Janisch Attila: A NER-kommunikáció lehetetlenné teszi, aki nincs vele

– Folyamatban van egy törvényjavaslat, amely a kormánnyal történt megegyezéshez kötné az önkormányzati fenntartású színházi igazgatóinak kinevezésének jogát. Ha őt megkerülve dönt a főváros, akkor az adott intézmény nem kap állami támogatást. A hírek szerint Gothár Péter zaklatási ügye után felgyorsult a törvényjavaslat előkészítése, mondván, sem a Katona József Színház igazgatója, Máté Gábor, sem a Fővárosi Önkormányzat, sem pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) nem kezelte megfelelően a kialakult helyzetet.

– Nem a Gothár-ügy miatt ideges a kormányzat, hanem mert nem sikerült a várakozásaik szerint a legutóbbi önkormányzati választás, és elveszítették Budapestet, illetve több megyei jogú várost.

– Hogy függ össze a két dolog?

– Történt egy morális sérülés a győri polgármester, Borkai Zsolt szex- és korrupciós botránya miatt, és erre rímelt valamennyire a Gothár-ügy.

– Elfedheti az utóbbi az előbbit?

– Hihetik, hogy igen, de szerintem nem. Ami a színházban történt, az egy morális, erkölcsi ügy, ahol abúzusról van szó. És itt ki is kell jelentenem, hogy ez teljesen elfogadhatatlan, elítélendő. A másik esetben Borkai pénzért vett magának prostituáltat, ami egy adok-kapok csere, ahol mindenki benne van a játékban. Ehhez kapcsolódott a korrupciós szál, valamint az álszentség, hogy miközben haza, család meg szeretet jelszavak jönnek a kormányzat felől, a győri polgármester magatartásmintája ezzel összeegyeztethetetlen. De mindenesetre arra jó a Gothár-ügy, hogy mutogatni lehessen a „balliberális oldalra”, és neki lehessen menni az eddig bevehetetlennek tűnő Színház- és Filmművészeti Egyetemnek.

– Szóval csak azért nem volt nagyobb kormányzati visszhangja a Marton László-ügynek, mert az akkor politikailag nem volt fontos?

– Persze. Éppen ez az árulkodó.

– És Eszenyi Enikőt, a Vígszínház igazgatóját nem akarták leváltani.

– Akkor a válságkezelés megállt a színházon belül, a politikát nem igazán érdekelte, hogy mi történik a falak között. Ráadásul most valójában nem is Máté Gábor a célpont, hanem Karácsony Gergely főpolgármester. Egri Lajos azt mondja A drámaírás művészete című könyvében, hogy az erős karakter az, aki nem egyezik ki, elszántan ragaszkodik ahhoz, hogy végigvigye a döntését. Orbán Viktor miniszterelnök ilyen. S azzal nem igazán tud kiegyezni, hogy Budapesten ekkora vereséget szenvedett. Igaz, azt ígérte, hogy nem fogja megbüntetni a fővárost, de szerintem meg igen. Hogy hol és mikor lesz a büntetés, nem lehet tudni, lehet, hogy ami most történik az egyetemmel meg a budapesti színházakkal, azt annak szánja. Nagyon nincs rendben, hogy egy országban az történik, amit egy ember akar. Elképesztő módon működik az a kirekesztő, megosztó politika, amire Orbán építkezik. Az a vonal – aki nincs velünk, az ellenség –, amit 2010-ben hirdetett meg, mára oda vezetett, hogy nemcsak a kormányzat nem kommunikál az emberekkel, hanem azt is elérték, hogy az emberek se kommunikáljanak egymással. A szélsőséges társadalmi megosztásnak pedig az az értelme a számukra, hogy ezzel elkerülik annak a lehetőségét, hogy esetleg két ellentétes nézetet valló ember kiegyezzen egymással, s hogy találjon egy harmadik utat, amin együtt lehet haladni. Ráadásul a NER megnevezi, kik nem az övéi, és ezzel kommunikációra képtelenné teszi őket. Velem is megpróbálták, Bayer Zsolt kimondott rólam egy olyan náci mondatot, ami emblematikus, miszerint Janisch Attila puszta léte hűtlen kezelés és visszaélés mindennel, ami a Földön szép és emberi.

– És ezt mire mondta?

