Irtózatosan beégett Dörner
Dörner együttműködne egy kanadai színházzal, de az húsz éve megszűnt - A szélsőjobboldali, leendő Hátország színház egy húsz éve nem működő kanadai egyesülettel kívánna együttműködni. A tervet csak még érdekesebbé teszi, hogy a színházat egy Holokauszt-túlélő alapította.
Dörner György Új Színházzal kapcsolatos pályázatában egy húsz éve megszűnt színházzal kívánt együttműködni, írja a Kanadai Magyar Hírlap. A magyar nyelvű újság idézi Dörner pályázatának kanadai magyarok számára érdekes részét - írta a
Stop.hu."Együttműködést kívánunk kialakítani a tengerentúlon is, elsősorban a Kanadai Magyar Színházzal és a Kanadai Magyar Televízióval, amely ugyan torontói székhelyű, de szerte Kanadában a magyarságnak közvetíti az értékeket."
A lap szerint a pályázat szépséghibái a következők: "a torontói Kanadai Magyar Színházat Kertész Sándor holokauszt-túlélő alapította, 1987-ben Kosaras Vilmos (Pufi) vette át annak vezetését, aki egyben a Menora című magyar zsidóság lapjának főszerkesztője volt. A Kanadai Magyar Színház a kilencvenes években megszűnt, Pufi, a Kanadai Magyar Televízió producere pedig augusztusban meghalt.
"A KMTV heti adását Kosaras Mira (Pufi felesége) ugyan tovább viszi, azt viszont eléggé nehéz elképzelni, hogy pont a MIÉP-es antiszemita színházzal fog együttműködni. Tehát egy Magyarországon nyertes szélsőjobboldali pályázat szerzői egy csaknem két évtizede megszűnt színházzal kívánnak együttműködni, melyet egy holokauszt-túlélő alapított" - fejezi be a lap.