Ilyen idő várható holnap

Hétfő estig a Kárpát-medence időjárását az említett nyugati ciklon előoldalán érkező egyre melegebb, száraz levegő alakítja, majd hétfő este eléri hazánkat ennek a képződménynek a hidegfrontja.

2016. május 22., 15:10

Hétfőn a kora esti órákig jobbára derült lesz az ég, hétfőn is sok napsütésre, nyáriasan meleg időre számíthatunk, csapadék nem lesz. Hétfő estétől azonban a Dunántúlon erősebben megnövekszik a felhőzet, és nagyjából 18-19 órától mind több helyen kell a nyugati tájakon záporra, zivatarra számítani, utóbbiakat felhőszakadás is kísérheti. Éjfélig nagyjából a Duna vonaláig fordulhat elő csapadék az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint.

A déli szél hétfőn napközben is elsősorban a Dunántúl északi felén lesz élénk, sőt Sopron és a Fertő környékén erős széllökések is lehetnek. Hétfőn késő este északnyugaton északira fordul a szél, és arrafelé már több helyen megerősödik, zivatarok környékén átmenetileg viharossá fokozódik a szél – írja az MTI.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jellemzően 10 és 15 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 26 és 29 fok között alakul.