egyre gyakrabban jelenik meg. Varró szerint van összefüggés a médium és az önkielégítés között. Mint mondja, a prüdéria ellen sokféle módon lehet harcolni, de hogy a magányos örömszerzés ennyire felszaporodott, főleg a sorozatokban, az annak is köszönhető, hogy ezeket többnyire otthon és gyakran magányosan nézik. Ahogy az emberek közötti társas érintkezés minden formájában egyre inkább előtérbe kerül a virtualitás, beszélgetés helyett a chat, házibuli helyett a Zoom, úgy a mozgókép-befogadás is egyre kevésbé számít közösségi tevékenységnek. Ennek szerinte tökéletes reflexiója az onánia. „A moziban másokkal együtt élvezem a filmet, míg az internet, a streamline elhozza az otthonomba, és könnyen, azonnal elérhetővé teszi – ahogyan az önkielégítésnél jóformán bármikor magához nyúlhat az ember, a streamline-nál mindig kéznél van a távkapcsoló.”

Noha a kortárs hollywoodi filmekből egyre inkább kiveszik a szexualitás, a streamingszolgáltatók kínálatában, főként a sorozatokban, a szexuális szabadság és az önkielégítés ugyanolyan természetességgel jelenik meg, mint az, hogy reggel reggelizünk. A legújabb Sisi című hatrészes sorozatban a későbbi osztrák császárnét és magyar királynét például már az első képsorokban önkielégítésen kapjuk. A sorozat igyekszik Ferenc József és Sisi életének minden szegmensét bemutatni, a szexualitásra is nagy hangsúlyt fektetve.

A kortárs filmekben egyre többször találkozunk a szexualitás terén is az elfogadó szemlélettel. Az egyetemes és a magyar filmben is folyamatos a határtágítás, kísérletezés ezen a téren is. Ma már megkerülhetetlen a genderszempont érvényesítése egy magára valamit adó filmalkotásban. Ugyanakkor a határok tágítása a divattal is összefügg; azzal a törekvéssel, hogy újabb és újabb vizuális tartalmakkal szolgálják ki a nézők igényét.

A heteroszexualitás mellett a meleg és leszbikus szerelem ábrázolás is már a nyolcvanas években is előfordult néhány magyar filmben. A kortárs filmben folytatódik ez a tendencia. A szexualitás ábrázolásában azonban sosem a megjelenítés módja a fontos, hanem az, milyen drámai történet sejlik fel mögötte, véli Gelencsér Gábor. „A szexualitás bemutatása nem lehet cél, legfeljebb eszköz, méghozzá egyre összetettebb eszköz az ember megismerésében.”

Dombos Tamás szociológus, a Háttér Társaság ügyvivője szerint a kilencvenes évektől viszonylagos rendszerességgel találkoztunk meleg vagy leszbikus, transz karakterekkel a filmekben. „Jellemzően két szerepben tűntek fel ezek a szereplők. Vagy komikus, eltúlzott feminin férfiak, esetleg maszkulin nők képében, vagy tragikus sorsú emberekként, akiket még a családjuk is kirekesztett, akik megbetegszenek és meghalnak.” Dombos szerint mindkét szerepmegjelenítés nagyon rossz irányba vitte ennek a közösségnek a reprezentációját. Az LMBTQ-közösség tagjai és a fiatalok ezáltal nehezen tudtak azonosulni a szereplőkkel, és a megjelenítés a társadalmi elfogadáshoz sem járult hozzá.

Az újdonság szerinte inkább az, hogy a közösség tagjai már inkább valós szereplőkként mutatkoznak be. Van pozitív és negatív oldaluk, valós élethelyzetekkel találkoznak, ami több szempontból fontos. Egyrészt az emberek jelentős része az irodalmi és filmes világon keresztül ismerkedik meg LMBTQ-emberek élettörténetével, ami formálja a társadalmi hozzáállás kialakulást. Másrészt a kisebbségi csoportoknak sem mindegy, hogy magukat miként látják viszont. A mai filmek által már ők sem láthatatlanok, vannak olyan figurák, akikkel azonosulni tudnak, és meríthetnek a karakterek a konfliktus megoldásából is, véli Dombos.

„Ha a saját történetemet felismerem egy műalkotásban vagy filmtörténeti műben, akkor az segítség, támasz. Egyfajta reflexióra biztosít lehetőséget az érintetteknek. Azt mondja, a sorozat és a filmkészítők a társadalmi küldetéstudat mellett egyszerűen felismerték a piaci igényt, hogy a kisebbségek felé is nyitni kell, hogy többekhez eljussanak az alkotások.” Đ