– Csak úgy. Vendége volt egy műsorban Kálomista Gábor producer, aki idézett tőlem egy levelet, ami egy filmszakmabeli peres ügyhöz kapcsolódott. És akkor Bayer kiszólt a közönségének, hogy ismertesse, ki vagyok. Azért sem szabad egy ilyen mondatot kimondani egy másik lényről, mert ez szűrődik le a társadalomba. Emiatt történhetett meg, hogy amikor a Magyar Narancsba írt publicisztikámat megosztotta a Mandiner, a cikk alatti első komment az volt, hogy „rohadj meg te is és a családod is”. Elképesztő morális és erkölcsi romboláson ment keresztül a magyar társadalom, ami szinte helyrehozhatatlan.

Fotó: Janisch Attila

– A színházi és filmszakma mennyire képes a kommunikációra? Most mintha történne valami, amit rég nem láttunk, a Független Előadóművészek Szövetsége írt egy petíciót a kulturális élet szétverése ellen. A Katona József Színház más színházakkal közösen utcára hívta az embereket, az egyetem tanárai is megnyilvánultak. Ugyanakkor még mindig nincs politikai beállítottságtól független, közös kiállás, hogy eddig és ne tovább.

– Megoldották, hogy ne legyen összetartás. Mindent megdupláztak. Volt a Magyar Filmművészek Szövetsége, létrehozták a Magyar Filmakadémiát, a Magyar Színházi Társaság mellé megcsinálták a Magyar Teátrumi Társaságot, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia megkapta a Magyar Művészeti Akadémiát. Létrehozták a vegytiszta fideszes szervezeteket, és oda pumpálták a pénzt. Az emberek választásra kényszerülnek, és amikor kommunikációs helyzet van, a szakma azon része, amelyik a hatalmat választotta, inkább hallgat. A logikát felülírja a politikai elkötelezettség és az a szorongás, amit beültettek az emberek fejébe, hogy ha „azok” jönnek, vége mindennek. Tragikus, hogy milyen szinten van átpolitizálva még a legcivilebb élet is, és milyen jól ki lehet játszani a három társadalmilag sérült pontot, a holokausztot, Trianont és az orosz megszállást. Amikor az egyik oldal azt mondja, hogy a holokauszt holokamu, a másik oldal meg azt, hogy megérdemeltétek Trianont. Hatmillió ember elpusztítását nem lehet kamunak nevezni. Akinek meg egy határátrajzolással szétszakították a családját, joga van ugyancsak megélni a személyes tragédiáját. Nem hasonlítgatni kellene és a bűnöst keresni egymásban, hanem elfogadni és megérteni a másik embert. Ezeket az ősérzelmeket nagyon könnyű felkorbácsolni, mert mindenki tartozik valamelyikhez. A kormánynak csak annyi dolga van, hogy megpöcköli a kritikus pontokat, és hagyja, hogy az emberek egymásnak feszüljenek. Az más kérdés, hogy szerintem ez nem kormányzás.

– És akkor lehet hagyni elszállni a levegőbe egy olyan szélsőséges kijelentést, hogy „az egész szakma rákfenéje, a betegségek gócpontja a színművészeti egyetem”? Vagy hogy az egyetemen „identitásnevelés folyik”, ami a szakmai képzés rovására megy?

– Nem lehet hagyni. Elképesztő rágalmak és hazugságok érik az egyetemet, de vannak vádak, amelyek annyira ostobák, hogy nem is érdemes válaszolni rájuk. Amikor valaki azt mondja, hogy identitásnevelés folyik a szakmai képzés rovására, akkor nekem az identitásrésszel nincs dolgom, mert elég odatenni mellé a szakmai eredményeket, amelyeket a filmes képzésen elértek a hallgatók. Az elmúlt három évben három Diák Oscar- (Student Academy Award) jelölést kaptunk, amit egyszer haza is hozott Kovács István az Ostrom című vizsgamunkájával. Nem kell védekezni, meg kell mutatni a szekérnyi díjat. Egyébként pedig az én óráim nyitottak, bárki bejöhet megnézni, hogy mi történik. A filmrendezés tanítása valójában inkább a tehetségek kibontását és erősítését jelenti, a képzés elemzéseken keresztül folyik. Én mint tanár ugyan elmondom a klasszikus szabályokat, de akkor vagyok a legboldogabb, ha valaki jön, és a tehetségével felrúgja azokat. Egy művészeti kifejezésmód használatához segítjük hozzá a hallgatókat. Az identitásképzéssel nem tudnánk sikeressé tenni őket. De szinte mindegy is, mit mondok, mert elhangzanak vádak, amelyeket aztán sokan tényként kezelnek. Olyan erővel mondják és olyan háttérszócső van mögéjük téve, hogy ha valaki kimond valamit, és az politikailag fontos, az végigmegy mindenütt. Kontroll nélkül hitelessé válik a forrás. Gyakorlatilag kiradírozzák az emberek fejéből az egyéni gondolkozást. A kétharmad nagyon jól építi magát ezzel is.

