Hol vannak a liberálisok?

- Ön tudja, hova tűntek a liberálisok?

– Nem vesztek el, de komoly bajban vannak. A liberálisok nevében is mondhatom: soha nem gondoltuk volna, hogy a szabad választás kínokat és keserveket is okozhat. A liberális szavazók 1990 óta most először „kényszervoksoltak”, már ha nem maradtak inkább otthon.

- Így voltak ezzel a baloldaliak is.

– Közös volt a liberális és a baloldali demokraták dilemmája: védeni, erősíteni a jogállamot, még ha pártjaik cserbenhagyták is őket.

- Nem inkább arról van szó: a liberalizmus „eszmei zsákutcába” futott nálunk?

– Zsákutcába a liberalizmust eddig képviselő politikusok futottak. Bukásuk nem jelenti egyben a liberális eszme kudarcát is. Idehaza még mindig bőven tíz százalék felett van azoknak az aránya, akik liberálisnak gondolják magukat. Vagyis: a liberális elvek iránt van kereslet, ám nincs hozzájuk pártkínálat. Sok szabadelvű „menekülésből” voksolt a szocialistákra, és a „legkisebb rossz” ikszeléssel döntően a liberálisok szavazatai juttatták az LMP-t a parlamentbe.

- Miután az SZDSZ „kijátszotta” magát a honi politikából. Ez kinek a felelőssége?

– Nincs kivétel: az SZDSZ minden politikusának nagy a felelőssége abban, hogy a párt eltűnt a palettáról. Nem sorolom a hibáikat, a kormányzati tévedéseiket, sokan elemezték már őket. Ám azt még alig: egy pártot legtöbbször a belső értékkülönbségek, az elvi-eszmei ellentétek szoktak szétzilálni. Ebből a szempontból az SZDSZ története sajátos: állítom, hogy egykori vezetői ma is egyetértenek alapvető elvi kérdésekben. Csakis a személyes indulatok, sértettségek, a gyűlöletig fokozódó ellenszenvek verték szét az SZDSZ-t. És az a féltékeny mentalitás: „Ha az enyém nem lehet a párt, inkább tűnjön el, de a másé se legyen.”

- Retkes Attila, az SZDSZ végperiódusának bábelnöke közölte, külön liberális pártot fog létrehozni. Nem SZDSZ néven, ám ezt a nevet másnak sem adja.

– Retkes Attila nem tartozik az SZDSZ történetéhez. Ő a párt tragikomédiájának „végjátékosa”, torz alkuk megtestesítője, aki – szerencsétlenségére – még komolyan is vette szellemszerepét. De hangsúlyozom: nem ő a felelős a párt lenullázásáért, hanem azok, akik hagyták ezt. Így gondolom ezt akkor is, ha változatlanul baráti kapcsolat köt számos volt liberális politikushoz.

- Régi szabad demokraták – Bőhm András, Magyar Bálint, Sándor Klára meg Ungár Klára – mostanában több liberális formációt is kezdeményeztek. Lehet bármelyik is az SZDSZ „utódpártja”?

– Próbálkozhatnak ugyan pártalapítással, ám a liberális választók nem felejtik el nekik, hogy cserbenhagyták őket. Abban viszont továbbra is hiszek: a politika is piac. Amire van kereslet, arra kínálat is lesz előbb-utóbb. Esélye inkább olyan pártnak lehetne, amely nem önmagában a liberalizmust kínálja, hanem ennél összetettebb arculatot.

- S lehet ez az LMP? Nem pusztán „átmeneti mozgás”, hogy a liberálisok egy része a voksával csatlakozott hozzá? Hiszen ennek a pártnak nemcsak kapitalizmus- és globalizációs hívei vannak, hanem olyanok is, akik ezt elvetik.

– Az LMP a politikai hontalanok gyűjtőpártja, egyelőre főleg a liberális szimpatizánsoké. Számomra „sötét ló”. Dacára annak, hogy vannak rokonszenves és szakmailag felkészült fiataljai is. A programjuk romaintegrációs vagy emberi jogi, oktatásügyi elképzeléseivel szakmailag egyet is értek. Ám az elmúlt hónapokban nyújtott teljesítményük számos kérdést vet fel. Visszatetsző volt, ahogyan az LMP részt vállalt a nagy pártok MDF elleni nemtelen kampányában, vagy a „Kubatov-lista” esetében nem szavazták meg az ügyészségi feljelentést. Ezek nagyon súlyos esetek. Az sem tetszett, hogy bár a parlamenti bizottsági pozíciók ellenzéki elosztásakor az MSZP lépett alapvetően rosszul, az LMP lapított egy olyan kérdésben, amelynél határozott és egyértelmű állásfoglalásra lett volna szükség. A mai napig nem látszik a párt politikai arcéle, politikájának egységes tartalma.

