Jakab Péter éjszaka is dolgozhat a rendőrség határozata szerint

Kihallgatták, megszületett a döntés.

2021. július 15., 16:33

Szerző:

A rendőrség közlése szerint Jakab Péter éjszaka is dolgozhat, még akkor is, ha a kijárási korlátozás ideje alatt nincs nála a munkáltatói igazolása. A jobbikos politikust azért hallgatták ki, mert vetített a Parlament falára az éjszaka kellős közepén, és rajtakapták a rendőrök. 

Jakab Péter az Instagramon tudatta, hogy véget ért a vizsgálat ellene. A Jobbik elnökét azért hallgatta ki a rendőrség, mert korábban a Parlament falára vetítette azt még májusban, hogy „Fizessenek meg a tolvajok”.

Jakab Pétert akkor a rendőrök igazoltatták, a politikus közzétett egy videót is az esetről. Akkor arról írt, hogy akár félmilliós bírságot is kaphatott volna. A mostani vizsgálat arról szólt, hogy megszegte-e a kijárási korlátozást azzal, hogy munkáltatói igazolás nélkül mászkált éjszaka a városban.

A jobbikos politikus azt írta: „A kihallgatásom során – ahol még a félmilliós bírság kiszabása is felmerült –  elmondtam, hogy nem sértettem meg a kijárási korlátozást, hisz az én munkaadóim nem Kövér vagy Orbán, hanem a választók,

ti pedig nem arra hatalmaztatok fel, hogy akkor dolgozzak, amikor a kormány megengedi, hanem akkor, amikor munka van.

Ha éjjel, akkor éjjel. A rendőrség ma arról tájékoztatott, hogy ez valóban így van. Így az eljárást jogsértés hiányában megszüntetik”.

(Kiemelt kép: Jakab Péter Facebook-oldala)

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.