Fejfájás a köbön: hidegfront és kánikula vár ránk ma

Több helyen is kialakulhatnak záporok és zivatarok, és a nyugati-északnyugati szél is megélénkülhet, sőt, a zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani kell. A hidegfront miatt az arra érzékenyeknek nehéz napjuk lesz.

2024. augusztus 8., 14:13

Szerző:

A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul majd, így egyszerre fog hatni a szervezetünkre a hidegfront és a kánikula – írja a Hungaromet alapján az Index.

Csütörtökön fátyol- és gomolyfelhők zavarják időszakosan a napsütést, de összességében több órára így is kisüt a nap. A keleti, délkeleti tájakon valószínű legkevesebb helyen és legkisebb eséllyel csapadék, majd átmeneti szünetet követően délután nyugat felől újabb hullámban érkezhetnek záporok, zivatarok – írja a HungaroMet.

Az északnyugati szelet az érkező hidegfront mentén élénk, erős lökések kísérhetik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul.

A HungaroMet magas középhőmérséklet miatt figyelmeztetést adott ki Csongrád-Csanád, Békés, Baranya és Bács-Kiskun vármegyére. Zivatar miatt pedig három vármegye kivételével – Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád-Csanád – az összesben figyelmeztetés van érvényben.

Az orvosmeteorológia szerint egy hidegfront halad át hazánk fölött, de lehűlést nem hoz. Egyszerre fog hatni a szervezetünkre a hidegfront és a kánikula, emiatt fejfájás, migrén, görcsös panaszok, vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok, szívproblémák, légzőszervi panaszok, szédülés, rosszullét és alvásproblémák egyaránt jelentkezhetnek, valamint nő a sztrók, az infarktus és a koraszülés kockázata is.

Az időjárás időtlen harcosai a hidegfront és a melegfront

Hidegfront idején a hidegebb légtömeg előretör a melegebb légtömeg felé, ez gyakran viharokat, erős szelet és esőzést okoz. Hidegfront idején gyakran tapasztalhatunk hirtelen hőmérséklet csökkenést, ami hatással lehet a szervezetünkre, legtöbbször fejfájást vagy izomfájdalmakat okoz. Sokan viszont már a frontot megelőző légköri helyzetre is érzékenyen reagálnak. A náluk jellemző fő tünetek a feszültség, idegesség, ingerültség, alvási problémák jelentkezése, majd egyre inkább az ingadozó vérnyomás és a fokozódó mellkasi panaszok, diszkomfortok jelentkezése. Sokan erősödő fejfájással, szédüléssel gyakoribb rosszullétekkel reagálnak. 

Melegfrontnak nevezzük azt a helyzetet, amikor melegebb légtömeg emelkedik felül a hidegebb légtömeg fölött. Ez a változás hosszabb ideig tartó esős, párás időjárást hozhat, felhős égboltot eredményez és a hőmérséklet is emelkedhet. Néhány ember a melegfrontokkal járó magas páratartalom miatt érzékeny lehet légúti problémákra, például asztmára is.

(Fotó: MONIQUE MORIN / BIOSPHOTO / BIOSPHOTO VIA AFP)