Időjárás: mutatjuk, mikor tér vissza a rekkenő hőség – már a figyelmeztetést is kiadták

A követkeő napok időjárása viszonylag kiegyensúlyozottan napos lesz, csak elvétve lehet majd számítani zivatarokra. 

2024. augusztus 6., 11:40

Szerző:

Az elmúlt néhány napban országszerte felfrissült a levegő, hiszen több helyen záporok és zivatarok szakították meg a tomboló hőséget. A hét időjárása azonban ennél jóval derűsebb lesz, gyakorlatilag végig napos, meleg időre lehet majd számítani. Sőt, pénteken újra berobban a kánikula is, az ország jelentős részére emiatt már a figyelmeztetést is kiadták. 

Maximum futózápor 

Kedden országszerte sok napsütésre számíthatunk, a Dunától keletre, illetve a nyugati határhoz közeli tájakon zavarhatják időnként gomolyfelhők a napsütést, viszont legfeljebb csak északkeleten alakulhat ki elszórtan egy-egy kisebb futó zápor. Néhol élénk lesz az északi-északnyugati szél. Délután 24 és 31 fok közötti maximumokra számíthatunk, írja az Időkép. A nagy napi hőingás miatt, az arra érzékenyek körében vérnyomás-ingadozás, keringési problémák, szívproblémák, migrén, fáradékonyság és dekoncentráltság egyaránt jelentkezhet.

Újra jön a hőség

Szerdán túlnyomóan napos időben lesz részünk, az időnként megjelenő felhőkből egy-egy gyenge zápor legfeljebb a nyugati határ közelében fordulhat elő. Csak néhol élénkülhet meg a délies szél. A legmagasabb hőmérséklet 27 és 34 fok között alakul. Csütörtökön fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják a napsütést. Helyenként nyugaton, északnyugaton és északon fordulhatnak elő záporok, zivatarok. Több tájegységünkön megélénkül a nyugati-északnyugati szél. Délutánra 29 és 37 fok közé melegszik a levegő. 

Berobban a forróság

Pénteken sok napsütésre számíthatunk, egy-egy frissítő zápor, esetleg zivatar csak elvétve fordulhat elő. Helyenként élénk lesz a nyugatias szél. A csúcshőmérséklet 31 és 37 fok között alakul. Szombaton időnként felhők zavarhatják a napsütést, de csak néhol alakulhat ki zápor. Az élénk, helyenként erős északnyugati szélben 30-37 fokot mérhetünk a legmelegebb órákban.

Már a figyelmeztetést is kiadták: 

Elindult a parlagfű pollenszezonja

A parlagfű pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja országosan az alacsony-közepes tartományban van jelen, de helyenként már magas szinte t isregisztráltak. Az előrejelzések alapján a következő napokban a parlagfű pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja már országos viszonylatban is elérheti a tüneteket okozó közepes szintet, az Alföldön helyenként pedig már magas koncentrációban is előfordulhat. 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock) 

17:41

Kedden is marad az országban az őszi időjárás. S bár nap közben egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, de azért maradnak tartósan borult tájak.