„Hazudik a Fidesz a tanulmányról”

A Demokratikus Koalíció azt kérdezi a Fidesztől: már megint gátlástalanul hazudtak vagy a TEK munkatársai esetleg képesek a jövőbe látni és már tavaly tudtak az idei párizsi merényletről.

2015. október 14., 17:44

„Az illegális migrációban nincs komoly terrorkockázat” – idézte fel a Terrorelhárítási Központ Tudományos Tanácsának tanulmányát a DK tegnapi sajtótájékoztatóján. A szégyenteljes hazugságon kapott miniszterelnök pártja közleményben reagált, azt írva, hogy „az Indexen közölt TEK-tanulmány, amelyre a DK hivatkozik, tavaly, év végén jelent meg”.

Úgy tűnik, hogy a Fidesznél még mindig azt hiszik, hogy Orbán Viktor kényszeres hazudozásai talán eltitkolhatók pár újabb égbekiáltó hazugsággal. A TEK tanulmánya ugyanis elemzi a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni párizsi merényletet, ami idén január 7-én volt. A tanulmány megállapításai tehát – miszerint a menekültek nem jelentenek terrorveszélyt – az idei évre is érvényesek.

A Demokratikus Koalíció azt kérdezi a Fidesztől: már megint gátlástalanul hazudtak vagy a TEK munkatársai esetleg képesek a jövőbe látni és már tavaly tudtak az idei párizsi merényletről?