- Nemrég egyik cikkében ön úgy fogalmazott: az MSZP romjain születhet egy hagyományos baloldali és egy a modernizáció iránt elkötelezett balliberális párt. Úgy értette: az MSZP kettéválása szükségszerű ahhoz, hogy a liberálisok is megtalálják új helyüket?

– Az MSZP-t részben az érdekek, részben a tehetetlenség tartja össze. A párt erőcsoportjai egymás foglyai, s kétségbeesetten kapaszkodnak egymásba. Másfelől úgy látom: az MSZP politikailag, eszmeileg, intellektuálisan és kulturálisan kiürült. A baloldal szerte a világon súlyos gondokkal küszködik, csakhogy az MSZP válsága túlmutat ezen.

- Amennyiben?

– Nem tudja, ki a közönsége, nincs koherens mondanivalója és nyelve sem ahhoz, hogy megszólítsa a potenciális választóit. Nincs mondandója a múltjáról, jelenéről, jövőjéről sem. Nincs mögötte intézményi háttér, és szétesett a networkje is. Az elmúlt években a szocialistákat „felemésztette” a kormányzás és a belső harc. Úgy tűnik: a hagyományos MSZP komolyabb energiákat mozgósított Gyurcsány Ferenc legyőzésére, mint Orbán Viktoréra. Bár vasabronccsal bizonyára egyben tartható a szocialista párt, de – szerintem – így, együtt lassan senkinek nem kellenek.

- Mesterházy Attila – a pártvezetésre kinézett „újmotoros” – azt mondja: fiatalítással, teljes tisztújítással majd fölfrissülhetnek.

– Mentalitásban a párt fiataljai – legalábbis azok, akik nyilvánosságot kapnak – olyanok, mint „politikai apáik”, akik saját képükre, azaz érdekmentalitásukra formálták az utódokat. Ezért az MSZP-ben nincs is cseresor – néhány „szabad játékos” kivételével.

- Ők kik?

– Személyi latolgatásokba nem bonyolódnék, de azért vannak fiatalok, akiket teljesítményük és a megnyilvánulásaik alapján tehetségesnek látok. S bár kétségtelenül számos hibát követett el, Gyurcsány Ferencre sosem mondanám, hogy „szellemileg üres”. Felkészült, képzett politikusnak tartom, határozott belső értékrendje van, és gondol valamit a baloldaliságról.

- Véleményével most Gyurcsány „virtuális merénylőinek” a számát növelte az MSZP-ben.

– Erre csak azt tudom mondani: ha az MSZP-ben folytatják a „ki kit győz le”-játszmát, hamarosan együtt semmisítik meg saját pártjukat. Némileg hasonlóan az SZDSZ-hez, amelyben mihelyst megnyerte valaki az elnökválasztást, másnap már elindult ellene az áskálódás. Márpedig ha az MSZP nem képes rövid időn belül újraépíteni önmagát, akkor nemcsak a baloldal, hanem a magyar demokrácia elhúzódó válságával kell szembenéznünk.

- És ez csupán az MSZP-n múlik? Lehet ebben bármi felelőssége a baloldali értelmiségnek?

– Manapság hajlamosak az értelmiséget a pártok körül lebzselő „médiaértelmiséggel” azonosítani. Azokkal, akik a nyilvánosság különféle fórumain azt a politikát véleményezik, amelyet jelentős mértékben ők maguk is alakítanak. A szellemi teljesítményük nem sokban különbözik az amúgy általuk is lesajnált politikai elitétől, és még felelősséget sem kell vállalniuk a szavaikért, szemben a politikusokkal. De az értelmiség számomra azokat jelenti, akik a saját területükön – kutatóhelyeken, oktatási és kulturális intézményekben, máshol – napról napra tisztességesen teszik a dolgukat. Sokan a mostoha körülmények ellenére is kiemelkedőt nyújtanak. Az nem vitás: a baloldali-liberális értelmiség csalódottságában, kiábrándultságában jelentős szerepe van annak, hogy a gondolataira egyáltalán nem tartottak igényt a politikusok. Az SZDSZ és az MSZP bukásához nagyban hozzájárult, hogy kirostálták saját szellemi elitjüket. A baloldal jövője most azon is múlik, fölismeri-e: intellektuális hátország nélkül elképzelhetetlen a megújulás.