Hétfőn országszerte megindulnak a tiltakozások
Már közel 2000-en jelezték részvételi szándékukat a Hallgatói Hálózat hétfő délután négykor kezdődő budapesti fórumára, ezzel párhuzamosan Szegeden is legalább ezren fognak tiltakozni.
Már közel 2000-en jelezték részvételi szándékukat a Hallgatói Hálózat hétfő délután négykor kezdődő budapesti fórumára, ezzel párhuzamosan Szegeden is legalább ezren fognak tiltakozni. Az Oktatói Hálózat után a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) is jelezte támogatását. A fórum célja, hogy tiltakozzanak a hallgatói keretszámok újabb drasztikus csökkentése, az egyetemi autonómia megszüntetése ellen és közösen döntsenek az ellenállás további formáiról, áll a szervezet közleményben.
„Várunk minden felháborodott érintettet az ELTE Lágymányosi kampusz északi épületének aulájába, ahol minden résztvevő egyenlő félként felszólalhat és részt vehet a döntéshozatalban. Tiltakozunk az ellen, hogy csak a felső 10480-nak lesz elérhető a felsőoktatás, ami megszünteti a társadalmi mobilitást. A hallgatói szerződés röghöz köti, az új diákhitel rendszer pedig eladósítja a fiatalokat. Az óriási forráskivonások megszűnéssel fenyegetik az egyetemeket, miközben a kormány kancellároknak nevezett végrehajtókat küld az autonómia megfojtására” – írja a hallgatók képviselete.
A kormány intézkedései nem csak a budapesti egyetemisták körében verték ki a biztosítékot, hanem vidéken is. Három egyetemvárosban, Szegeden, Pécsett és Debrecenben összesen több ezren jelezték, hogy részt vesznek a helyi demonstrációkban.
A Hallgatói Hálózat már a kormány tavalyi rombolására reagálva is egyetemet foglalt. Az akkori elítélő nyilatkozatokkal szemben ma már a hallgatói önkormányzatok is elszánták magukat a határozott fellépésre, amit örömmel fogadtak. Az új helyzet új együttműködési formákat szülhet a szervezetek között, az egyeztetések tovább folynak, konkrét döntés még nem született.