Információs jogaink kicsúsznak ellenőrzésünk alól
A kormánytöbbség által pusztulásra ítélt hazai ombudsman-rendszer védelmében az Európai Unió Bizottságának elnökéhez fordult az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT), a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) – áll a Majtényi László EKINT-elnök által jegyzett .
A José Manuel Barrosónak címzett levélben azt kérik, hogy a bizottsági elnök az Európai Bíróságnál indítson eljárást Magyarország ellen, a három jogvédő szervezet szerint ugyanis a szabadelvű jogállam és a rendszerváltás egyik fontos intézményének, a független adatvédelmi biztos hivatalának megszüntetése sérti az Európai Unió jogrendjét.
Információs jogaink újból kicsúsznak személyes hatalmunkból és közösségi ellenőrzésünk alól – írja Majtényi, hiszen az elmúlt időszakot a „titokban, névtelen szerzők által előkészített Alaptörvény és az ugyanígy megírt sarkalatos törvények, valamint az újra terjedő nyilvánvalóan jogsértő titkosítások” fémjelezték.
A Fidesz–KDNP-kormánytöbbség – eddigi gyakorlatának megfelelően – saját politikai kliensét állíthatja majd a létrehozandó Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság élére – fogalmaz Majtényi. A leendő vezetőtől így nem várható, hogy az állam jogsértéseit bírálja majd.
„Azzal a politikai döntéssel pedig, amellyel törvényhozási úton az adatvédelmi biztos hivatalát megszüntette, álláspontunk szerint rosszul mérte fel mozgásterét” – olvasható az EKINT állásfoglalásában.
Az uniós jog követelménye a biztos és hivatalának teljes függetlensége – írja Majtényi, emlékeztetve az Európai Bíróság döntésére, amely a közelmúltban azért marasztalta el a Német Szövetségi Köztársaságot, mert egyes tartományaiban a tartományi kormány ellenőrzése alá vonta az adatvédelmi szervet.
A vonatkozó uniós irányelv szerint ugyanis az ellenőrző hivatalt vezető személy nem mozdítható el hivatalából hivatali ideje lejárta előtt. A 2011 júliusában elfogadott, az információs önrendelkezésről és az információszabadságról szóló törvény viszont megszünteti az intézményt és el is elmozdítja hivatalából a kormánnyal szemben többször – adott esetben a bíróság által is megerősítetten – kritikát megfogalmazó jelenlegi adatvédelmi biztost.
A helyzet ugyanakkor nem jóvátehetetlen Majtényi szerint, hiszen a kormánytöbbség az év végéig, az adatvédelmi biztosi funkciót megszüntető törvény módosításával még helyrehozhatja a hibát.