Időjárás: 4 vármegyére is figyelmeztetést adtak ki, érkezik a valódi tél
Csapadékos lesz az időjárás, ezért több megyére is figyelmeztetést adtak ki.
Nagyot változik az időjárás, hiszen fokozatosan egyre jobban lehűl a levegő, és csapadékossá válik az idő. A következő napokban igazán téliesek lesznek a napok, alacsony maximum hőmérsékletekre számíthatunk, és több vármegyére figyelmeztetést is kiadtak, írta meg a Hungaromet.
Csapadékossá válik az időjárás
Korábban a 168.hu is megírta, hogy a következő napokban igazán télies lesz az idő az ország jelentős részén. Csütörtökön még a Dunántúl északnyugati és nyugati felében lehet napsütésre számítani, de az ország többi részén inkább borongós, ködös napra kell készülni. Bár a felhőzet szinte betakarja az országot, számottevő csapadékra ezen a napon még nem számíthatunk. Az esti órákban pedig kitisztulhat az ég.
Pénteken tovább szakadozhat a felhőzet, és derült, szélcsendes idő várható. Főként a keleti tájakon kialakulhat pára, köd, rétegfelhőzet. Az éjszaka folyamán azonban újabb felhőzet érkezik, ezért szombat reggel ismét borulttá válhat az időjárás. Jelentős csapadék nem várható, helyenként előfordulhat eső, esetleg havas eső, illetve a magasabban fekvő tájakon hó.
A Hungaromet előrejelzése szerint vasárnap erősen felhős lesz az ég, és nem is lehet arra számítani, hogy felszakadozna a felhőzet. Többfelé várható csapadék, a legtöbb helyen eső, de egyes tájakon kialakulhat zápor vagy zivatar. A Nyugat-Dunántúlon havas esőre, havazásra is számítani kell. Mivel a Dunántúlon jelentős mennyiségű csapadék hullhat, ezért négy vármegyére is riasztást adtak ki. Ez érinti Győr-Moson-Sopron vármegyét, Vas vármegyét, Veszprém vármegyét, illetve Zala vármegyét.
Az esőt sokfelé széllökések kísérhetik, és megerősödik az északnyugati, északi szél is a Nyugat-Dunántúlon. A hajnali -1, +5 fokról nyugaton 1, 3 másutt zömmel 4, 10 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de az ország délkeleti részében még melegebb is lehet.
Hétfőn elkezd szakadozni és csökkenni a felhőtakaró, és már csak elszórtan várható eső, zápor, néhol pedig akár hóesésre is lehet számítani. A légmozgás gyenge marad, a minimumok -3 és +4, a maximumok 2 és 8 fok között alakulnak.
Erre érdemes figyelni a napokban
Mivel sok helyen számíthatunk csapadékra, ködre, ezért ajánlott fokozattan figyelni a közlekedés során. Egyes tájakon a lehullott csapadék és a fagy miatt csúszóssá válhatnak az utak. Emellett a köd nehezítheti a látási viszonyokat, ezért fokozott óvatossággal ajánlott autózni.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)