Hivatalos: Csődvédelmet kért a Tungsram

Erre kényszerültek, miután egyik banki hitelezőjük inkasszót nyújtott be a számláikra; a társaság a csődvédelemmel a működő- és fizetőképességét akarja megőrizni – közölte a cég.

2022. május 11., 19:31

Szerző:

A Tungsram Operations Kft. hitelező partnere, az Eximbank Zrt. „törvény biztosította jogával élve” inkasszót nyújtott be szerdán a vállalat bankszámláira, vagyis minden, a már a bankszámlákon lévő és beérkező pénzforrással a pénzintézet rendelkezne. „A Tungsram tiszteletben tartja, hogy a bank ilyen módon érvényesíti jogos érdekeit” – olvasható a közleményben.

A Tungsram továbbra is a legfontosabbként kezeli „munkavállalói, vevői, beszállítói és a hatóságok felé vállalt kötelezettségeinek teljesítését”, ezért a vállalat jogi és pénzügyi védelmet jelentő lépést tett, amely ezt az ellentétet feloldhatja: csődvédelmet kért.

A lépést a cég azzal indokolta, hogy „a vállalat a csődvédelem nyújtotta ernyő alatt továbbra is fizetni tudja a bért és az adókat, valamint végrehajthassa folyamatban lévő reorganizációját”. A kényszerű lépésről a törvényi előírások szerint a dolgozókat, a szakszervezeteket, az üzemi tanácsokat és a bankokat is tájékoztatták.

Jörg Bauer elnök-vezérigazgató a tájékoztatóban jelezte: a vállalat vezetése mindent megtesz azért, hogy a csődvédelem alatt „egy rentábilis üzleti struktúrára való átállás alapján a vállalatot tovább működtesse”.

A cél nem változott az elmúlt hetekben kommunikált céloktól: kisebb, rugalmasabb, versenyképesebb cég létrehozása, amely innovatív üzletágaira koncentrál.

A cégvezető hangsúlyozta: a csődvédelem a közhiedelemmel ellentétben nem egy cég megszűnését, hanem éppen azt jelenti, hogy „megpróbáljuk a sikeres túlélését biztosítani”. Nem tervezték ezt a lépést, de lehetőséget ad a társaságnak. A csődvédelem célja az újjászervezés, illetve az, hogy a Tungsram Operations Kft. a hitelezőivel megegyezzen - közölte.

A közlemény kitér arra is, hogy az eljárás lefolytatása iránti kérelem bíróságra benyújtását követő munkanapon a vállalat fizetési haladékot - fizetési moratóriumot - kap a tartozásaira. A fizetési moratórium egyebek között a munkabérre és a bérjellegű egyéb juttatásokra - mint a távolléti díj -, a végkielégítésre és az ezeket terhelő adókra, illetve más közterhekre nem vonatkozik, ezeket tehát a csődeljárás alatt is megfizetik.

A vállalat termelési, szolgáltatási, globális kereskedelmi tevékenységei az eljárás alatt folytatódnak.

A cég reorganizációs szervezetet állít fel, amely a vagyonfelügyelő bevonásával fenntartható pénzügyi tervet dolgoz ki a reorganizációra és a hitelezőkkel történő megegyezésre.

Arra törekszik a cég, hogy a csődvédelem kezdetétől számított 90 napon belül megegyezzen a hitelezőivel. Ahhoz, hogy sikeresen végződjék az eljárás, „elengedhetetlen, hogy dolgozóink, vevőink, beszállítóink és partnereink bizalma töretlen maradjon a Tungsram iránt”, ha ez megvan, akkor sikeres lehet az eljárás - idézi a közlemény Jörg Bauert.

A Tungsram eredetileg április 27-én közölte, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért az év végéig 1600 dolgozóját elbocsátja. A tervezett létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érinti.

Az újpesti és a fővárosi önkormányzat korábban már bejelentette, 1000 álláshelyet tudnak biztosítani az elbocsátandó Tungsram-dolgozóknak.

(Kiemelt kép: A Tungsram Nagykanizsai Fényforrásgyár dolgozói a horvátországi segélyszállítmány kompakt izzóit ellenőrzik 2020. március 31-én. Fotó: Varga György / MTI)