Négy és fél évet kapott a férfi, aki részegen cigarettázott a 70-es trolin, aztán megkéselte a sofőrt, mert az rá mert szólni

2019. július 18., 11:22

Szerző:

Az 51 éves férfi tavaly július 21-én, a délutáni órákban a 70-es trolibuszon utazott részegen és cigarettázott, amikor a az Olof Palme sétány és Zichy utca kereszteződésénél található megállónál a jármű vezetője odament hozzá és leszállásra szólította fel.

A férfi leszállt a trolibuszról, azonban hirtelen visszafordult, egyik lábával fellépett a járműre, miközben elővett egy bicskát, amellyel megszúrta a tőle éppen távolodó sofőrt. A vezető félig-meddig kitért a szúrás elől, azonban a karja így is könnyebben sérült.

A zuglói rendőrök vádlottat rövid időn belül elfogták.

Az inkriminált bicska
Fotó: Ügyészség

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a vádlott ellen felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.

A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki váddal egyezően és őt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet nem jogerős – írta az Ügyészség.