Hogyan szerezzünk testvérvárost?

Gömöri György írása

Életem során kevés ügyért bábáskodtam olyan sikerrel, mint a Cambridge és Szeged közötti testvérvárosi kapcsolatért. Ez, úgy emlékszem, hosszas vajúdás után 1987-ben jött létre, jó pár évvel azelőtt, hogy Alan Tongue-gal, az angol karmesterrel karöltve megalakítottuk a mai napig sikeresen működő Cambridge–Szeged Társaságot. Mindkét város főleg egyeteméről híres a világban, tehát logikusnak látszik a testvérvárosi kapcsolat közöttük, de azt, hogy ez hogyan és milyen elgondolások alapján született, kevesen tudják.

A kapcsolatot ugyanis nem Szeged, hanem Cambridge kezdeményezte még 1986-ban, az az angol kisváros, ahol egyes kollégiumok tucatnyi Nobel-díjassal dicsekedhetnek. Még az enyémnek, az alig ötven éve fennálló Darwin College-nak is van egy belőlük, igaz, az illető nem Angliában, hanem Argentínában született tudós, tehát tipikus bevándorló. De ne szaporítsuk a szót: Cambridge írt Szegednek, hogy ratifikálni kellene a testvérvárosi szerződést. Erre két embert küldtek ki Angliába, Csákány Béla egyetemi tanárt, aki – ha jól emlékszem – éppen rektor is volt, és egy tanácselnököt. Utóbbi nem beszélt angolul, tehát a helyi városi tanács engem kért fel, hogy cambridge-i tartózkodása alatt tolmácsként közreműködjek.

Miután a cambridge-i városházán megtörtént a szerződés ünnepélyes aláírása, a vendéglátók meghívták a szegedieket – és velük együtt engem – vacsorára egy kocsmába, akarom mondani, kitűnő kisvendéglőbe, pár mérföldnyire Cambridge-től. Itt már elengedték magukat korábban kicsit elfogódott magyarjaink, és pár pohár bor után a tanácselnök ezekkel a szavakkal fordult hozzám:
– Kedves György, meg kell mondanom, meglepetés, nagy és kellemes meglepetés volt számunkra Cambridge ajánlata. Igaz, hogy van még vagy tíz testvérvárosunk (nem sorolta fel mindet), de ez most egyike a legfontosabbaknak. Meg tudnád mondani, miért éppen bennünket választottak?
Fogalmam sem volt róla, ezért információért fordultam a másik asztalnál békésen sörözgető fiatalemberhez, aki történetesen a helyi tanács munkáspárti csoportjának vezetője volt, s így nagyon befolyásos és határozatképes ember. (Megjegyzendő: Cambridge-ben az egy évre megválasztott polgármester amolyan „díszpinty”, kizárólag reprezentál, a városban mindig az történik, amit az ún. „többségi” pártcsoport, illetve a vezetője akar.) Kérdésemre a fiatalember – polgári foglalkozására nézve történész – elmondta, hogyan született Szeged meghívásának az ötlete.

– Tudod, mi már évek óta kerestünk egy atommentes várost Kelet-Európában. Igen, egy olyat, ahol semmiféle nukleáris létesítmény nincs, illetve atomreaktor nem működik. Felmértük a lehetőségeket, és leszűkítettük a választást két egyetemi városra: a lengyelországi Torunra és a magyar Szegedre. (Szegedet egyébként egy nálunk lakó magyar diák, bizonyos Fabinyi Tamás is ajánlotta.) De tavaly a lengyel belügyesek éppen Torun közelében ölték meg Popiełuszko atyát, Szegeden viszont nem történt semmi különös, ezért döntöttünk az utóbbi mellett.
A válasz kicsit meglepett, de volt benne logika. Visszaültem a tanácselnökhöz, és beszámoltam a hallottakról. Mire ő két kézzel a fejéhez kapott:
– Jaj de jó, hogy ez így történt. Mert tudnod kell, hogy majdnem nálunk épült meg a paksi erőmű. Komócsin elvtárs nagyon szerette volna, de nem tudta átnyomni a pártbizottságon és a tanácson a tervet. Gondold meg, ha sikerül neki, most nem lenne ilyen szépséges testvérvárosunk!
Szeged tehát biztosan jól járt harminc évvel ezelőtt. Azóta is zavartalan az együttműködése Cambridge-dzsel, időnként képviselőket és kórusokat cserél a két város, meg úgy hiszem, számos tudósnak lett haszna a testvérvárosi kapcsolatból. Paks pedig... Érdekes lenne megtudni: megkérdezte-e valaki a paksiakat, mit szólnak a Paks II.-höz? Tartanak-e némi környezetszennyezéstől és készült-e hatásvizsgálat arról, hogyan hat egy újabb atomerőmű a környékbeli lakosság egészségére? Arról nem beszélve, hogy aligha akad olyan város széles Nagy-Britanniában, amely testvérvárosi kapcsolatra lépne a Gazpromnak magát évtizedekre elkötelező, egyébként hangulatos, bár turistáknak nem feltétlenül ajánlott kisvárossal.