Káosz és felelősség

Kállai Ernő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa szerint a rasszizmusnak egy új korszaka kezdődött el nálunk:
– Polgárjogot nyert a gyűlöletbeszéd, legitimmé vált a cigányozás. A hisztériakeltés nyertese a radikális jobb lett, vesztese pedig az egész társadalom.

Sokak szerint fordulópontot jelentett a miskolci rendőrkapitány, Pásztor Albert nyilatkozata: városukban minden rablást romák követnek el, s nem megy az együttélés a kisebbséggel. A miskolci főrendőr melletti szimpátiatüntetésen megjelent a Jobbik és a Magyar Gárda is. Az esemény főszónoka, Szepessy Zsolt monoki polgármester hangoztatta: be kellene vezetni, hogy az emberek saját birtokukon belül akár fegyverrel is megvédhessék javaikat. Nem sokkal később a veszprémi tragédiára – egy lokálban romák halálra késelték Marian Cozmát, a helyi kézilabdacsapat beállósát, két sporttársát pedig súlyosan megsebesítették – a Jobbik úgy reagált: fel kellene támasztani a csendőrséget, és bevezetni a halálbüntetést.

Úgy tűnik, a bűncselekmények közmegítélésekor nálunk számít a tettes, illetve az áldozat bőrszíne. Tavaly sorozatos támadások értek romákat: a robbantásoknak, gyújtogatásoknak, lövöldözéseknek több halálos áldozata is volt. De sem a társadalom, sem a politika nem sürgetett azonnali intézkedéseket a kisebbség védelmére. Vegyünk más példákat is. Amikor Simon Tibort, az FTC futballistáját 2002-ben agyonverték egy szórakozóhelyen, senki sem hangsúlyozta, hogy gyilkosai nem roma származásúak. Hadjárat sem indult a „magyarbűnözés” ellen. Ahogy a móri mészárlásnál vagy a bankrablásoknál sem tértek ki az amúgy szintén nem roma elkövetők származására.

– Ez is jelzi a súlyos előítéletességet a romákkal szemben. Ők akkor válnak „témává”, ha bűncselekményt követnek el. Csakhogy ezzel egy egész népcsoportot kriminalizálunk, ami elfogadhatatlan – mondja Parti Nagy Lajos.
Az író szerint a rasszista indulatokat elsősorban a jobboldal fűti:
– Amit a Fidesz mondott – „nincs cigánybűnözés, ellenben a cigányok által elkövetett bűncselekmények száma napról napra nő” –, otromba retorikai trükk. Egyszerre politikailag korrektnek, „píszínek” lenni, ugyanakkor meglovagolni, finoman szítani a cigányellenes indulatokat – ez erkölcsi és politikai felelőtlenség. De a kormány is felelős az indulatok elszabadulásáért. Amikor a miskolci rendőrkapitányt visszahelyezték beosztásába, azt a benyomást keltették: kapkodnak, fogalmuk sincs, mit kell tenniük. Ezt a jobboldal remekül kihasználja.

Elvetett tervek

Szakértők szerint a történteket nem lehet kizárólag a politikusok számlájára írni. A cigányok kirekesztésének történelmi, társadalmi okai vannak. Bíró András polgárjogi aktivista, az Autonómia Alapítvány létrehozója tavaly egy interjúban kifejtette: a romák többsége egy „premodern életforma és értékrendszer hordozója”. Évszázadokon át nem jártak iskolába, kívül maradtak az írásbeliségen. A történelem során eddig csak az államszocialista modellnek sikerült – kényszerítő eszközökkel – tömegesen integrálnia őket.

Csakhogy az erőltetett integráció miatt a cigányság – mivel szokásait, kultúráját szinte teljesen fel kellett adnia – nagyrészt identitását vesztette. S amikor a rendszerváltás után tömegesen váltak munkanélkülivé, a többségi társadalom az időközben gyökértelenné vált romákat újra kivetette magából.

Kállai Ernő kisebbségi ombudsman úgy látja, a roma és nem roma elit ’89 után még komoly buzgalommal vágott bele az integrációs programokba: a cigányság 90 százaléka végezze el az általános, 60 százalékuk a középiskolát. Létrehozták Pécsett a Gandhi Gimnáziumot, amely Európa egyetlen roma nemzetiségi középiskolája. Azt tervezték: országos hálózat lesz ilyen tanintézetekből. Nem lett. Kállai szerint bármely kormány került hatalomra, elvetette elődje integrációs terveit, majd ahhoz hasonló újat dolgozott ki. Újabb sok millió forintért.

