Így tűnik el évi ötszázmilliárd forint közpénz
Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága kormánypárti többsége – az ellenzéki pártok egyhangú támogatása ellenére – leszavazta a korrupciós ügyészség felállítását célzó törvényjavaslatunk tárgysorozatba vételét. A Párbeszéd Magyarországért tovább folytatja az egyeztetéseket és konzultációkat, és újra be fogja nyújtani törvényjavaslatát.
A PM szerint a kormánynak láthatóan nem fűződik semmilyen tevőleges érdeke a korrupció elleni harchoz, amiben csak verbális erőfeszítéseket tesz. A hétfői bizottsági ülésen – Szabó Tímea kérdésére válaszolva – az ott jelen levő Polt Péter is azt mondta, hogy a Legfőbb Ügyészség jól végzi a dolgát, nincs szükség egy külön, a korrupciós ügyekre szakosodott szervezet létrehozására.
A PM emlékeztet: szakértők szerint minimum évi félezer milliárd forint közpénz folyik el a különböző korrupciós csatornákon. A párt szerint meg kell állítani a közpénzek ellenőrizetlen, felesleges költését, a haveroknak való átjátszását – azaz a korrupciót. Ennyi pénzből meg lehet oldani a rászoruló gyermekek étkeztetését, a szociális és egészségügyi szféra bérrendezését is.