Idén ezt már nem ússzák meg az érettségizők
Két év kihagyás után ismét lehet készülni izzadó tenyérrel.
Két év kihagyás után újból lesz kötelező szóbeliztetés az érettségiken, tudta meg egy minisztériumi válaszból az Eduline. A portál arra volt kíváncsi, a koronavírus-járvány miatt idén is elmaradnak-e a tavaszi szóbeli érettségi vizsgák, vagy két év után ismét érettségizhetnek majd szóban a végzős középiskolások.
„Jelenleg nincsenek érvényben rendkívüli szabályok az érettségi vizsgákra”
- hangzott az Emmi szűkszavú válasza.
Erre utal az is, hogy az OH néhány napja közzétette a tavaszi érettségi járványügyi szabályait, és ebben a rövid dokumentumban külön kitérnek a szóbelikre: az írásbeliken marad a 1,5 méteres távolság és a tízfős létszámkorlát termenként, és a szóbelin is tartani kell majd a távolságot. A maszkviselést központilag nem teszik kötelezővé, erről az iskolák dönthetnek majd.
A 2020-as és a 2021-es döntés vegyes reakciókat váltott ki, a diákok egy része örült annak, hogy csak írásbeliznie kell, mások viszont ragaszkodtak volna a szóbelihez, az ugyanis jó javítási lehetőség azoknak, akik az írásbeli vizsgán nem szereztek elég magas pontszámot. Nemrég az ADOM Diákmozgalom is feltette a kérdést a diákoknak: jó ötlet lenne-e, ha idén is eltörölnék a szóbeli érettségiket? A diákszervezet rengeteg - vegyes - reakciót kapott.
Pedig közben petíció indult azért, hogy idén se tartsák meg a szóbeli érettségiket. Az aláírásgyűjtést az év elején indította egy végzős osztály, eddig 12 ezer aláírást gyűjtöttek.
(Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt)