Hontalanok

Koszos hátizsákok a bérelt busz nyitott hasában, az ablakokban riadt tekintetek. A déli határszélen vagyunk, Szegedtől nem messze, Ásotthalom mellett egy földúton. A porban tyúk kapirgál, füst szivárog az árok mellett, valaki nemrég tüzet rakott.

A busz foglyai megadóan tűrik a fényképezőgépek kattogását, lehetnek vagy húszan, fiatalok, bangladesiek, kameruniak, elefántcsont-partiak és koszovóiak. A lovasrendőrök alig fél órája kapták el őket, Szerbia felől jöttek át a zöldhatáron. Nem tudnak se németül, se angolul, legalábbis úgy tesznek.

Taxival, stoppal

A The New York Times fotósa beszél szerbül, ő tolmácsol nekem. Az egyik koszovói fiúból annyit sikerül kihúznunk, hogy három napja vannak úton, Prištinából jöttek, kocsival, taxival, stoppal. A ZDF német riportere felhívja egy koszovói ismerősét, s átadja az egyik menekültnek a telefont.

Tőmondatokban beszélgetnek, a fiú kelletlenül válaszol. Kiderül, hogy mezőgazdasági főiskolára jár, másodéves, már nem tudta fizetni a tandíjat és fedezni a megélhetését, ezért döntött úgy, hogy elindul Németország felé. Aztán kinéz az ablakon, elhallgat. Tudja, már most többet mondott a kelleténél, a némasággal időt lehet nyerni a hatóság előtt.

A bekötőúton sok a rendőr, műanyag dobozokból kanalazzák a levest. A menekültek lemerészkednek a buszról, kibontják a hátizsákjukat, keksz kerül elő, nápolyi, csoki. Megosztják egymás között. Az egyik WC-re menne, a közeli árokig kíséri a rendőr, nem fordul el, figyel, nehogy a fiú megszökjön.

Nemrég egy csaknem hatvanfős koszovói csoportot kaptak el a déli határszélen. Szószólójuk előlépett, illendően bemutatkozott a magyar rendőröknek, azt mondta, ő a polgármester, és vele jött az egész falu. „Ő a tanárnőnk, az ott a rendőrünk, amaz meg a postás” – mutatta be az egykori koszovói falu elitjét.

A rendőrök már meg sem lepődnek: „lassan elnéptelenedik” Koszovó, annyian hagyják el a jobb élet reményében. Többen érkeznek onnan, mint Afganisztánból, Szíriából vagy más országokból együttvéve. Eladják a házukat, pénzzé teszik az ingóságaikat, felmondanak a munkahelyükön, és útnak indulnak. Nem Magyarország a célállomás, hanem Nyugat-Európa. A szírek, afgánok meg a háború elől menekülnek.

Árkon-bokron át

Hogy miért jönnek ilyen sokan Koszovóból? A szegénységen kívül nincs rá biztos magyarázat.

Mesélik, egy prištinai banktisztviselő feleségével és gyerekével jött át a határon. Az embercsempész csak a magyar határig kísérte, ezért fejenként kétszáz eurót kért. Az egyetemi végzettségű, angolul tökéletesen beszélő férfi azt mondta a rendőröknek, hogy hazájában éjt nappallá téve dolgozott, és összesen 180 eurót (55 ezer forintot) keresett havonta. Franciaországban élő nővére pénzküldeményei tartották őket életben, most hozzá indult volna a család Magyarországon keresztül.

Állítólag Koszovóban az a pletyka járja: a franciák és a németek nem tekintik biztonságosnak az országot, ezért a menekültek abban bíznak, hogy Nyugaton könnyen menedékjogot kaphatnak.

Sokan nemcsak a szegénység, de a nem csituló szerb–albán-konfliktus, az iszlám terjedése, az Iszlám Állam toborzóakciói elől menekülnek Nyugatra.

A vízumigénylés hosszadalmas folyamat, akár két-három hónapig is eltart, és hozzá az utazás célját, fedezetét is igazolni kell. Azt mégsem írhatják bele a kérelembe, hogy csak átutaznának Magyarországon. Sokan keresik a kiskaput: szerb útlevelet igényelnek, mert azzal akadálytalanul átjöhetnek magyar területre. Dagad is a szerb hivatalos kebel: no lám, a koszovói albánok mégiscsak szerbnek érzik magukat! Pedig nem erről van szó.

Megérkeznek a pécsi rendőrök napszemüvegben, tarra borotvált fejjel, a kocsi szélvédője mögött egymáshoz feszülnek az energiaitalos dobozok. A civil buszsofőr, egy idős férfi felpattan a kormány mögé. A határsértők elnyomják a cigit, rendőri kísérettel visszaszállnak a buszra.

Külföldi és magyar stábok fotózzák az induló menetet, nagy a médiafelhajtás. Nem csoda, Orbán Viktor gazdaságibevándorlás-ellenes kijelentései egész Európát felzaklatták. De a német sajtósoknak az is muníciót ad, hogy egy ideje tíz német rendőr segíti a szerb határőrök munkáját.

Sokat javult a helyzet? – kérdezik úton-útfélen a büszke kollégák.

Hát, ha tíz ember csodákra lenne képes...

Éberhardt Gábor, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség vezetője a rendőrség épületében fogad. Láncnyilatkozó, nemrég az Euronewsnak, a BBC-nek beszélt a határhelyzetről, most nekünk. A sarokban a ZDF toporog „csőre töltött” mikrofonnal.

Éberhardt azt mondja, a migránsok számára az uniós csatlakozásunkkal értékelődött fel Magyarország déli határszakasza. A rendőrök 2012-ben négyezer, egy évre rá 17 ezer, tavaly már 32 ezer illegális határátlépőt fogtak el, 61 különböző náció tagjait.

Nagy volt a nyomás, belső átcsoportosításokkal, az országos rendőrfőkapitány által iderendelt készenléti rendőrökkel bírták a munkát. Hogy hányan dolgoznak?

– Elegen – jön a lakonikus válasz.
Sokan hamis útlevéllel igyekeznek átjutni a határon, vagy elrejtőznek a kocsi csomagtartójában, de a többség inkább árkon-bokron át indul Magyarországra. Korábban Röszke környéke volt a célpont, most inkább Ásotthalom és Mórahalom felé próbálkoznak.

Az embercsempészek főként a szerb határfalvak polgáraiból kerülnek ki, vagy a borsodi, nyugati határszéli magyar településekről érkeznek.

– Jellemző, hogy az afgánokat afgán csempészek segítik, így kisebb a lebukás veszélye. Egy háztól házig (Afganisztántól Németországig) tartó „fuvarért” 3–5 ezer eurót is elkérnek fejenként – mondja Éberhardt Gábor. Vagyis csaknem egy-másfél millió forintot.

Úgy tűnik, a határkörnyéken élő magyarok inkább kimaradnak a csempészetből. Nagy a lebukás veszélye, és látják, hogy Csongrád megyében a bíróság keményen elkaszálja a bűnösöket: legutóbb egy törököt ítéltek el három évre, mert a kocsijában határsértőket rejtegetett.

A csempészek egyre gyakrabban fiatalkorúakat bíznak meg a határsértők „idegenvezetésével”, ugyanis ha ők lebuknak, nem számíthatnak súlyos büntetésre.

Kerítés a határon?

A politikusok igyekeznek tőkét kovácsolni a migránsok számának növekedéséből.

Orbán Viktor őrizetbe venne minden menekülőt, Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere pedig szíve szerint kerítést építene a szerb–magyar határra. (Ő korábban sem mérsékelt kijelentéseiről volt híres, 2006-ban a pesti utcákon vezette szélsőséges népét a rendőrök ellen, az MTV-székházhoz.) Morvai Krisztina jobbikos uniós képviselő pedig a minap az Európai Parlamentben egyenesen arról beszélt, hogy fegyveres terroristák akadálytalanul juthatnak be az unióba, mert gyakorlatilag őrizetlen a szerb–magyar határ.

Pengeélés lesz a rendőrök ajka, ha erről faggatom őket, nem nyilatkoznak. Röszkénél és Ásotthalmon két toronymagas oszlopra szerelt hőkamerával figyelik a határt, az eszközökkel kilométerekre átlátnak Szerbiába, a tanyavilágot lovasrendőrök járják, amerre megfordulunk, mindenütt rendőrségi autókba botlunk. Persze nem mindenkit sikerül még a határon elkapni, a többség mégis gyorsan rendőrkézre kerül.

Felsétálunk a Sólyadombra. A magaslat mögött keskeny patak, szétszórva cirill betűs, széttépett dokumentumok, a határsértők kedvenc útvonala ez. A vetésben lábnyomok, a bozótosban ott a határkő, a túloldal szerb terület, könnyen átugorhatnánk. Tíz perce állunk itt, amikor az erdősávnál megjelenik egy rendőrautó.

A hőkamera bemért minket, riadóztatott egy készenléti egységet.

Még hogy nyitott a határ!

Mindez nem elég a politikusoknak: Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra címmel politikai vitanapot tart a parlament.

Erre hat, migránsokat is segítő civilszervezet közös felhívást tett közzé: a határsértők nem bevándorlók, ők nem Magyarországra jönnek munkáért, talán nem kellene a menekülteket a bevándorlókkal és a koszovóiak erősödő hullámával összekeverni. Szerintük ameddig nem változik Koszovóban a helyzet, vagy az unió nem módosít a vízumpolitikáján, a krízis fennmarad.

Tavaly több mint 42 ezren kértek, de csak mintegy ötszázan kaptak menekültstátust. Főként szírek, afgánok, akiknek tényleg veszélybe került volna az életük, ha a magyar hatóságok hazatoloncolják őket.

A rendőrök ideiglenesen egy röszkei csarnokba viszik a határsértőket. Csak a kerítésig mehetünk. Az udvaron gyerekek játszanak, valaki tereget. Innen a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal veszi át őket. Többségük ugyanis azonnal menedékkérelmet nyújt be. Tudják, így időt nyernek. Amíg tart az elbírálási folyamat, a menedékkérők jogi védelem alatt állnak, aztán gyorsan felszívódnak, és Nyugat felé elhagyják az országot. Az Origo.hu értesülése szerint nyolcvan százalékuk eltűnik, vonatra száll, s irány Németország, a magyar befogadóállomások ezért nem zsúfoltak. De nem biztos, hogy sikerül köddé válniuk, mert a rendőrök figyelik a vasútállomásokat, autópályákat, s gyakori az is, hogy az utolsó pillanatban Győrben szállítják le őket a vonatról. Ha mégis kijutnak, akkor Ausztriából vagy Németországból toloncolják vissza őket, és kezdődik minden elölről.

A kormánypárti politikusok azzal riogatnak, hogy így egy idő után az egész ország menekülttáborrá válik. A civilek kételkednek: vajon attól megváltozna a helyzet, ha a visszatoloncoltakat őrizetbe venné a magyar hatóság?

Gallyakat égetnek a munkások Ásotthalom szélén, főnöküké, Dobák Sándoré az erdő.

– Szerintem a koszovóiakat a szerbek fizetik, hogy elhagyják az országukat – találgat a vállalkozó, aki szőlőjéből, erdejéből él. Errefelé is divatos az összeesküvés-elmélet. Munkásai szégyenlősen hátrahúzódnak, nem szólnak közbe. Állítólag többen közülük a határsértők elszórt ruháiban járnak.

Tüzet gyújtanak

Dobák Sándor a házába invitál, feleségével azt mesélik, ami a falugyűlésen is téma volt.

– Szemetelnek, éjszaka bekopognak a házakba, vizet kérnek, meg ennivalót, de előfordult, hogy egy lakatlan házba fészkelték be magukat, tüzet gyújtottak – mesélik.

– Az úton húzzák-vonják a kisgyerekeket. Képzelje, egyikük egy kicsi dobozban hozta a gyerekét, a vékony karocskája kilátszott. Olyan apró volt, szerintem az úton szülhette meg az anyja. Most mondja meg: minek jönnek ezek ide?!