Hosszú távú együttműködésről állapodott meg a magyar kormány és a kínai Huawei

Most már ebben is együttműködnek.

2021. október 26., 19:22

Szerző:

Az oktatás digitális átalakítását, az 5G és a vezetékes hálózatok fejlesztését, valamint az okosváros-megoldásokat is magában foglaló hosszú távú együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Colin Cai, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója kedden Budapesten, a vállalat által rendezett konferencián – írta az MTI.

A Huawei Technologies tájékoztatása szerint a Tech4Green – Digital Power Summit konferencia az olyan új technológiák, mint a mesterséges intelligencia, a felhőszámítástechnika vagy a Big Data jelentőségét mutatta be a klímasemlegesség felé vezető úton.

A közlemény szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előadásában hangsúlyozta, hogy Magyarország szempontjából a legfontosabb technológiák a digitalizációhoz és az energiahatékonyságot javító zöldtechnológiákhoz kapcsolódnak.

 „A jövő egyik legfontosabb technológiája az akkumulátor, az energiatárolás lesz, Magyarország pedig azt a célt tűzte ki, hogy Európában a második legnagyobb gyártási kapacitással bíró tagállam legyen Németország után”

– tette hozzá a miniszter. Azzal folytatta a Mesterséges Intelligencia Stratégia kapcsán Palkovics László, hogy az MI alkalmazások és platformok jelentős része ma már azzal foglalkozik, hogyan lehet a mesterséges intelligenciát a zöldgazdaság területén hasznosítani.

A Huawei Technologies tájékoztatása szerint az aláírt dokumentum rögzíti, hogy a Huawei továbbra is szorosan együttműködik hazai oktatási intézményekkel, innovációkkal és tudástranszferrel támogatva a digitális oktatás fejlesztését. A vállalat intelligens kampusz-megoldások tesztelésével és indításával támogatja a magyarországi felsőoktatást, folytatja a Wi-Fi rendszerek és a szélessávú hálózat fejlesztését az oktatási intézményekben, valamint intelligens együttműködési és virtuális asztali megoldásokat kínál a távoktatás hatékonyságának növelése érdekében.

A Huawei folytatja a tehetséges mérnök-informatikusok, összesen mintegy kétezer magyar diák képzésének támogatását is a magyarországi egyetemeken, a minisztériummal 2019-ben aláírt megállapodás szerint. A Huawei továbbra is törekszik arra, hogy Magyarország vezető szerepet játsszon az 5G-technológiában és annak alkalmazásában. A vállalat elkötelezett az 5G-technológia kereskedelmi felhasználásának gyorsításában, hogy minden hazai iparág kihasználhassa az Ipar 4.0 előnyeit.

Az együttműködésben az Innovációs és Technológiai Minisztérium vállalta, hogy továbbra is biztosítja az ötödik generációs hálózatok fejlesztéséhez a nyitott és diszkrimináció-mentes üzleti környezetet Magyarországon. A kis- és közepes vállalkozások digitális képességeinek fejlesztése érdekében a Huawei és a minisztérium edukációs kampányt kíván indítani, hogy az infokommunikáció előnyei mellett hasznos és egyszerű megoldásokat is bemutassanak a kkv-k számára.

A közleményben a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója jelezte azt is, hogy a vállalat okosváros-megoldásaival szeretne hozzájárulni Magyarországon a fenntarthatóság és a környezetvédelem biztosításához, valamint az életkörülmények javításához.

(Kiemelt képünk: Colin Cai, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója a Fényeslitkén épülő East-West Gate (EWG) intermodális terminál ipari 5G-magánhálózatának fejlesztését bejelentő rendezvényen a budapesti Aranybástya Szalonban 2021. október 1-jén. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

A MOHU betétdíjas csomagolásait visszaváltó automatákkal kapcsolatban elég eltérő tapasztalatokkal gazdagodhattunk az elmúlt hetekben. Volt olyan bolt, ahol nem működött, megint máshol pedig flottul ment minden. A 24.hu arra kérte a munkatársait, számoljanak be a személyes tapasztalataikról.