A honvédelmi miniszter szerint a magyar Közép-Európa legerősebb hadseregévé válhat

Máris miénk a legerősebb haderőfejlesztési program a térségben – vélte Szalay-Bobrovniczky Kristóf csütörtökön Székesfehérváron.

2022. augusztus 18., 20:55

Szerző:

A magyar kormány Közép-Európa legjelentősebb haderőfejlesztési programját hajtja végre; Magyarország továbbra is a béke pártján áll a jelenlegi külpolitikai helyzetben, de a békéhez erő kell, az erőt pedig haditechnikáink és katonáink garantálják - mondta a honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a székesfehérvári Fricsay Richárd regionális katonazenekari fesztiválon, a város Zichy ligetében arról beszélt, hogy a királyok városában 8. alkalommal köszönthetik a regionális katonazenekari fesztivált.

Hozzátette, hogy nem is lehetne méltóbb helyszíne a rendezvénynek, mint Székesfehérvár, a magyar hadtörténelem kiemelkedő települése, amely büszke katonaváros.

„Nagyapám, Szalay Kázmér huszárhadnagy is e városba vonult be lóháton mint új helyőrségébe a 13. Jász-Kun Huszárezreddel 1912-ben Galíciából” - mondta a miniszter.

A honvédelmi tárca vezetője kiemelte, hogy a magyar nemzet köztudottan katonanemzet, fegyverrel foglalt hazát és azzal is védte meg. Hozzátette, hogy ez az az erő, amelyre a magyar honvédség fejlesztésekor a kormány épített, és mindez szellemi, erkölcsi tartalék katonáinknak.

„Katonának lenni életre szóló hivatás” – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Kitért arra, hogy katonazenészeinknek és katonazenekarainknak komoly történelmi hagyományuk van, a zene, a kürtök, a dobok, a trombiták hangja évszázadok óta társa a katonáknak.

Hozzátette, hogy a katonák békebeli mindennapjait végigkísérte a katonazene az ébresztőtől a takarodóig, és mindenhol ott voltak a zenekarok, ahol hadmozdulatok zajlottak. A hangszerek a végső búcsúnál is szóltak - jegyezte meg.

A miniszter köszönetét fejezte ki a magyar honvédség ott fellépő székesfehérvári, veszprémi, tatai és kaposvári helyőrségi zenekarainak, hogy megőrzik a katonazenét mint nemzeti értéket.