Ugyanakkor a politikai szembenállás a roma eliten belül is egyre mélyült. A széthúzás – mondja Kállai Ernő – 2000 után erősödött föl. Addig a roma civil kezdeményezéseket a Soros Alapítvány támogatta. Aztán Soros György úgy döntött: a szervezetek próbáljanak saját lábukra állni. A romák oda húztak, ahonnan több támogatást reméltek. Kállai szerint az is gond, hogy a nemzetiségieknek nincs képviseletük a parlamentben. Kialakult ugyan a kisebbségek önkormányzati rendszere, ám ennek hatékonysága kétséges.

Hagytak leszakadni

Szociológusok úgy vélik: a helyi kisebbségi önkormányzatok tagjai inkább csak képviselik a romákat, de nem gondoskodnak róluk.

Ám az is tény: az utóbbi években nőtt a roma diplomások száma.
– Ugyanakkor a fiatal cigány értelmiség a közéletben nem vállal szerepet, elriasztják őket a politikai csatározások. Azt remélik, szakemberként jobban érvényesülhetnek. És társadalmi beilleszkedésük sikeresebb lesz, ha nem hangsúlyozzák romaságukat – teszi hozzá Kállai Ernő.

Mindenesetre mostanában egyre több nálunk a „roma sztár”: Gáspár Lacitól Molnár Ferenc Caramelen át Palya Beáig sokan váltak az ország kedvenceivé. Nemrég a magyar évad keretében a New York-i Carnegie Hallban léptek föl roma muzsikusok. Hatalmas sikerükkel az egész magyar kultúra presztízsét növelték. De ezek a pozitív példák mintha semmit sem változtatnának a kisebbségről alkotott negatív képen.

Pedig a kultúra komoly szerepet játszhat az integrációjukban. Nyugat-Európában a legnagyobb roma közösség Spanyolországban él. Társadalmi elfogadásukhoz hozzájárult, hogy a cigány zenének ott komoly tradíciója van. Nem mellékesen: a spanyol pártok – politikai nézeteiktől függetlenül – közösen dolgoztak ki hosszú távú stratégiát, miként lehetne őket képezni, munkához juttatni. Felismerték: ha ezt a problémát nem oldják meg, az egész ország veszélybe sodródhat.

– Nálunk ez nem „kisebbségi kérdés”, hanem az egyik legfontosabb magyar kérdés – hangsúlyozza Parti Nagy Lajos. – Hárommillió ember él a létminimum alatt. Egymillióan mélyszegénységben. Jelentős részük roma. Liberális demokráciánk szívfájdalom nélkül hagyta leszakadni a népesség tizedét. Ez a társadalmi szolidaritás teljes hiányára utal, s mindannyiunk bőrére megy. Mindez közös felelősség, persze elsősorban a véleményformálóké.

Tatár, német, orosz

Popper Péter pszichológus arra is felhívja a figyelmet, hogy a többségi társadalom identitászavara is ott van az okok közt: itt mindig mindenért mások – törökök, tatárok, Habsburgok, németek, oroszok – voltak a felelősek, csak mi nem.

– A „nemzeti kérdés” leginkább két történelmi helyzetben erősödhet fel: a nemzetállamok kialakulásakor és súlyos gazdasági, politikai krízisek idején. Az ellenségképre, bűnbakképzésre pedig a kisebbségek a „legalkalmasabbak”. Bármennyire próbálnak is asszimilálódni, származásukat bizonyos körök úgyis a szemükre fogják vetni azzal: mi magyarok vagyunk, „azok” viszont nem. Ők „csak” romák, zsidók – fűzi hozzá Popper.

A „rend” ára

Spiró György író nemrég baljós jövőképet festett egy televíziós műsorban: etnikai összecsapásokról, polgárháborús veszélyről beszélt.

Popper szerint a politika már most sem képes kordában tartani az indulatokat, az ország az anarchia felé sodródik:
– De egy nap mindenkinek elege lesz a káoszból, s hatalomra emelik azt az „erős embert”, aki erőszakkal fog rendet teremteni. S majd csak évtizedek múlva derül ki, milyen árat fizet ezért Magyarország.