Ikszet rajzolt egy szélsőséges plakátra Ferencvárosban, komoly pénzbüntetést kapott

A BLM-szobor köré tett szélsőjobbos plakátokat firkálta össze. Nem bánta meg.

2021. augusztus 12., 20:24

Szerző:

Szalay Péter művész Prizma címmel állította ki egy szobrát Ferencvárosban április elején. Az alkotást egy önkormányzati pályázatra készítette, övé volt egy a tucatnyi terv közül, amit kiválasztottak arra, hogy pár hétig a kerület közterén legyen. A szobor azért váltott ki egy minibotrányt, mert az a BLM-hez és a melegjogokhoz kapcsolódó témát jelenített meg: egy szivárványszínűre festett, térdelő Szabság-szobrot ábrázolt. Az avatás után nem sokkal a helyszínre is siettek a Mi Hazánk és a Légió Hungária aktivistái, és minden oldalról OSB-lapokkal takarták el a szobrot. Ezekre a lapokra saját plakátjaikat ragasztgatták ki. Timár Magdolna, aki szintén a kiállított művészek között volt, ekkor három plakátot is átikszelt egy fekete filctollal.

A szélsőjobbos aktivisták ekkor állítása szerint szidalmazni kezdték, és a helyszínen lévő rendőröknek panaszkodtak a „rongálás” miatt, írja a 444. Az odalépő közegek ezután először őt, majd a szélsőjobbosokat is igazoltatták. Idézést is kapott: kihallgatták a rendőrség szabálysértési osztályán, ahol vallomásában elismerte, hogy tényleg összefirkálta a plakátokat. Négy hónappal később, augusztus 11-én aztán levelet kapott a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól. Ebben arról értesítették, hogy figyelmeztetésben részesítik, illetve 40 ezer forint kártérítésre ítélik. Azért ennyire, mert ennyi volt a plakát tulajdonosa által bemondott kárösszeg.

Timár az ügyben már felvette a kapcsolatot a TASZ-szal, és valószínű, hogy bíróság elé viszi az ügyet. A nő egyébként a Kétfarkú Kutyapárt passzivistája, a párt pedig felajánlotta neki, hogy kifizetik a büntetését. A Facebookon azt is leírta, hogy nem bánja tettét.

(Kiemelt kép: illusztráció: Merész Márton/168)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.