– Azt se felejtsük el, hogy az SZFE épp rektorváltás előtt áll. Upor László korábbi rektorhelyettes arra vár, hogy aláírják a kinevezését. Lehet, hogy már megvan, hogy kit akar odatenni a politika, és ez is a játszma része?

– Az egyetem egy autonóm szervezet.

– Még.

– Az egyetemen a HÖK, a színházi dramaturgok iskolán belül és iskolán kívül, valamint a doktori iskolák hallgatói kiálltak Upor László mellett. Szerintem Upor egy feddhetetlen karakter, róla semmi olyat nem lehet mondani, ami az erkölcsbe vagy a morálba ütközne. Széles látókörű, tájékozott, finom modorú ember.

– Talán túl finom is, legalábbis a mostani kommunikációját tekintve.

– Igen, de az ember a habitusán nem tud változtatni. Én élesebben fogalmazok, vissza is kell fognom magamat.

– Mert mi történhet, ha azt és úgy mondja el, amit és ahogy gondol? Nem kap pénzt egy következő filmre?

– Nem szabad lemenni arra a szintre, ahol a támadások vannak. De valójában bármit megtehetnek velem. Egy új vezetőség kirúghat.

– Ahhoz valószínűleg meg sem kell szólalni, hogy egy új, kormány által kinevezett vezető tisztogatni kezdjen.

– Ez is igaz. De egyébként engem nem az érdekel a Marton- vagy a Gothárügyben, hogy mi történt pontosan. Az az érdekes, hogy miként lehet azokat a protokollokat létrehozni, amelyek segítenek a nőknek, a sértetteknek abban, hogy hamarabb a nyilvánossághoz tudjanak fordulni, amitől védelmet tudnak kapni. Már ha a nyilvánosság a legjobb eszköz. Marton László esete után arról volt szó, hogy az intézmények kidolgozzák azokat a lépéseket, amelyekkel el tudnak járni az ilyen ügyekben. Ültünk, vitáztunk, meglettek a protokollok. Most történt, ami történt a Katonában, a sértett titoktartást kért, ezt aláíratták az egész társulattal, ami nem segíti a helyzet megoldását. Amíg a nők félnek, azt érzik, hogy ha ők kimondanak valamit, akkor egy olyan társadalmi gyűlölködés közepén találják magukat, amelyben az áldozat hibáztatása megy, nehéz kezelni a zaklatási eseteket. És Máté Gábornak is igaza van abban, hogy bár ő a belső szabályzat szerint járt el, de ha ennek az az eredménye, ami most történik, akkor egy másik igazgató egy másik esetben nagyon el fog gondolkozni azon, hogy kövesse-e ezeket a protokollokat. Az egyetem etikai biztosságát is sokan támadják, hogy lassan dönt Gothár Péter esetében. Két választás van, vagy rögtönítélő bíróságot játszunk, vagy követjük a belső szabályzatot. Utóbbi viszont időigényes. Magam részéről azt gondolom, ha tanár vagyok, és bárhol csinálok bármit, az minősít. Lehet úgy morálisan megsüllyedni az egyetemen kívül, egy másik szituációban, hogy alkalmatlanná váljak a tanárságra.

– Számomra az, hogy Marton László és Kerényi Miklós Gábor a botrányaik után egyszer csak újra rendezhettek, jól mutatja, hogy nem sikerült kialakítani az eredményes eljárásrendeket, hogy igazi tisztulás történjen. Ilyen előzményekkel elég könnyű a Gothár-ügyet politikai színtérre vinni.

– Meg kell kérdezni azt a színházat, amely befogadta őket, hogy miért. Az eljárásrendek hibája, hogy nincs tól-ig hatályuk, hogy mondjuk valamiért örökre eltiltás jár, vagy valamennyi idő után ismét dolgozhat az illető. Nem tudom, hogy volt a Katonában. Nekem a retorzió erősségéből ítélve úgy tűnik, hogy vagy durva cselekmény történt, vagy esetismétlés volt. Ki kell találni annak a protokollját, ami nem eltusolás, de nem is löki az érintetteket a rögtönítélő bíróság elé. Az a baj, hogy most a fókusz mesterségesen átkerült az egyetemre.

– Mi lehet a cél egy erővel odahelyezett rektorral?

– Hogy eltávolítsa azokat az embereket, akik nem az ő szemléletüket képviselik. Most adódott a lehetőség, és léptek.

– De Brecht az akkor is Brecht, Shakespeare meg Shakespeare.

– Ez igaz, de lehet, hogy Wass Albert jobb lenne.