Így sportolt Novák Katalin szlovén kollégájával

Borut Pahor szlovén köztársasági elnökkel közös futással kezdte szlovéniai látogatásának programját Novák Katalin magyar köztársasági elnök csütörtökön a Bledi-tó partján.

2022. július 14., 19:34

Szerző:

Novák Katalin elmondta, Borut Pahorral közösen határoztak úgy, hogy a hivatalos programot megelőzően együtt sportolnak.

„Mivel mindketten sportemberek, rendszeres futók, maratonfutók is vagyunk, ezért futással indítjuk el ezt a találkozót” – közölte a magyar államfő.

„Ezzel is azt szeretnénk üzenni, hogy a sport közel hoz egymáshoz, a sport segít közeli kapcsolatokat építeni egymással” – mondta.
Novák Katalin hangsúlyozta, hogy Szlovénia és Magyarország kapcsolatai nagyon jók.

„Ezeket a kapcsolatokat szeretnénk most elnöki szinten is megerősíteni (...) a csodálatos Bledi-tó partján” – mondta a magyar köztársasági elnök.

Novák Katalin pénteken Ljubljanában megkoszorúzza a Háborúkban elesett áldozatok emlékművét, majd megbeszélést folytat Borut Pahorral, utána pedig Robert Golob szlovén miniszterelnökkel tárgyal.

A magyar államfő ezt követően Lendván a Rába-vidéki szlovén nemzeti közösség és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) képviselőivel találkozik,végül Borut Pahorral és Horváth Ferenccel, az MMÖNK elnökével részt vesz a közösség új székházának átadásán.

(Kiemelt kép: Novák Katalin Facebok-oldala)

Tegnap 21:15

A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tűzifára is. Az energia-ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű tűzifa külföldre történő kivitelét a kormány kontroll alatt tartja, szükség esetén korlátozni is tudja és elővásárlási jogával is élhet, közölte Nagy István agrárminiszter a Magyar Közlönyben megjelent rendelettel összefüggésben.