Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
Csak így lehet igazán nyugodt a nyaralás alatt.
Lajosmizsei eper néven árulták, pedig külföldről jött – derült ki egy hatósági ellenőrzésen. Az eper iránti kereslet óriási, de nem minden termelő vagy árus játszik tisztán.
Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.
2015. október 15., 10:30
Mélyen felháborít, ami a most bemutatott Az olaszliszkai című darab körül zajlik – mondja Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, aki nyomatékkal hozzáteszi: tisztességes és nem kegyeletsértő darabról van szó.
2015. október 15., 09:11
Módosítani kell a választási törvényt több ponton is a Political Capital szerint. Az elemzőcég tanulmánya szerint ha minden így marad, alapjogok sérülnek és komoly visszaélésekre is lehetőség nyílik. Például elhunytaknak is kiküldik határon túlra a levélcsomagokat, és ellenőrizhetetlen, ki ikszel és ki küldi vissza helyettük. A választókerületeket is át kell alakítani.
2015. október 15., 05:22
A bizottság választ vár a magyar menedékjog megújítása ügyében, mert Brüsszelben kételyek merültek fel például akörül, hogy mennyire jogszerű a menekültek esetében a gyorsított eljárás – írja a Die Presse.
2015. október 14., 18:41
Az állami földeket szociális szövetkezeteknek kellene adni, ezzel legkevesebb 150 ezer új munkahelyet lehetne létesíteni – mondta Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője országjáró körútjának kaposvári állomásán, szerdán.
2015. október 14., 17:45
Az Együttből kivált Szolidaritásból kiválik Kónya Péter, és új pártot alapít – tudta meg az Index.
2015. október 14., 17:44
A Demokratikus Koalíció azt kérdezi a Fidesztől: már megint gátlástalanul hazudtak vagy a TEK munkatársai esetleg képesek a jövőbe látni és már tavaly tudtak az idei párizsi merényletről.
2015. október 14., 16:08
Két eljárás során is elmarasztalták egy asszonyt ért sérelmek miatt kórházigazgatói minőségében Daher Pierre egykori fideszes országgyűlési képviselőt. Szerinte még sincs miért elnézést kérnie, pedig erre jogerős ítélet kötelezi – írja a Népszabadság.
2015. október 14., 15:20
Mélyen felháborít, ami a most bemutatott Az olaszliszkai című darab körül zajlik – mondja Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, aki nyomatékkal hozzáteszi: tisztességes és nem kegyeletsértő darabról van szó.
2015. október 14., 13:59
Sok változást nem fog hozni, ha a TV2 Vajnához kerül: ettől több nézője nem lesz, hírműsorai pedig eddig is közel álltak a kormányzati propagandához. A fideszes médiapiaci nyomulás ezzel együtt minden területen jól láthatóan, állami segítséggel folyik.
2015. október 14., 12:12
Az útról letérve egy fának ütközött szerdán egy kamion a Somogy megyei Iharos és Csurgó között.
2015. október 14., 09:52
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és négyrendbeli vesztegetés miatt vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a győri kórház egykori vezető beosztású alkalmazottja ellen, a kár mintegy százmillió forint – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész szerdán az MTI-t.
2015. október 14., 09:36
Bírósági eljárás deríthet fényt az egy éve, máig tisztázatlan körülmények között elhunyt alcsúti juhász, az Együtt színeiben polgármesterjelöltként indult Váradi András halálos balesetének körülményeire – írja a .
2015. október 14., 09:23
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára szerint nem Alaptörvény-ellenes az állami tulajdonban lévő szántóföldek egy részének értékesítése, ezért nincs mire várni az értékesítés megkezdésével.
2015. október 14., 09:04
Bódi Ádámra várhatóan legalább háromhetes kényszerpihenő vár, mivel az orvosi vizsgálatok szerint részleges bokaszalag-szakadást szenvedett múlt csütörtökön, a magyar labdarúgó-válogatott Feröer-szigetek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén.
2015. október 14., 09:03
Az MSZP szerint nem véletlen, hogy az elmúlt egy évben Orbán Viktor vált a világ második legkorruptabb vezetőjévé Vlagyimir Putyin mögött.
2015. október 14., 08:52
Az Országgyűlés Hivatalának kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 15 órakor kezdődő gyászszertartáson – végakaratának megfelelően – az egykori rabtárs Mécs Imre és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát búcsúztatja a 94. életévében, október 6-án elhunyt volt államfőt.
2015. október 14., 07:11
A bántalmazott tinédzser megsérült, a mentők kórházba vitték.
2015. október 14., 05:02
A Liberálisok úgy vélik, Andy Vajna kormánybiztosi és a TV2-nél frissen szerzett tulajdonosi pozíciója összeférhetetlen. Az ügy tisztázása érdekében a párt írásbeli kérdést intéz a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez.